EURÓPAI JOGI FIGYELŐ

DR. PALÁGYI TIVADAR

A feltalálói tevékenység megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában

 

Két előző cikkben foglalkoztunk az Európai Szabadalmi Egyezmény (a továbbiakban: ESZE) 52. cikkelye kapcsán a szabadalmazhatóság és 54. cikkelye kapcsán az újdonság megítélésével az Európai Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: ESZH) joggyakorlatában. A jelen cikk keretében az ESZE 56. szakasza alapján a feltalálói tevékenység kérdésével foglalkozunk.
A jogesetek ismertetésekor - ugyanúgy, mint az előző cikkben - hivatkozni fogunk az ítélet jelére, amely egy betűből és utána egy törtszámból áll. A nagybetű a Fellebbezési Tanács jellegére utal: a G a Kibővített Fellebbezési Tanács, a J a Jogi Fellebbezési Tanács és a T a Műszaki Fellebbezési Tanácsok ítéletére vonatkozik; a törtszám második száma az ítélethozatal évének utolsó két számjegyét, első száma pedig az illető évben az ítélet sorszámát adja meg. Az ESZH hivatalos közlönyében (Official Journal of the EPO) megjelent ítéleteknél zárójelben az OJ betűk után utalunk a megjelenés évére és az oldalszámra (például OJ 1985, 209) is. Egyes esetekben hivatkozni fogunk az ESZH által kiadott Vizsgálati irányelvekre (a továbbiakban: VI) is.
Az 56. cikkely szövege a következő:
"A találmány csak akkor tekinthető feltalálói tevékenységen alapulónak, ha az adott területen jártas szakember számára nem kézenfekvő módon következik a technika állásából. Ha a technika állása az 54. cikkely (3) bekezdése szerinti dokumentumokat is tartalmaz, ezek nem vehetők figyelembe a feltalálói tevékenység megítélése szempontjából."
Ez a cikkely a feltalálói tevékenység fogalmára mind az európai engedélyezési, mind a nemzeti megsemmisítési eljárásban kötelező meghatározást tartalmaz, amelyet a Strasbourgi Egyezmény 5. szakaszából vettek át, azonban kiegészítették a szakemberre vonatkozó utalással.
A fogalom maga a feltaláló alkotótevékenységére utal ugyan, és így személyhez kötött jellegű; a meghatározás azonban világossá teszi, hogy a feltalálói tevékenységet objektíven kell megítélni. Ezt számos fellebbezési tanácsi ítélet megerősíti, többek között a T 1/80 (OJ 1981, 206) sz. ítélet is. Így teljesen mellékes körülmény, hogy a találmányt egy nagy tudású egyetemi professzor vagy egy tudományos képzettség nélküli munkás hozta létre. Az sem játszik szerepet, hogy a találmány hosszú kutatómunka vagy egy gondolatvillanás eredményeként jött létre.
A feltalálói tevékenységet a találmány és a technika állása közötti távolság minőségi megítélése alapján kell megállapítani. A vizsgálandó találmány bejelentésének időpontjában, elsőbbség igénylése esetén az elsőbbség napján meglevő technika állása a mértékadó. Minthogy minden, ami nem új, a technika állásához tartozik, csak az lehet találmányi jellegű, ami legalábbis új. Eljárás-gazdaságossági okokból előnyben lehet részesíteni a feltalálói tevékenység vizsgálatát, amikor az újdonság nehezen megítélhető, és egyértelmű, hogy nincs feltalálói tevékenység.
A feltalálói tevékenység megítélésekor a technika állásából kell kiindulni, miként az újdonság vizsgálatakor is. E két esetben azonban a technika állása különbözhet, mert az újdonságvizsgálatnál figyelembe kell venni az 54. szakasz (3) bekezdése szerinti korábbi európai szabadalmi bejelentéseket is. Ezzel szemben az 56. szakasz második mondata szerint a feltalálói tevékenység megítélésekor ezek a dokumentumok nem vehetők figyelembe, vagyis a feltalálói tevékenységet csak a feltaláló számára hozzáférhető anterioritásokkal összehasonlítva kell megítélni.
A feltalálói tevékenység vizsgálatánál figyelembe veendő technika állásához tartozik elsősorban a szakember általános tudása, illetve a szakember általános műszaki tudása. A T 176/84 sz. ítélet szerint a szakember a szomszédos területeken is kutat javaslatok után, míg a T 195/84 sz. ítélet ehhez még hozzáteszi, hogy a technika állása azt a területet is felöleli, amely olyan általános műszaki feladat megoldásával foglalkozik, amelyet a találmány a saját szakterületén megoldott. A T 426/88 (OJ 1992, 427) sz. ítélet szerint a szakember általános tudása a vonatkozó kézikönyvek és különösen a szabadalmi irodalom útján válik hozzáférhetővé; ilyenkor a publikáció nyelve nem játszik szerepet, és a kinyilvánítás tartalma nem korlátozódik a publikációban érintett szakterületre.
