HÍREK, ESEMÉNYEK

DR. BACHER VILMOS

40 éves a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület - Szubjektív visszaemlékezés

 

Amikor a megtisztelő felkérést kaptam, hogy egyesületünk megalakulásának 40. évfordulójáról közgyűlésünkön megemlékezzek, a meghívó hozzáfűzte: szubjektív visszaemlékezés. Ez utóbbi, úgy érzem, bizonyos mértékig felmentést ad a tematikai kötöttség alól.
Egyesületünk munkájához csak 1969-1970-ben csatlakoztam, és így túl kellett lépnem a személyes élményen alapuló visszaemlékezés lehetőségének határain. Ennek felismerésekor felötlött bennem a József és testvéreinek csodálatos bevezető része, ahol Thomas Mann kifejti, hogy mély a múltnak a kútja, talán felmérhetetlen. Minél mélyebbre és tovább hatolunk benne, észleljük, hogy múltunk még feltáratlan, újabb szakaszai vannak hátra. Bármelyik közösség azonban, még ha felméri is, hogy a múlt teljes mélysége mégsem tekinthető át, úgy érzi, hogy megtalált egy olyan pontot, amelyet megnyugvással tekint eredete kezdetének.
E gondolat jegyében, figyelemmel arra, hogy ismertem azt a gazdag irodalmat, amely a múlt század első felében jogterületünkön virágzott, megkíséreltem annak feltárását, hogy milyen gazdasági-társadalmi szervezettség is működött az iparjogvédelem területén. Kötelességemnek éreztem azt e 40. jubileum alkalmával, mivel e kérdés vizsgálata a korábbi megemlékezések során még nem vált időszerűvé.
Az 1890. évi védjegytörvény és az 1895. évi szabadalmi törvény előkészítését komoly jogirodalmi tevékenység előzte meg, majd 1897-ben, amikor az AIPPI Bécsben megalakult, Magyarország jelentős szerepet játszott a megalakuláskor, és a megalakulást követően az alapítók Budapestre látogattak. Ezt ünnepeltük 1997-ben az AIPPI bécsi VB jubileumi ülése után, az ünnepség budapesti méltó folytatásával.
E vizsgálódásaim során megállapítottam, hogy az AIPPI Magyar Csoport működésén túlmenően 1906. november 16-án a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetség helyiségeiben tartott közgyűlésen megtörtént az Iparjogvédelmi Egyesület megalakulása.
Szellemi gyökereinket tehát az 1800-as évek végére, szervezeti múltunkat pedig 1906-ra vezethetjük vissza. Négy év múlva tehát ünnepelhetjük történelmi megalakulásunk 100. évfordulóját.

Néhány szemelvény a múltba tekintéshez.

A megalakulási okirat egyik passzusa volt: "A nemzeti vagyonosodás jelentős tényezője az ipar, a kereskedelem vérszegénységben szenved, nem tud erőre kapni, mert hiányzik az éltető levegője, a jogbiztonság és jogteljesség az eszmei javak terén.
Az Iparjogvédelmi Egyesület feladata lesz, hogy az érdekelteket, mint a jogi és műszaki tudás kiváló tényezőit, egyesítse ennek a nagy célnak a szolgálatába állítva, amely az eszmei javakat a jogrend gyors és erélyes törvényhozási reformok és a modern közszellemtől áthatott törvénykezés útján minél előbb és minél tökéletesebben oltalmába vegye."
Egyesületünk sikeres munkájában hathatós támasza volt az egyesület hivatalos lapja, az Iparjogi Szemle, amely szakcikkeivel és a joggyakorlat közlésével adott tájékoztatást és vívta ki a reformokat. Az egyesület előadásokat, vitaüléseket rendezett, a hatósághoz intézett beterjesztéseket, amelyekről az Iparjogi Szemle beszámolt. Az egyesület már 1907-ben programjává tette a verseny tisztességének oltalmát célzó törvény megvalósítását, és kitartó munkájának sikerét látta az 1923. évi versenytörvény megalkotásában. Jelentős eredményt ért el az addig közigazgatási útra terelt védjegyjogi peres eljárás érdekében és a Szabadalmi Bíróság és Szabadalmi Felsőbíróság előtti eljárás korszerűsítése végett.
Az Iparjogi Szemle a Magyar Gyáripar mellékleteként havonta jelent meg, mint az Iparjogvédelmi Egyesület közlönye, mint az eszmei javak, üzleti tisztesség, szabadalom-, védjegy-, minta-, szerzői, név- és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat. Ezt tartalmazza a címlapja.
Az Iparjogi Szemlének német nyelvű melléklete is volt a külföld tájékoztatására.
Az egyesület munkájában a kor legkiválóbb tudósai vettek részt: Schuster Rudolf, a Szabadalmi Felsőbíróság elnöke, Nagy Ferenc, a kereskedelmi és váltójog profesz- szora, dr. Szászy Schwarz Gusztáv és Beck Salamon, a civilisztika kiváló képviselői. A meghívott előadók között találjuk Kohlert, az eszmei javak tanának iskolateremtőjét.
Az Iparjogvédelmi Egyesület kiadványai között - egyéb művek mellett - 1926-ban jelent meg Bányász Jenő "Védjegyoltalom, tisztességtelen verseny" című munkája, 1939-ben Hoff György "Szabadalmi jog" című monográfiája, amelyek ma is bonyolult kérdésekben adnak eligazítást.