A T 109/93 számú ítélet szerint egy anterioritásban foglalt kinyilvánítást ugyanolyan mércével kell megítélni, mint a találmány szerintit. (Anterioritás alatt itt és később is a technika állásához tartozó információforrást értünk.)
A VI C-IV, 7.2. pontja megállapítja, hogy a technika állásához tartozó tanítások ismert ekvivalenseit figyelembe lehet venni a feltalálói tevékenység megítélésekor.
A T 697/92 számú ítélet szerint egy ekvivalenst nem lehet figyelembe venni, ha az ugyanolyan eredményre vezet ugyan, mint a találmány, de másmilyen minőségű vagy fokú hatékonyságot eredményez. Ezért az adott esetben a Fellebbezési Tanács elismerte a feltalálói tevékenység fennforgását, mert az eszközök nem voltak ekvivalensek: ugyanis többé-kevésbé azonos funkciót fejtettek ugyan ki, azonban eltérő volt az elért hatás minősége.
Az újdonságvizsgálat és a feltalálói tevékenység vizsgálata közötti további alapvető különbség, hogy az újdonságvizsgálatnál a technika állásához tartozó minden egyes iratot külön kell összehasonlítani a vizsgálandó találmánnyal. Ezzel szemben a feltalálói tevékenység vizsgálatánál a mozaikszemlélet alkalmazása megengedett és ajánlott, ami annyit jelent, hogy a technika állásához tartozó különböző dokumentumok részeit is lehet kombinálni.
A VI C-IV, 9.7. pontja megállapítja, hogy csak olyan kombináció megengedett, amely a vizsgált igénypont elsőbbségének időpontjában egy szakember számára kézenfekvő lett volna. Nem kézenfekvő két olyan anterioritás kombinációja, ahol a találmány kinyilvánított lényeges vonásait nem lehet könnyen összeegyeztetni az anterioritásban foglalt vonásokkal. Rendes körülmények között viszont kézenfekvő kombinálni egy, a technika állásához tartozó iratot egy közismert kézikönyvvel vagy szótárral.
A kombináció lehetőségének megítélésekor fontos az, hogy a szakember hogyan értékeli a dokumentumok minőségét és tartalmát, vagyis, hogy a műszaki területek szomszédosak-e, illetve milyen távol állnak egymástól.
Az oltalmazni kívánt találmány nem következhet kézenfekvő módon a technika állásából. A VI C-IV, 9.3. pontja szerint az kézenfekvő, ami nem terjed túl a rendes műszaki továbbfejlődés határain, hanem csupán egyszerűen vagy logikusan következik a technika állásából, vagyis ami nem haladja meg a szakembertől elvárható ügyességet vagy képességet.
A Fellebbezési Tanácsok gyakorlatában bizonyos alapelvek alakultak ki a kézenfekvőség megítélésére. Így a T 598/90 sz. ítélet szerint kézenfekvő a szakmai tudás keretében a műszaki rendszabályokkal elérhető javított hatás.
A T 21/81 (OJ 1983, 15) sz. ítélet megállapítja, hogy ha egy szabadalmi igénypont szerinti tényállás a technika állásából kézenfekvő módon következik, mert ismert nyomtatványok tanításainak az összekapcsolásából előnyös hatás várható, a vonatkozó igénypont akkor sem alapszik feltalálói tevékenységen, ha egy előre nem látható további hatás is jelentkezik.
A T 01/81 (OJ 1987, 439) sz. ítélet szerint ha egy szabadalomban egymástól független igénypontok egy termékre és egy eljárásra vonatkoznak, az egyiknek a szabadalmazhatósága nem vonja törvényszerűen maga után a másiknak a szabadalmazhatóságát.
A T 15/81 (OJ 1982, 2) sz. ítélet megállapítja, hogy nem igényel feltalálói tevékenységet hátrányok kiküszöbölése vagy paraméterek optimalizálása. A T 775/90 sz. ítélet megállapítja, hogy funkciók automatizálása a technika általános fejlődésének felel meg, és így kézenfekvőnek minősül.
A 386/94 (OJ 1996, 658) sz. ítélet szerint a géntechnika területén nem lehet feltalálói tevékenységről beszélni, ha a szakember az elsőbbség napján abból indulhat ki, hogy egy gén klónozása és expresszálása a szakember számára - még ha ezek a lépések rendkívül munkaigényesek is - nem okozott olyan nehézségeket, amelyek a sikert kérdésessé tehették.
A feltalálói tevékenység vizsgálatakor az általánosan kialakult gyakorlat szerint a feladat-megoldás megközelítést alkalmazzák, aminek az az alapja, hogy a Végrehajtási Szabályzat (a továbbiakban: VSZ) 27. szabályának (1) c) pontja szerint a bejelentés leírásában meg kell adni az igényelt találmány feladatát és a megoldást. Ennél a megközelítésnél ismertetni kell a legközelebb álló technika állását, és ennek alapján meg kell határozni a műszaki feladatot, amelyet a találmány segítségével meg kívánnak oldani. Ha a feladat meg van határozva, azt kell vizsgálni, hogy a megoldás a technika állásának ismeretében a szakember számára kézenfekvő lett volna-e. A VI C-IV, 9.5. pontja lényegileg ugyanezt mondja, amikor leszögezi, hogy a feladat-megoldás megközelítés esetén követendő három fő lépés:
1. a legközelebbi technika állásának meghatározása;
2. a megoldandó műszaki feladat meghatározása; és
3. annak megfontolása, hogy a legközelebbi technika állásából és a műszaki feladatból kiindulva az igényelt találmány a szakember számára kézenfekvő lett volna-e.
A VI ugyanezen pontja szerint a legközelebbi technika állása azoknak az elemeknek a kombinációja, amelyek a kézenfekvőség kérdésének elbírálásához a legjobb alapot szolgáltató egyetlen anterioritásból származtathatók le. A legközelebbi technika állása lehet például
(i) a vonatkozó műszaki területen egy olyan kombináció, amely ismerteti az igényelt találmányhoz legjobban hasonlító műszaki hatásokat, célt vagy szándékolt alkalmazást, vagy
(ii) egy olyan kombináció, amelyben a legnagyobb számú olyan műszaki vonás található, amely közös a találmánnyal és alkalmas a találmány funkciójának elvégzésére.
Az ESZE nem kívánja meg, hogy a találmány műszaki haladással járjon, sőt már az is feltalálói tevékenységet jelenthet, ha egy, a technika állásához tartozó megoldott feladatnak egy további megoldását dolgozzák ki, ha nem volt kézenfekvő az ismert hatásnak a javasolt módon való elérése.
A T 574/88 sz. ítélet megállapítja, hogy a legközelebbi technika állásának megadásakor nem csupán az mérvadó, hogy a termékek mennyire hasonlók anyagi összetételükben, hanem az is, hogy milyen mértékben alkalmasak a találmány szerinti cél elérésére.
A T 37/82 (OJ 1984, 71) sz. ítélet szerint a megoldásnak okozati összefüggésben kell állnia a feladattal; ezért a jellemzők kombinációjának egy olyan eleme, amely nem járul hozzá a feladat megoldásához, a feltalálói tevékenység megítélésekor nem vehető figyelembe.
A T 142/84 (OJ 1987, 112) sz. ítélet megállapítja, hogy ha a feltalálói tevékenység megítélésekor felmerül a műszaki feladattal és annak megoldásával kapcsolatos kérdés, nem szükséges, hogy egy ugyanazon a szakterületen korábban megjelent nyomtatványban a feladat kimondottan meg legyen adva ahhoz, hogy erre az anterioritásra tekintettel meg lehessen állapítani a feltalálói tevékenység hiányát.
A találmány nem kézenfekvő akkor, ha a szakember ugyanazt a megoldást megtalálhatta volna, hanem csak akkor, ha meg is találta volna. Az, hogy egy megoldás műszakilag lehetséges, nem jelenti azt, hogy a szakember számára műszakilag is megvalósítható módon kézenfekvő volt. Ez a lényeges különbségtétel a lehetőség (could) és a bizonyosság (would) között a Fellebbezési Tanácsok egyértelmű joggyakorlatának felel meg.
A feltalálói tevékenységet az elsőbbséget megalapozó időponttól kezdve kell vizsgálni; ezért fennáll a visszatekintő megítélés (ex post facto elemzés) veszélye, vagyis az, hogy a találmányt a találmány ismeretében ítélik meg. Az utólagos szemlélő mindig okosabb, és hajlamos arra, hogy olyan szaktudást is alkalmazzon, amely csak a fenti időpont után keletkezett, vagy arra, hogy a találmányból származó ismereteket is átvigyen a technika állásába. Ilyen visszatekintő megítélést a VI C-IV, 9. pontja szerint sem szabad alkalmazni, és az a Fellebbezési Tanácsok állandó joggyakorlata szerint sem megengedett.
Éppen az első pillantásra egyszerű megoldásoknál fennáll az a veszély, hogy utólag nem ismerhetők fel a feltalálással kapcsolatos nehézségek. A T 234/91 sz. ítélet szerint egyszerű megoldásokhoz gyakran nehezebb eljutni, mint a bonyolultakhoz. A T 113/82 (OJ 1984, 10) sz. ítélet megállapítja, hogy ha egy sor lépés szükséges ahhoz, hogy a technika állásától eljussunk a találmányhoz, és az utolsó lépés bármilyen egyszerűnek tűnik is, nem vezethető le a technika állásából, úgy feltalálói tevékenységre kell következtetni.