Tisztelt Közgyűlés!

E visszatekintéssel 40 éves jubileumunkkal szemben nem ünneprontás volt a célom, hanem annak a gazdag szellemi örökségnek a bemutatása, amelyet egyesületünk újbóli alapítói megőriztek, magukkal hoztak, hogy azt a megváltozott társadalmi viszonyok mellett is a színre lépő új generációnak megőrzésre átadják.
Az 1962-ben alapított Magyar Iparjogvédelmi Egyesület első elnöke, Csűrős Zoltán műegyetemi tanár, akadémikus, ügyvezető elnöke pedig Beck Salamon, aki az Iparjogvédelmi Egyesület egyik legaktívabb tagja volt, és a magyar civilisztika művelésén belül mély alapossággal foglalkozott a védjegy- és szabadalmi joggal. Írásai maradandóak.
Az a körülmény, hogy új egyesületünk a korábbi, a háborút követően megszűnt egyesület szellemi örökösének tekintette magát, kifejezésre jutott abban, hogy az 1970-ben alapított Iparjogvédelmi Emlékérem első kitüntettjei Beck Salamon, György Ernő és Nizsalovszky Endre voltak.
Bölcs körültekintésből és az adott politikai környezet helyes felméréséből következett, hogy 40 évvel ezelőtt, 1962-ben alapítóink nem deklarálták a megszűnt Iparjogvédelmi Egyesülettel fennálló folyamatosságot. E folyamatosság feltüntetése esetén az akkori politikai viszonyok közepette az egyesület nem alakulhatott volna meg. Így is komoly nehézségekbe ütközött az alapítás. Horváth Gyula egyik visszaemlékezésében olvastam, hogy már 1958- ban részt vett a Külkereskedelmi Minisztériumban egy megbeszélésen, ahol az Iparjogvédelmi Egyesület megalakításának kérdése felmerült, és még négy évig tartott, amíg ez megvalósulhatott.
Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy politikai szükséghelyzet idézte elő, hogy 40 évvel ezelőtt egyesületünk jogilag - múltját meg sem említve - alakult meg. E kényszerhelyzet feloldódásának eredményeként ma - a 40 éves évfordulón - e jubileum alkalmával erkölcsi és történelmi kötelességnek érzem a kényszerhelyzettel megszakított folyamatosság gondolatának felélesztését, és így, 2006-ig eljutva, lehetőségünk nyílik centenáriumunk ünneplésére.
Ez nem jelenti azon kiváló emberek érdemeinek csökkentését, akik a totális államberendezkedés közepette vállalták e civil szervezet létrehozását, felismerve, hogy a tervgazdálkodás mellett is a külgazdasági kapcsolatok fejlesztése és az adott gazdasági helyzet jobbítása érdekében az iparjogvédelmi kultúrát terjeszteni, értékeit megőrizni és a lehetséges keretek között alkalmazni kell.
Az egyesület 1962. évi alakuló közgyűlésének jegyzőkönyve nem áll rendelkezésre, csupán az 1962. február 20-i elnökségi ülés jegyzőkönyve, amely szükségessé tette az alapszabály módosítását, mert a felügyelő hatóság szerepét a Külkereskedelmi Minisztériumtól az Országos Találmányi Hivatal vette át és deklarálta, hogy a Művelődési Minisztérium a szerzői jog társadalmi úton történő művelését az egyesület keretén kívül kívánja biztosítani.
Az állami döntés tehát kettévágta a szellemi tulajdon két ágának, az iparjogvédelemnek és a szerzői jognak az egyesületen belüli együttes művelését, amelyet 1996-ban állítottunk ismét helyre, és egyesületünk nevében a szerzői jogot is felvettük.
E döntés ellenére az 1968. évi stockholmi diplomáciai konferencia után a szerzői jog és az iparjogvédelem találkozási pontjaira tekintettel felmerült a szerzői jogi szakosztály létesítésének szükségessége, ami meg is valósult.
Az egyesület elnöksége az első ülésén határozott a Nemzetközi Iparjogvédelmi Unióhoz, az AIPPI-hez való csatlakozás kérdésében, és célszerűnek tartotta az AIPPI Magyar Csoport létrehozását, és e célból megkereste a felügyeleti hatóságot a szükséges intézkedések megtételére. E döntésével az újjáalakult egyesület kifejezésre juttatta szándékát, hogy az AIPPI Magyar Csoporton keresztül tevékenységét az AIPPI-vel összhangban kívánja folytatni, és megteremtette annak szervezeti kereteit, hogy a magyar iparjogvédelem a nemzetközi fejlődés sodrába kerüljön és azzal összhangban fejlődjék. Az AIPPI Magyar Csoport megalakulása, újjáalakulása 1963. áprilisban történt. Az AIPPI VB 1963-ban Nyugat-Berlinben tartott ülésén a Magyar Csoportot az első szocialista országbeli csoportként a soraiba felvette.