A feltalálói tevékenység megítélése gyakran okoz nehézségeket kombinációs találmányoknál. A T 167/82 sz. ítélet szerint ha a kombinációt mint olyat vagy annak egyetlen elemét a technika állásából nem lehet kézenfekvőként levezetni, ez megalapozhatja a feltalálói tevékenységet. A T 40/83 sz. ítélet megállapítja, hogy feltalálói tevékenységről beszélhetünk akkor is, amikor az egyes elemek a technika állásából kézenfekvőnek tűnnek ugyan, de a kombináció szinergetikus hatást eredményez, ahol az egyes hatások összege előre nem látható módon meghaladja az egyes hatások összegét. Amikor az összes elem ismert, ilyen összhatás nélkül nincs feltalálói tevékenység, mert az elemek összműködés nélkül vannak jelen egymás mellett. Ezzel szemben kombinációs találmányról beszélhetünk az egyes elemek együtthatása esetén.
A T 119/82 (OJ 1984, 217) sz. ítélet szerint az önmagukban ismert analóg eljárások szabadalmazhatók, ha új és feltalálói jellegű vegyi termékekhez vezetnek. A feltalálói tevékenység ezeknél az eljárásoknál a végtermék nem várt tulajdonságaiból adódik. Az ilyen eljárások szabadalomjogilag a termékoltalom bevezetéséig voltak jelentősek. Az Európai Szabadalmi Egyezmény hatálybalépésekor egyes államokban még hiányzott a termékoltalom. Az ESZE 167. szakasza ezért tette lehetővé a szerződő államok számára, hogy a vegyi úton előállított, gyógyszeripari vagy élelmiszer-ipari termékekre vonatkozó szabadalmak esetén fenntartásokkal élhessenek. Ilyen fenntartásokkal élt Ausztria, Görögország és Spanyolország is; a fenntartások időtartama azonban 1992. október 7-én már lejárt.
A T 939/92 (OJ 1996, 309) sz. ítélet megállapítja, hogy ha egy igénypont vegyületek egy csoportjára vonatkozik, a leírással való alátámasztottság hiánya miatt nem lehet kifogást emelni csupán azért, mert a leírás nem tartalmaz elegendő adatot, amely hihetővé tenné, hogy az összes igényelt vegyület egy állított műszaki hatást mutat, amely azonban nem képezi részét az igényelt vegyületek által megoldandó műszaki feladatnak. Az 56. szakasz keretében akkor tehető fel az a kérdés, hogy az ilyen igénypont alá eső összes vegyület rendelkezik-e a vonatkozó műszaki hatással, ha a vegyületek érvényesített feltalálói jellege csak ezen a műszaki hatáson alapszik.
A T 668/94 sz. ítélet megállapítja, hogy amikor csupán az igényelt vegyületek egy része fejt ki egy bizonyos műszaki hatást, ezt a hatást figyelmen kívül kell hagyni a találmány által megoldandó műszaki feladat meghatározásakor és a feltalálói tevékenység megítélésekor. Az ítélet tárgyát képező szabadalom kidolgozásához szükséges feltalálói tevékenység megítélésekor az ismert technika állása miatt azt kellett megállapítani, hogy az összes igényelt vegyület rendelkezik-e (a) gombaellenes és (b) növényi növekedést szabályozó hatékonysággal. Minthogy azonban nem az összes igényelt vegyület fejtett ki (b) hatást, az igénypont szerinti vegyületek kidolgozásához szükséges feltalálói tevékenység megítélésénél a vegyületeknek ezt a tulajdonságát figyelmen kívül kellett hagyni.
A közbenső termékek az ESZH joggyakorlatában szabadalmazhatónak minősülnek. A feltalálói tevékenységet a közbenső termékek esetén a T 22/82 (OJ 1982, 341) sz. ítélet azzal indokolja, hogy meglepő az eljárással elért előnyös eredmény, és ez a közbenső termék nélkül nem érhető el. A T 163/84 (OJ 1987, 301) sz. ítélet szerint a közbenső termékek szabadalmazhatóságához vagy az új közbenső termék előállításának, vagy pedig a közbenső termék továbbfeldolgozásának kell feltalálói jellegűnek lennie. Ez a felfogás időközben túlhaladottá vált, mert a T 648/88 (OJ 1991, 292) sz. ítélet szerint a vegyi közbenső termékekkel kapcsolatban ugyanazokat a mércéket kell alkalmazni, mint amelyek más vegyi termékek esetében érvényesek, vagyis előállításuknak a technika nem kézenfekvő módon való gazdagításához kell vezetnie. Itt nem játszik szerepet az, hogy ez a gazdagítás feltalálói jellegű előállításban, illetve továbbfeldolgozásban, vagy a végtermékhez vezető eljárás feltalálói koncepciójában rejlik.