Már az 1960-as években egyesületünkben gyorsan fejlődő élet kezdődött, külföldi kapcsolatok alakultak ki, részt vettünk különféle konferenciákon, és tagjaink is tartottak előadásokat. Az egyes szakosztályok is élénk tevékenységet kezdtek folytatni, főleg a szabadalom és iparesztétika területén, a formavédelem és a formatervezők anyagi megbecsülése érdekében.
Az 1968. évi közgyűlési beszámolóból megtudjuk, hogy külön munkabizottság foglalkozott a fórumrendszer kérdésével, és határozati javaslatot dolgozott ki, amely az iparjogvédelmi fórumrendszernek az igazságügyi szervezet keretében való továbbfejlesztése mellett szóló érveket rögzítette, és ezt kormányszinten is elfogadták, és a mai napig is érvényes törvényi szabályozássá vált.
Mivel szubjektív visszaemlékezésre kaptam felkérést, kizárólag az egyesületi életbe történő bekapcsolódásom vonatkozásában kívánom személyemet említeni.
1968-69-ben különféle peres ügyek felkeltették érdeklődésemet az iparjogvédelem irányában, és ennek érdekében részben az Országgyűlési Könyvtárban fellelhető irodalomban iparkodtam elmélyedni, részben felkerestem az Iparjogvédelmi Egyesületet, és alkalmam nyílt részt venni a szabadalmi törvény előkészítésével összefüggő vitaüléseken. Megkapott a viták légköre, a politikai jelszavaktól való teljes mentesség, a viták szigorú szakmai jellege és az eltérő vélemények tiszteletben tartása a kérdések kemény megvitatása során is. Felüdülést jelentett az akkori életben a többi összejövetelt jellemző hangulathoz és légkörhöz képest egy független, civil szervezet léte. E légkör adta meg a lökést, hogy aktívan is iparkodjam bekapcsolódni egyesületünk életébe.
Ettől az időponttól tudok személyesen is visszaemlékezni, és a visszaemlékezés során abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nincs szükségem szelektív memóriára. Az egyesület azóta töretlenül töltötte be azt a szerepet, ami egy, a hatalomtól független, civil szervezettől elvárható, őszinte szellemi és gondolati függetlenséget, és ennek jegyében tett - gyakran sikeres - erőfeszítéseket a jogalkotás és a jogalkalmazás fejlesztése érdekében. Mélyítette az iparjogvédelmi kultúrát, azt széles körökre kiterjesztette, és a hazai határokon túlmenően épített ki nemzetközi kapcsolatokat és szerzett elismerést, hírnevet.
Visszatekintve az elmúlt négy évtizedre, nyugodt lélekkel és büszkén vállalhatjuk és vallhatjuk magunkénak egyesületünk tevékenységét mind a maga egészében, mind annak egyes részleteiben.
Az 1970-es évtől kezdve mind jogirodalmi, szervezeti, mozgalmi és oktatási, mind pedig a nemzetközi kapcsolatok terén hatalmas fellendülés mutatkozott egyesületünk életében. Nem mulaszthatjuk el, hogy tisztelettel emlékezzünk Horváth Gyulára, akinek agilitása, aktivitása, kapcsolatteremtő készsége nagymértékben előmozdította ezt a fejlődést. Nagy fellendülés kezdődött a publikálás, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, a szakosztályi munkák elmélyítése, a különféle szinten történő oktatási tevékenységben való részvétel és a vidéki szervezeti élet kifejlesztése terén. Az egyesület tevékenységének vonzóvá tétele miatt rohamosan emelkedett a taglétszám, és egyre több jogi vállalat csatlakozott hozzánk.
1970-ben indult a MIE Közlemények, amelyből eddig 42 szám jelent meg. 1988-ig - az egyes külön kiadványokon túlmenően - évente két szám, majd pedig - az 1989- es és 1990-es évek kiesesét követően - 1991-től évente egy kiadvány jelent meg.
Sokáig ez a folyóirat volt az iparjogvédelmi publikáció egyetlen lehetősége, és a példányok tükrözik, hogy miként változott az iparjogvédelem körén belül az egyes kérdések iránti érdeklődés, miként tolódtak el a súlypontok.
A folyóirat nem csak hazai szerzők tanulmányait, cikkeit közölte, hanem gondosan válogatott külföldi szerzők is írtak, akiknek írásain keresztül megismerhettük az európai jogfejlődés menetét. Számos tanulmány jelent meg az iparjogvédelem olyan területéről is, amelynek hazai gyakorlata nem fejlődött ki a tervgazdaság körülményei között (mint pl. a szabadalombitorlások, a védjegyjogi gyakorlat kérdései), azonban e közzétett tanulmányok útján folyamatosan tájékozódhattunk az európai jogfejlődésről. E tanulmányok nagymértékben hozzájárultak a hazai gondolkodás kialakulásához.
Sokat foglalkozott a folyóirat a hazai szabályozáson alapuló joggyakorlat elemzésével, az időszakonként megvalósult reformok előkészítésével, a hatályba lépett jogszabályok alapján felmerülő jogalkalmazási kérdések új problémainak feltárásával.
A folyóirat megjelenésének első évtizedében domináns szerepe volt a szabadalmi jognak, az új szabadalmi törvény joggyakorlatának, így különösen a bírói fórumrendszer, a szabadalmi bejelentések, az igénypontszerkesztés és igénypontértelmezés kérdésének. Az 1970-es évek vége felé előtérbe került a mikrobiológiai, majd a géntechnológiai találmányok, valamint az első és második gyógyászati indikáción alapuló találmányok szabadalmazhatóságának kérdése.
A folyóirat rendszeresen írt a szolgálati találmányok díjazásának joggyakorlatáról, a szerződéskötés és bírói gyakorlattal összefüggő kérések elemzéséről, a díjalap és díjkulcs meghatározásának problémáiról, és ehhez kapcsolódtak a hasznos eredmény megállapításával foglalkozó közgazdasági tanulmányok.
Az 1990-es évektől e kérdés elemzése háttérbe szorult, 1991-ben a piacgazdaság kialakulásának következtében előtérbe került a szabadalombitorlások bírói gyakorlatának elemzése. Külön szám foglalkozott a piaci környezetnek az iparjogvédelemre gyakorolt hatásával. A bitorlási perek joggyakorlatával összefüggésben időszerűvé vált az ideiglenes intézkedésre vonatkozó jogi szabályozás módosításának igénye, és a bírói gyakorlat fejlesztésének kérdése. Az európai jogharmonizáció és az ahhoz történő csatlakozás előkészítéseként születtek meg a vonatkozó új jogszabályok. Az 1995. évi szabadalmi törvény előkészítése során már 1993-ban az érdeklődés központjába került a feltalálói tevékenység kérdésének több szempontból történő tárgyalása. A szabadalmi törvény elfogadását követően megkezdődött a jogirodalmi hozzájárulás az új védjegytörvény előkészítéséhez. A MIE Közlemények 1995. évi száma szinte kizárólag védjegykérdésekkel, a védjegybitorlással, a hamisítás elleni küzdelemmel, a vámhatóság és a fogyasztóvédelem szerepével foglalkozott. Az új védjegytörvény hatálybalépését követően az annak alapján felmerült jogértelmezési kérdésekről, és az ideiglenes intézkedésnek a védjegyjog körében történő alkalmazásáról jelent meg több tanulmány.
Majd az érdeklődés új területre irányult: a szellemi tulajdon kérdése az információs társadalomban, az alkalmazandó jog kérdése az internettel összefüggő jogterületen, az internetszolgáltatók felelőssége, valamint a doménnév és védjegybitorlás összefüggései és az elektronikus kereskedelem jogi kérdései.
Megállapítható, hogy a MIE Közlemények tanulmányai mindig időszerűen tükrözték a szellemi tulajdon körében felmerülő kérdéseket, és előremutatóan segítették a jogalkalmazás lehetséges útjait.
Az egyesület tevékenységében kevésbé látványos, de igen értékes munka folyt több munkabizottságban. Az egyes munkabizottságok több évig rendszeresen tartották üléseiket és elemezték a jogalkotást és a joggyakorlatot.
Ezek közül két munkabizottság tevékenységét említeném.
Az 1970-es évek első felében a szolgálati találmányokkal foglalkozó munkabizottság rendszeres adatfelmérést végzett a szerződéskötési, valamint a bírói gyakorlatról. A szolgálati találmányok terén komoly erőfeszítéseket kellett kifejteni az alkotó ember jogainak érdekében, anyagi érdekeinek védelmében. A jogalkalmazó szervek jelentős része rosszul felismert állami érdekből arra törekedett, hogy a pénzügyi szabályozók útvesztőiben a találmány révén elért hasznos eredmény mértékét különféle pénzügytechnikai manipulációkkal elmossa, és mindezt a társadalmi tulajdon védelmével leplezze. A már megkötött szerződéseket az értékaránytalanság címén támadták, gyakran a gazdálkodó szervek saját szabadalmaik megsemmisítését kérték.
A munkabizottságnak e kérdések feltárása útján sikerült a bírói gyakorlatra kedvezően hatni.
Az 1976. évi tisztújító közgyűlés jegyzőkönyvéből megállapítható, hogy a közgyűlés megelégedéssel vette tudomásul, hogy a bírói gyakorlat magáévá tette a munkabizottság több javaslatát.