Feladat-találmányról beszélünk, ha a feladat megoldása visszatekintve triviális és kézenfekvő, de maga a feladat új, és a technika állását tekintve nem kézenfekvő. A T 2/83 (OJ 1984, 265) sz. ítélet szerint az ilyen találmányok alapvetően oltalmazhatók. Ilyen találmánnyal van dolgunk például a vegyészet területén, amikor a T 199/82 (OJ 1984, 217) sz. ítélet szerint egy analóg eljárás oltalmát abból lehet levezetni, hogy alkalmas egy önmagában ismert termék előállítására, és ez az alkalmasság korábban nem volt ismert.
A T 109/82 (OJ 1984, 473) sz. ítélet megállapítja, hogy a Fellebbezési Tanácsok tartózkodva ítélik meg a csupán a feladat megadásából álló feltalálói tevékenységet, mert a javításokra és a hiányok kiküszöbölésére irányuló törekvés a szakember alapkötelességei közé tartozik. A Fellebbezési Tanácsok joggyakorlata szerint egy feladat puszta megszövegezésére nem adnak szabadalmat, ha egyidejűleg nem igénylik a megoldást is. A T 417/86 sz. ítélet megállapítja, hogy a feladat kitűzése jelentősen hozzájárulhat a feltalálói tevékenységhez, sőt azt meg is alapozhatja, ha a találmány alapját képező feladat nem vezethető le a technika állásából.
A feltalálói tevékenység vizsgálatakor alkalmazott és eddig tárgyalt szempontok mellett vannak bizonyos tényezők, amelyeket a szakirodalom szerint figyelembe lehet venni. A VI C-IV, 9.8. pontja felsorol ilyen tényezőket, amelyek az alábbi négy csoportba sorolhatók:
a) gazdasági siker,
b) meglepő hatás vagy nem várt eredmény,
c) régóta fennálló szükséglet és
d) műszaki előítéletek.
Itt hivatkozunk még a VSz 27. szabálya (1) bekezdésének c) pontjára, amely előírja, hogy adott esetben meg kell nevezni a találmány előnyös hatásait a technika állásának figyelembevételével. Gyakran nem elegendő a találmány előnyeinek egyszerű felsorolása, mert az elővizsgáló meglepő eredmények bizonyítását kívánhatja. A T 181/82 (OJ 1984, 401) sz. ítélet szerint ezt a bizonyítást a legközelebb álló technika állásával való összehasonlítás útján kell elvégezni.
A feltalálói tevékenység vizsgálatakor a találmány értékét befolyásoló különböző tényezőket a T 181/85 sz. ítélet szerint kombinálni lehet. Az ítélet tárgyát nyers kávé koffeinmentesítésére szolgáló eljárás képezte, amely megakadályozta az aroma számára fontos anyagok kivonását. Annak érdekében, hogy elkerülje az ex post elemzést, a Fellebbezési Tanács egy, a szabadalmazott megoldáshoz közel álló korábbi találmány alapján behatóan vizsgálta az eljárás fejlődését a '30-as évektől kezdve, és megállapította, hogy a bejelentő egy régebbi eljáráshoz visszanyúlva szakított az uralkodó fejlesztési tendenciával - ez volt az első hozzájárulás a feltalálói tevékenységhez. A további lépések, amelyekkel az eljárás ismert hátrányait sikerült elkerülni, szintén nem voltak kézenfekvők, mert még öt évre volt szükség ahhoz, hogy az új eljárásban a korábban használt szerves oldószereket folyékony széndioxiddal helyettesítse. Ezért a feltalálói tevékenységet elismerték, és az európai szabadalmat fenntartották.
A 326/89 sz. ítéletben a Fellebbezési Tanács szintén több tényezőt - így a korábbi műszaki megoldástól való eltérést, a termék minőségének javítását és (bár korlátozottan) a gazdasági eredményt - együtt vett figyelembe, jóllehet a feltalálói gondolat első pillantásra kézenfekvőnek tűnt.
A T 164/82 sz. ítélet olyan szabadalomra vonatkozott, amelynek tárgyát jelentősen megjavult biológiai lebomlási képességgel rendelkező tenzidek képezték. Itt a Fellebbezési Tanács azért ismert el feltalálói tevékenységet, mert az eredményhez rendszeres kutatással jutottak, amely a vegyészet területén gyakran olyan jellegű, mint amikor egy szénakazalban kutatnak egy tű után; emellett a technika állása nem ösztönzött további kutatásra.