Az elismerést juttatta kifejezésre, hogy a Legfelsőbb Bíróság a szolgálati találmányokkal összefüggő kollégiumi állásfoglalások előkészítése során a tervezeteket egyeztette egyesületünk e kérdéssel foglalkozó tagjaival.
Tisztelettel és kegyelettel kell megemlékeznem az egyesületünk életében kiváló érdemeket szerzett Szilvay Géza tanácselnökről, aki bátor, úttörő jellegű ítélkezésével az állami érdekeket védő intézkedésekkel szemben a feltalálói és újítói jogok érvényesüléséért sokat tett, és e mentalitása emlékére idézem egyik ítéletének indokolási részét.
"A szocialista jogértelmezéssel és erkölcsi felfogásunkkal ma már összeegyeztethetetlen az a szemlélet, amely az állami közösségi érdeket a feltalálók jogos egyéni érdeke elé helyezte, és igyekezett a jogszabályoknak azok valódi tartalmával ellentétes, olyan értelmet adni, amely az állami szerv részére maximális hasznot biztosított, a feltalálók díját a minimálisra korlátozta. A népgazdaság valódi érdeke ugyanis, hogy akik kiemelkedő szellemi alkotásokkal a fejlődést előbbre viszik, ezért olyan anyagi juttatást kapjanak, amely őket további alkotó munkára ösztönzi."
Ennek, a feltalálói érdeket védő megállapításnak a jegyében alakult a későbbi évek során fokozatosan a bírói gyakorlat, és ennek betetőzését jelentette az 1995. évi szabadalmi törvény, amely a legkorszerűbb szabályozás keretében a szolgálati és alkalmazotti feltalálók jogait kogens rendelkezésekkel biztosította. Sajnálatos, hogy az elmúlt évben, e jogfejlődési koncepcióval szembehelyezkedve, az ipari formatervezésre vonatkozó törvény egyik záró rendelkezése a feltalálói jogok védelmét szolgáló kogenciát egy gazdálkodó szervezet törekvésének eredményeként megtörte, és ezáltal megbontotta e jogosultságok védelme koncepciójának egységét. E körülmény vezetett arra is, hogy Szilvay Géza ítéletének e megállapításait felidézzem.
A másik munkabizottság a találmányok belföldi hasznosításával foglalkozott. Kegyelettel emlékezem meg Farkas Józsefről, aki az 1980-as években e munkabizottság létrehozója és kiváló irányítója volt. Azt hiszem, mindannyian, akik rendszeresen részt vettünk a munkabizottság üléseinek jól előkészített munkájában, szeretettel emlékezünk vissza nem csak az ülések nyílt vitái során osztályrészünkül jutott szellemi élmény miatt, hanem a tapasztalatokat a jogi irodalmi és gyakorlati munkákban is sikeresen tudtuk érvényesíteni.
A MIE Közleményekkel kapcsolatban már utaltam arra, hogy az 1989-90-es években nem jelent meg, mivel a rendszerváltás évei bizonyos átmeneti nehézségeket jelentettek az egyesület életében. Visszaemlékezésül erre az időszakra hivatkozom az 1994. évi közgyűlési jegyzőkönyvben foglalt beszámolóra.
A beszámoló megállapította, hogy a társadalomban és a gazdaságban végbemenő folyamatok, így az állami tulajdon lebontása, csődeljárások, felszámolási eljárások elindulása, a mezőgazdasági szövetkezetek vagyonfelosztása, a privatizáció beindítása és a piacgazdaság feltételeinek kialakítására irányuló törekvések, más egyesületek, szervezetek működésének hatása következtében mozgásterületünk beszűkült, csökkentek azok a tevékenységi formák, amelyek egyesületünknek az eddigiekben kivívott népszerűséget és ezen a területen meglévő monopóliumot biztosítottak.
A forint értékvesztése nem preferálta a kutató-fejlesztői tevékenységet, a gazdálkodó szervezetek hatékonyságának hiánya tartósan érvényesült. A társadalomban és a gazdaságban végbemenő változások egyesületünk munkáját is érzékenyen érintették, aminek következtében a bázisunkat képező jogi tagjaink száma az 1990-ben elindult csökkenésekhez viszonyítva is tovább csökkent, befolyásunk a szakmára pedig az időközben létrejött, és jelenleg is alakuló, számos társegyesület hasonló tevékenységi köre miatt kisebb lett.
A szakmai rendezvények alacsony részvételi aránya, a létszámcsökkenés a presztízsveszteségen túlmenően anyagi veszteséggel is járt.
Visszatekintve az e korszakot jellemző, realitáson alapuló pesszimista hangulatra, elmondhatjuk, hogy egyesületünk ismét életre kelt, és idézhetjük a Párizs címerén olvasható mondást: "fluctuat nec mergitur", azaz hullámzik, de nem süllyed el.
Egyesületünk ismét magára talált, aktív részesévé vált az új jogalkotási folyamatoknak, évente kétszer megrendezte a szakmai továbbképzésnek nevezett, az ország legszebb helyén megtartott konferenciákat, amelyek napirendre tűzték azokat az aktuális kérdéseket, amelyek az iparjogvédelem, a műszaki fejlesztés és később a szerzői jog gyakorlati és elméleti művelőit foglalkozták, és közben 1996-ban méltó keretek között ünnepelte meg a magyar szabadalmi rendszer 100. évfordulóját.
Ezek a szakmai konferenciák kidolgozott tematikákkal tették lehetővé az egyes kérdések eltérő szempontok szerinti megvilágítását, és lehetőséget adtak a Magyar Szabadalmi Hivatal, a bíróságok és a képviseleti szervek reprezentánsainak közvetlen, kötetlen eszmecseréjére. A korábbi időszakokkal szemben nőtt a Magyar Szabadalmi Hivatal jelenléte, aktív részvétele, és a bírák is kötetlen módon oszthatták meg a jogi képviseletekkel tapasztalataikat, nézeteiket.
Az iparjogvédelem több területén bekövetkező gyors változásokra tekintettel a munkabizottságokban végzett hosszabb előkészítő munkát felváltotta a rendszeresen összejövő szakmai fórumok működési formája, amely már megfelel a piacgazdaság, a gazdasági verseny és a telekommunikáció által megkövetelt új igényeknek, és a hivatalok, bíróságok és szakmai képviseletek együttműködése termékenyítően hatott a jogbiztonság kialakulására.
Az egyesület tehát, ha kisebb létszámmal is, újra magára talált.
Az idő eloszlatta azt az aggályt is, amely a többi hasonló egyesület lététől függve féltette jövőnket. Csak szélesíti látókörünket, ha azonos problémákat különféle szempontból megvilágítva, szélesebb spektrumban láthatunk.
Az AIPPI Magyar Csoporttal együtt 1970 óta nemzetközi részvétellel háromévente megrendezzük szakmai konferenciáinkat, amelyek ma már a nemzetközi szakmai közvélemény egyhangú minősítése szerint a nélkülözhetetlen intézmény szintjére emelkedtek. Különös érdeme volt ezen összejöveteleknek, hogy első ízben sikerült a szocialista országok között a rendszerváltást megelőzően olyan nemzetközi konferenciákat rendszeresíteni, amelyeket főleg a nyugati országokból jövő részvevők jelentős száma jellemzett, és a szakma sok tekintélyes képviselője vált rendszeres résztvevőjévé. Ezeknek eredményeként iparjogvédelmi életünk és szemléletünk az egyetemes jogfejlődés vérkeringésébe került.
Kapcsolatokat tartottunk természetesen a KGST országok iparjogvédelmi szervezeteivel, és e kapcsolatok során a többi KGST ország jogrendszerével szemben, a szerzői tanúsítvány intézményének ellenállva, védtük a szabadalmi rendszert, és szembefordultunk az NDK azon törekvésével, amely a védjegyet az áru eredetmegkülönböztető jellegétől megfosztva egyszerű, az egymástól eltérő osztályokhoz tartozó árukon egyaránt alkalmazható minőségtanúsító árujelzővé kívánta degradálni.
Ebben a visszaemlékezésemben csak egyes kiemelt kérdésekre tértem ki, és nem említettem azoknak a nevét, akik az elmúlt 40 év során lelkiismeretesen, becsülettel, önzetlenül, képességeik teljes erőkifejtésével sokat tettek egyesületünk életében, és még ma is közöttünk vannak, és reméljük, jó egészségben, hosszú ideig együtt munkálkodhatunk.
Működésükkel kapcsolatban szeretném felidézni a régi Iparjogvédelmi Egyesület 20 éves évfordulója alkalmával, 1926-ban megjelent egyik írás befejező, a kor patetikus stílusának megfelelő mondatát:
"Annak a kicsiny lelkes tábornak, amely körülállotta az iparjogvédelmi egyesület bölcsőjét, az iparjogvédelemnek az a valóban néhány lelkes apostola nem kér a kereskedő és iparos társadalomtól elismerést. Munkájuk legértékesebb gyümölcse a jól végzett munka felemelő tudata, a becsületes és értékes gazdasági és kulturális munkának tisztelete, elismerése és eredményeinek megbecsülése."
Úgy gondolom, hogy ez jellemzi tagjainkat, akiknek tevékenysége lehetővé tette, hogy az elmúlt 40 évben, amikor a politikai rendszer ennek nem kedvezett, megvalósítottunk egy, a hatalomtól független, szabadgondolkodású civil szervezetet, és remélem, hogy ennek a gondolatvilágnak a jegyében folytatjuk tevékenységünket az iparjogvédelmi kultúra és annak gyakorlati érvényesülése érdekében.