A T 292/85 (OJ 1989, 275) sz. ítélet szerint a feltalálói tevékenység vizsgálatakor a találmány hátterét is figyelembe kell venni, és feltalálói tevékenység állapítható meg, amikor a technika állása a találmány szerinti tanítástól eltérő másik irányba vezet.
A T 72/95 sz. ítélet szerint a Fellebbezési Tanács köteles vizsgálni a feltalálói tevékenység szempontjából mérvadónak minősített műszaki funkció meglétét. Ha egy ismert berendezést egy olyan elem hozzáadásával módosítanak, amelynek nincs műszaki funkciója, ez a módosítás nem járulhat hozzá a feltalálói tevékenységhez.
A gazdasági sikert a Fellebbezési Tanácsok önmagában nem tekintik a feltalálói tevékenység bizonyítékának. A VI C-IV, 9.9. pontja szerint a feltalálói tevékenység bizonyítéka az azonnali gazdasági siker, ha a találmány egyúttal régóta fennálló igényt elégít ki, feltéve, hogy a siker a találmány műszaki jellemzőire, nem pedig egyéb tényezőkre, így eladási fogásokra vagy hirdetési kampányra vezethető vissza.
A T 38/84 (OJ 1984, 368) sz. ítélet szerint a hozam csekély (0,5%-os) javítása is gazdasági sikernek tekinthető egy nagyipari eljárás esetében, különösen, ha vegyi tömegtermékek előállítására szolgáló, iparilag fontos eljárásról van szó.
A T 271/84 (OJ 1987, 405) sz. ítélet megállapítja, hogy ha egy eljárást a vele járó gazdasági hátrányok ellenére 20 éven keresztül kereskedelmileg eredményesen alkalmaznak, és az igényelt találmány megoldja ezeknek a hátrányoknak a kiküszöbölését, ez a feltalálói tevékenység bizonyítéka.
Váratlan vagy meglepő eredmények megalapozhatják a feltalálói tevékenységet. A Fellebbezési Tanácsok joggyakorlata szerint azonban előre nem látott előnyös hatások nem vezetnek a feltalálói tevékenység elismeréséhez, ha a technika állása a szakembert a feladatnak legalább egy lényeges részében a feltalált megoldásra kényszeríti. A T 69/83 (OJ 1984, 357) sz. ítélet szerint nem igényel feltalálói tevékenységet egy olyan részfeladat megoldása, amely kézenfekvő, tervszerű cselekvésnél a szakember ölébe hull. Ilyen esettel van dolgunk akkor is, amikor egy várt hatáshoz egy meglepő, külön hatás járul. A T 766/92 sz. ítélet szerint itt "egyirányú utca" helyzettel van dolgunk, mert nem lehet több lehetőség közül választani. Ezzel szemben a T 126/83 sz. ítéletben tagadták az ilyen "egyirányú utca" meglétét kitozánsók hajápolásban való alkalmazására vonatkozó találmány esetében, mert e sók ismert alaptulajdonságaiból nem lehetett arra következtetni, hogy alkalmasak hajápolásra.
A feltalálói tevékenység bizonyítékaként gyakran hivatkoznak régóta fennálló igényre. Egy anterioritás kora azonban önmagában nem elég annak elfogadására, hogy valóban régóta fennáll egy sürgető szükséglet. A T 79/82 sz. ítélet szerint a régi anterioritáson kívül egyéb bizonyítékra is szükség van.
A T 273/92 sz. ítélet elismerte a régóta fennálló szükségletet a feltalálói tevékenység bizonyítékaként, mert a kutatási jelentésben megnevezett technika állása viszonylag régi volt, és a találmány területén ennek ellenére sem végeztek semmilyen fejlesztést, jóllehet gazdaságilag jelentős szakterületről volt szó.
A T 226/89 sz. ítélet hasonlóképpen elismerte a feltalálói tevékenységet régóta fennálló igény miatt, mert bizonyítottan hiába kísérleteztek a feladat megoldásával.
A T 203/93 sz. ítélet tárgyát képező találmány optikai kommunikációs rendszerekre vonatkozott. Itt a Fellebbezési Tanács a terület viharos fejlődése miatt azt a tényt, hogy az utolsó publikáció 11 évvel korábban jelent meg, és azóta nem történt az adott műszaki területen fejlesztés, megfelelő indoknak találta a feltalálói tevékenység elismerésére. Ezzel szemben a T 79/82 sz. ítélet az anterioritás megjelenése és a találmány kidolgozása között eltelt 17 évet sem találta elegendőnek a feltalálói tevékenység elismerésére, mert a technika állásából nem lehetett megállapítani, hogy az egész idő alatt sürgető igény állt volna fenn, amelynek a kielégítésével a szakma hiába próbálkozott.