 

Hatályba lépnek a WIPO "internet-szerződései"

 

1996. december 20-án Genfben, a közel 120 ország részvételével a WIPO által megrendezett diplomáciai értekezlet két nemzetközi szerzői jogi tárgyú szerződés, a Szerzői jogi szerződés (angolból eredő rövidítése: WCT), valamint az Előadásokról és hangfelvételekről szóló szerződés (angolból eredő rövidítése: WPPT) aláírásával fejeződött be.¹ A két nemzetközi dokumentumot együtt szakmai körökben gyakran "internet-szerződéseknek" is nevezik, mivel számos rendelkezést tartalmaznak a digitális korszak technikai kihívásainak megfelelő szerzői jogi és szomszédos jogok védelmére.
A szerződések három hónappal azt követően lépnek hatályba, hogy 30 állam a WIPO főigazgatójánál letétbe helyezte megerősítő vagy csatlakozási okmányát. Jelentős mérföldkőnek számított Gabon 30. államként történő csatlakozása 2001. december 6-án - majdnem pontosan öt évvel a nemzetközi dokumentum aláírását követően - amelynek eredményeként a Szerzői jogi szerződés 2002. március 6-án hatályba lépett. 2002. február 20-án az Előadásokról és hangfelvételekről szóló szerződés 30. tagállamává Honduras vált, ezzel a WPPT május 20-án lép hatályba.
A Szerzői jogi szerződés az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni egyezmény Párizsban, 1971. július 24-én felülvizsgált szövegéhez kapcsolódik legszorosabban. A szerződés 3. cikke szerint a szerződő felek mutatis mutandis alkalmazzák a Berni egyezmény 2-6. cikkeiben foglalt rendelkezéseket az e szerződés szerinti védelem tekintetében. Az egyezmény hivatkozott rendelkezései határozzák meg az általa védett szerzői jogok tárgykörét, a védelem kedvezményezettjeit, a nemzeti elbánás elvét, amelyek a WCT szerint alkalmazandók. Másfelől a szerződés megállapítja az 1. cikk (1) bekezdésében, hogy a szerződés külön megállapodás a Berni egyezmény 20. cikke értelmében azon szerződő feleket érintően, amelyek tagországai az említett egyezmény által létrehozott uniónak, továbbá a (2) bekezdés szerint az e szerződésben foglaltak nem befolyásolják azokat a meglévő kötelezettségeket, amelyek a Berni egyezmény értelmében a szerződő felek között fennállnak, illetőleg a szerződő felek betartják a Berni egyezmény 1-21. cikkeiben és Függelékében foglalt rendelkezéseket [(4) bek.].
A Berni egyezmény által védett szerzői jogok tárgykörét a WIPO Szerzői jogi szerződése három vonatkozásban bővíti, figyelemmel az új digitális technikákra:
a) a számítógépi programok mint irodalmi művek nyernek védelmet a Berni egyezmény 2. cikke értelmében (4. cikk);
b) adatok vagy egyéb anyagok az elemek kiválasztása vagy elrendezése folytán szellemi alkotásnak minősülő összeállításai e jellegüknél fogva védelemben részesülnek (5. cikk);
c) a szerzői jogvédelem kifejezésekre, nem pedig elképzelésekre, eljárásokra, működési módszerekre, illetve matematikai módszerekre mint olyanokra terjed ki (2. cikk).
Megjegyzendő még, hogy a fényképészeti alkotások vonatkozásában a WCT 9. cikke alapján a szerződő felek nem alkalmazzák a Berni egyezmény 7. cikk (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.
Az Előadásokról és hangfelvételekről szóló szerződés mögöttes egyezménye az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. október 26-án Rómában aláírt nemzetközi egyezmény (a továbbiakban: Római egyezmény). A szerződés rögzíti, hogy az általa biztosított védelem érintetlenül hagyja, és semmilyen módon nem befolyásolja az irodalmi és művészeti alkotásokhoz fűződő szerzői jog védelmét. Következésképpen e szerződés egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az csorbítaná az említett védelmet.
A szerződés szerinti védelem kedvezményezettjei az előadóművészek és hangfelvétel-előállítók, akik a többi szerződő fél állampolgárai. A 3. cikk (2) bekezdése szerint a többi szerződő fél állampolgárainak azok az előadóművészek és hangfelvétel-előállítók tekintendők, akik megfelelnének a Római egyezményben biztosított védelemre való jogosultság feltételeinek, amennyiben e szerződés valamennyi szerződő fele szerződő állama lenne az említett egyezménynek. A nemzeti elbánás szabályai is igazodnak az előbbiekben rögzítettekhez: mindegyik szerződő fél a többi szerződő félnek a 3. cikk (2) bekezdése szerint meghatározott állampolgárai számára a saját állampolgárainak nyújtott elbánást biztosítja az e szerződésben kifejezetten megadott kizárólagos jogok és a szerződés 15. cikkében előírt méltányos díjazáshoz fűződő jog tekintetében.
Változást jelent a Római egyezményhez képest a védelmi idő kiterjesztése. A szerződés 17. cikke szerint az előadóművészeknek biztosítandó védelem időtartama legalább annak az évnek a végétől számított 50 éves időszak végéig tart, amikor az előadást hangfelvételen rögzítették, míg a hangfelvétel-előállítóknak biztosítandó védelem időtartama legalább annak az évnek a végétől számított 50 éves időszak végéig tart, amikor a hangfelvételt nyilvánosságra hozták. Ha viszont nem történt nyilvánosságra hozatal a hangfelvétel készítésétől számított 50 éven belül, akkor annak az évnek a végétől számítandó az 50 év, amelyben a rögzítés történt.
Mindkét nemzetközi szerződés további szabályokat tartalmaz - egymás rendelkezéseivel harmonizálva - a vagyoni jogosultságok közül a többszörözés jogáról, a bérbeadás jogáról, a nyilvánossághoz történő közvetítés jogáról, továbbá a műszaki intézkedésekkel kapcsolatos kötelezettségekről, a jogkezelési adatokkal kapcsolatos kötelezettségekről, valamint az adminisztratív és záró rendelkezésekről.
Talán a világon elsőként az Amerikai Egyesült Államok szövetségi jogalkotása tette a nemzeti jogrendszer részévé a WIPO-szerződéseket az 1998. október 28-án elfogadott Digital Millennium Copyright Act (DMCA) által. Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak tavaly hosszas vita után elfogadott, az információs társadalommal kapcsolatos szerzői és szomszédos jogokról szóló 2001/29/EK irányelve közösségi szinten vezeti be a két szerződés legfontosabb kikötéseit.² Magyarországon a WCT és WPPT megerősítését az 57/1998. (XI. 29.) OGY határozat tartalmazza; kihirdetése a közeljövőben várható.
A WIPO Szerzői jogi szerződés szerződő államai: Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Belorusszia, Bulgária, Burkina Faso, Chile, Costa Rica, Cseh Köztársaság, Ecuador, El Salvador, Gabon, Grúzia, Guinea (2002. május 25-től), Honduras (2002. május 20-tól), Horvátország, Indonézia, Japán, Kirgizisztán, Kolumbia, Lettország, Litvánia, Magyarország, Mali (2002. április 24-től), Mexikó, Moldáviai Köztársaság, Panama, Paraguay, Peru, Románia, St. Lucia, Szenegál (2002. május 18-tól), Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.³
A WIPO Előadásokról és hangfelvételekről szóló szerződés szerződő államai: Albánia, Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Belorusszia, Bulgária, Burkina Faso, Chile, Costa Rica, Cseh Köztársaság, Ecuador, El Salvador, Gabon, Grúzia, Guinea (2002. május 25-től), Honduras, Horvátország, Kolumbia, Lettország, Litvánia, Magyarország, Mali, Mexikó, Moldáviai Köztársaság, Panama, Paraguay, Peru, Románia, St. Lucia, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.⁴

Munkácsi Péter

 

A közös jogkezelő szervezetek
2002. évi jogdíjközleményei

 

1. A nemzeti kulturális örökség minisztere 2001. december 29-én jóváhagyta a közös jogkezelő szervezetek 2002. évi következő jogdíjközleményeit (közzétéve a Magyar Közlöny 2002/2. és 4. számában).

- A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (ARTISJUS) közleménye:
- az irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásáért, kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért, rádió- vagy televízióműsorok egyidejű változatlan, a nyilvánossághoz történő továbbközvetítéséért, valamint a színpadra szánt irodalmi és zenedrámai művek, jeleneteik vagy keresztmetszeteik kivételével az irodalmi és zeneművek sugárzás útján, vezetékkel vagy egyéb módon a nyilvánossághoz történő közvetítéséért fizetendő szerzői díjakról;
- a 2002. évre megállapított mechanikai minimum jogdíjakról;
- a magáncélú másolásokra tekintettel megállapított üres hang- és képhordozó jogdíjakról (2002.);
- A HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület díjszabása;
- A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (MSZSZ-EJI) és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) közös jogdíjközleménye a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy az arról készült másolatnak sugárzás útján, továbbá vezetékkel vagy bármely más hasonló eszközzel vagy módon a nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő előadóművészi és hangfelvétel-előállítói jogdíjakról és a felhasználások egyéb feltételeiről;
- A MAHASZ jogdíjközleménye a hangfelvételek nem kereskedelmi forgalomba hozatal céljából történő többszörözéséért fizetendő hangfelvétel-előállítói jogdíjakról és a felhasználások egyéb feltételeiről;
- Az MSZSZ-EJI jogdíjközleménye a rögzített előadás nyilvánosság számára lehívásra történő hozzáférhetővé tétele engedélyezése feltételeiről;
- Az MSZSZ-EJI jogdíjközleménye az előadás sugárzás vagy a nyilvánossághoz történő átvitel céljára készült rögzítésének díjáról és a felhasználás egyéb feltételeiről;
- A Magyar Reprográfiai Szövetség közleménye a fénymásolással vagy más hasonló módon történő többszörözés után járó (reprográfiai) jogdíjakról.

Dr. Kiss Zoltán

 

1 Az adatbázisok nemzetközi védelméről szóló harmadik szerződéstervezet megtárgyalását elnapolták. A téma a WIPO szerzői és szomszédos jogi állandó bizottsága (SCCR) ülésein jelenleg is napirenden van.
2 Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 167, 2001. 06. 22., 10. o. Ismerteti Cserba Veronika, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001. augusztus, 30. o.
3 A WIPO 2002. február 25-i adatai alapján
4 A WIPO 2002. február 25-i adatai alapján