A bejelentők gyakran azzal támasztják alá a feltalálói tevékenységet, hogy a találmány az ilyen megoldással szemben uralkodó műszaki előítélet miatt nem kézenfekvő. Itt is - miként a régóta fennálló igény esetén - alkalmilag a régóta egy helyben topogó technika állására vagy az anterioritások magas korára hivatkoznak, és ebből vezetik le a szakmai előítéletet.
Rendes körülmények között nem tekinthető feltalálói tevékenységnek egy meghatározott anyag alkalmazása ismert tulajdonságai alapján és ismert módon egy kombináció keretében egy ismert hatás elérése céljából, de feltalálói tevékenységről lehet beszélni különleges nehézségek leküzdésekor, vagy egy alkotórész megváltoztatásának szükségességekor.
A T 292/85 (OJ 1989, 275) sz. ítélet kimondja, hogy feltalálói tevékenységet igényel az olyan találmány, amelytől a legközelebbi technika állása eltanácsol vagy más irányba mutat.
A T 59/90 sz. ítélet szerint ha a találmány alapját képező feladat nem volt ismert, úgy annak megoldása sem következik a technika állásából.
A T 213/87 sz. ítélet szerint a vegyészet területén egy nem kívánt tulajdonságokkal rendelkező komponens kicserélése egy másikkal, amelyről ismert, hogy nem rendelkezik ilyen hátrányos tulajdonságokkal, nem minősül feltalálói jellegűnek, hacsak nem érnek el vele váratlan hatást.
A T 300/90 sz. ítélet szerint csak egy általánosan elfogadott műszaki előítélet vagy - a T 207/94 (OJ 1999, 273) sz. ítélet szerint - egy tényekkel alátámasztható akadály jön számításba a feltalálói tevékenységet bizonyító tényezőként.
Annak, aki előítélet leküzdésére hivatkozik, a T 119/82 (OJ 1984, 217) sz. ítélet szerint bizonyítania kell, hogy valóban fennállt ilyen előítélet. A T 749/89 sz. ítélet megállapítja, hogy ha a szabadalmas alapos okokat ad meg, amelyek a szakembert korábban eltanácsolták a találmányban javasolt úttól, a felszólaló dolga, hogy megcáfolja ezeket az okokat.
A T 119/82 (OJ 1984, 217) sz. ítélet szerint, ha egy fellebbező fél műszaki előítéletre hivatkozik, amely a szakembert eltanácsolta volna az állítólagos találmánytól, az illető félnek kell bizonyítania az ilyen előítélet fennállását.
A T 69/83 (OJ 1984, 357) sz. ítélet megállapítja, hogy nem lehet műszaki előítélet leküzdéséről beszélni, ha egy, a technika állása szerint előnyös komponensnek egy anyagkeverékből való elhagyása esetén csak az ezzel kapcsolatos hátrányt veszik figyelembe. Az ítélet megállapítja továbbá, hogy ha a technika állása a megoldandó műszaki feladat egy része alapján a szakembert egy meghatározott megoldásra kényszeríti, ez a megoldás nem lesz kényszerűen feltalálói jellegű annak következtében, hogy általa egyidejűleg egy részfeladatot meglepő módon oldanak meg.
A T 104/83 sz. és a T 317/95 sz. ítéletek szerint különösen meggyőző erővel bírnak az adott szakterület alapműveiben vagy egy szakkönyvben található kijelentések, ha azokban a találmány szerinti megoldást nem megvalósíthatónak vagy hátrányosnak minősítik.
A T 366/89 sz. ítélet esetében a bejelentő optikai lencsék előállításakor egy 50 évnél régebbi eljáráshoz nyúlt vissza, és azt egy másik ismert eljárással összekapcsolva a lencsék váratlan minőségjavulását érte el. A Fellebbezési Tanács abban látta a feltalálói tevékenységet, hogy a bejelentő nem vette figyelembe a kizárólag egy másik irányba mutató fejlődést.
A T 26/85 (OJ 1990, 22) sz. ítélet szerint egy olyan irodalmi hely, amely a szakembert egyértelműen eltanácsolja attól, hogy egy bizonyos területen tovább kutasson, megalapozhatja mind az újdonságot, mind a feltalálói tevékenységet.
A szakember a VI C-IV, 9.6. pont szerint a gyakorlat olyan embere, aki egy meghatározott időpontban az adott területen ismeri a tudomány általános állását; emellett azt is fel kell tételezni, hogy hozzáférhetett mindahhoz, ami a technika állásához tartozik, különösen a kutatási jelentésben megnevezett dokumentumokhoz, és hogy rendelkezik a rutinszerű munkához és kísérletekhez szükséges szokásos eszközökkel és képességekkel. A T 39/93 (OJ 1997, 134) sz. ítélet szerint a szakember a vonatkozó műszaki területen olyan átlagos tudású személy, aki saját maga nem rendelkezik feltalálói adottságokkal. A műszaki tudományok mai szakosodásának megfelelően azonban egyre inkább a kérdéses területen dolgozó specialista tudására hivatkoznak, például a T 61/82 sz. ítélet szerint a finommechanikus ismereteire, és ritkábban az általános műszaki területen dolgozó konstruktőr ismereteire.
A VI C-IV, 9.6. pont utolsó mondata szerint bonyolultabb találmányoknál, például az adatfeldolgozó vagy a távközlő berendezések területén, valamint bonyolultabb vegyi anyagok vagy integrált áramkörök kereskedelmi előállítása területén szakemberek egy csoportja is mérvadó lehet. A T 223/92 sz. ítélet szerint emberi immun-interferon előállítása terén genetikai szakemberek csoportja tekinthető mértékadónak.
A T 426/88 (OJ 1992, 427) sz. ítélet megállapítja, hogy a szakember tudása szempontjából nem játszik szerepet az a hely, ahol a szakember dolgozik. Ezt a kérdést nyitva hagyja a T 124/85 sz. ítélet, amelyben a Fellebbezési Tanács megállapította, hogy a vonatkozó technika állása mind az európai, mind az amerikai szakember számára ismert volt.
Az 56. szakasz első mondata szerint a feltalálói tevékenység megítéléséhez a technika állásából kell kiindulni. A T 11/81 sz. ítélet azt állapítja meg azonban, hogy a feltalálói tevékenység vizsgálatakor a szakembernek csak a saját vagy a közeli területen kell vizsgálódnia akkor is, ha a technika állása a technika teljes területét felöleli; a szakembernek nem kell ismernie egy távoli műszaki terület szabadalmi irodalmát.
A T 963/90 sz. és a T 1037/92 sz. ítélet szerint a szakember tudásához nem csak a saját műszaki területe tartozik, hanem a szomszédos területek és a szakterületnek megfelelő általános műszaki terület is. A T 441/93 sz. ítélet szerint azonban, ha egy műszaki megoldásnak egy szomszédos területről való átviteléhez a rutin nem elegendő, hanem tudományos kutatásra is szükség van, feltalálói tevékenységre van szükség.
A T 1/85 sz. ítélet szerint közel álló szakterületeknek kell tekintetni gyógyszerkészítmények letöltését kemény- vagy lágykapszulákba, jóllehet a gyakorlatban mindkét területen különböző szakemberek dolgoznak. Minthogy azonban szomszédos szakterületekről van szó, el lehet várni, hogy az egyik terület szakembere figyelembe vegye a másik területen elért fejlesztéseket, különösen, ha a célkitűzés folytán érintkezési pontok vannak.
A T 46/91 sz. ítélet szerint a szomszédos területek mellett a technika állásába be lehet vonni az adott szakterület fölötti általános területet is, ha azon ugyanolyan vagy hasonló problémák játszanak szerepet, és elvárható, hogy a szakterület szakemberének arról tudomása legyen.
A T 32/81 (OJ 1982, 225) sz. ítélet szerint ha a feladat a szakember számára arra utal, hogy a megoldást egy másik műszaki területen kell keresni, akkor ennek a területnek a szakembere van hivatva a feladat megoldására, és az ő tudását kell alapul venni annak a megítélésénél, hogy a megoldás feltalálói tevékenységen alapszik-e.
A T 195/84 (OJ 1986, 121) sz. ítélet szerint az általános műszaki feladatok megoldásai nem specifikus területeken az általános műszaki tudás részét képezik. Így a T 426/88 (OJ 1992, 427) sz. ítélet abból indul ki, hogy a belső égésű motorok fordulatszámának szabályozásához a szakember megfelelő útmutatást kaphat az általános szabályozástechnika szakkönyvéből is.
Annak, hogy egy adott szakterület fölötti általános terület igénybe vehető közeli területnek minősüljön, előfeltétele, hogy az általános területnek megfelelő technika állását korlátlanul lehessen alkalmazni a speciális területen. A T 560/89 (OJ 1992, 725) sz. ítélet szerint a megoldás kézenfekvőségét egy olyan másik területről is le lehet vezetni, amely sem nem szomszédos, sem nem az adott szakterület fölötti. Ennek előfeltétele azonban, hogy a megoldás a másik területen alapos viták révén a széles nyilvánosság számára jól ismert legyen, és hogy az alkalmazott anyagok a szakmában rokon minősítésűek legyenek.
A T 677/91 sz. ítélet szerint az ESZH előtti felszólalási eljárásban és a nemzeti megsemmisítési eljárásban a feltalálói tevékenység megítélésekor ugyanazokat a mércéket kell alkalmazni, mint a szabadalomengedélyezési eljárásban.
Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle következő számában az ESZE "Ipari alkalmazhatóság" című 57. szakaszát fogjuk tárgyalni.