LUDWIG BAEUMER(WIPO)

A földrajzi megjelölések oltalma a WIPO megállapodások alapján,összefüggések e megállapodások és a TRIPS között

---

Fogalmak
Oltalom a ,,hagyományos" nemzetközi megállapodások alapján
A TRIPS és a WIPO megállapodások kapcsolata
1. PUE, Madridi Megállapodás - TRIPS
2. Lisszaboni Megállapodás - TRIPS

---

A földrajzi megjelölések nemzetközi oltalmáról korábban rendezett WIPO szimpóziumok lényegében a WIPO által igazgatott nemzetközi szerződések tükrében foglalkoztak ezzel az oltalmi formával. Az előadó nézete szerint e kérdések további vizsgálata egy piacgazdaságra áttérő országban e tárgyban első ízben rendezett szimpóziumon legalább két okból indokolt. Az első, hogy noha a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól létrejött Egyezmény (a továbbiakban: TRIPS) 1994 áprilisában történt elfogadása óta tudatosodott és lényegesen megnőtt a földrajzi megjelölések hatékony oltalma iránti igény, azzal kapcsolatban jelenleg még nem létezik olyan egységes megközelítés a világ országai között, mint pl. a szabadalmakkal vagy a védjegyekkel kapcsolatban. A másik ok pedig éppen az, hogy több ország - különösen az átalakulás állapotában lévők - jelenleg keresik a lehetőségeket a földrajzi megjelölések oltalmának megteremtésére vagy a meglévő oltalom megerősítésére.

Fogalmak

E területen a nemzetközileg egységes megközelítés hiányát már a terminológia sokfélesége is mutatja.
Mind az Áruk Hamis vagy Megtévesztő Származási Jelzésének Megakadályozásáról szóló Madridi Megállapodás (a továbbiakban: Madridi Megállapodás), mind a Párizsi Uniós Egyezmény is hagyományosan a ,,származási jelzés" kifejezést használja, az eredetmegjelölések oltalmára létrejött Lisszaboni Megállapodás pedig az ,,eredetmegjelölés" kifejezést. A származási jelzés fogalmát a Madridi Megállapodás közvetlenül nem határozza meg. Ez a Megállapodás értelmében olyan megjelölést jelent, amelyik egy országra vagy egy ott lévő helyre a termék származási helyeként utal. Lényeges, hogy itt földrajzi származásról, nem pedig valamely egyéb, pl. üzemi származásról van szó. Ez a fogalom továbbá nem követeli meg, hogy a szóban forgó terméknek valamilyen meghatározott minősége, vagy olyan tulajdonságai legyenek, amelyek a földrajzi eredetnek köszönhetőek.
A Lisszaboni Megállapodás ehhez képest a származási jelzések egy speciális csoportja, az eredetmegjelölések oltalmára jött létre. Pontosan meghatározza, hogy az áruknak, amelyeken az eredetmegjelöléseket használják valamilyen minőséggel és jellemzőkkel kell rendelkezniük, amelyek kizárólag vagy lényegében annak a földrajzi környezetnek tulajdoníthatóak, ahonnan a termékek származnak. A földrajzi környezetbe beleértendők az emberi tényezők is.
A TRIPS 22. cikkének (1) bekezdése szerinti ,,földrajzi megjelölés" fogalom annyiban különbözik a Lisszaboni Megállapodásban definiált ,,eredetmegjelölés"-től, hogy a minőség mellett a hírnevet is azok közé a tulajdonságok közé sorolja, amelyek a földrajzi származásnak tulajdoníthatóak, még abban az esetben is, ha a termékeknek nincsen különleges minősége vagy más különös jellemzői a földrajzi származás alapján. Ennélfogva a TRIPS szerinti földrajzi megjelölés tágabb fogalmat takar mint a Lisszaboni Megállapodás szerinti eredetmegjelölés fogalom.
Ami az oltalmat illeti, a WIPO keretében létrejött egyezmények az oltalom két típusát hozták létre: a fogyasztók megtévesztése elleni oltalmat, valamint a tisztességtelen verseny elleni oltalmat. Az utóbbi az eredeti (a megjelölés szerinti földrajzi helyről származó) áruk jó hírnevének ,,hígítása", tisztességtelen kihasználása elleni oltalmat jelent. Bármelyik típusról legyen is szó, a származási jelzések és az eredetmegjelölések oltalma alapvetően különbözik az iparjogvédelem egyéb intézményeitől, különösen pl. a védjegyoltalomtól. A védjegynek mindig meghatározott tulajdonosa van, aki engedélyt adhat harmadik személy részére a védjegy használatára. A származási jelzés és az eredetmegjelölés tulajdonosának nincs joga arra, hogy engedélyt adjon - vagy ne adjon - más földrajzi helyről származó termékeken a megjelölés használatára. Az ilyen engedély ugyanis ellentétben állna az oltalom céljával, hiszen a fogyasztókat megtévesztené a termék származásával kapcsolatban.
A származási jelzések és eredetmegjelölések vonatkozásában egyébként sem helyes tulajdonosról beszélni, sokkal inkább jogosult használókról, akik pusztán haszonélvezői annak, hogy az a földrajzi terület, amelyen termelnek, földrajzi megjelölésként vagy eredetmegjelölésként tüntethető fel. A vonatkozó megállapodások nem is tartalmaznak rendelkezéseket a megjelölés használatának máshonnan származó termékeken való engedélyezésére.

Oltalom a ,,hagyományos" nemzetközi megállapodások alapján

A Párizsi Uniós Egyezmény 10. cikke biztosítja az oltalmat a hamis származási jelzések használatával szemben, mind a közvetlen, mind a közvetett megtévesztés esetében. Hamis megjelölés mindaz, ami nem felel meg a tényeknek, de fontos megjegyezni, hogy csak olyan megjelölések vonatkozásában merül fel a hamisítás, amelyeket annak az országnak a fogyasztói, ahol a földrajzi hely található, a szóban forgó termékek származására utaló jelzésnek tekintenek. Amennyiben a megjelölésnek nincs ilyen jelentése, pl. azért, mert a termék általánosan használt elnevezésévé (fajtanévvé) vált, a Párizsi Uniós Egyezmény 10. cikke szerinti oltalom nem alkalmazható. A megjelölés közvetlen hamis feltüntetése mindig szavakkal történik. Ezzel szemben közvetett hamis jelzésről van szó pl. egy ábra esetében, amely meghatározott földrajzi származást sugall (pl. a magyar Parlament képe budapesti származást sejtet).
A Párizsi Uniós Egyezmény 10^bis cikke értelmében a tagállamoknak hatékony oltalmat kell biztosítaniuk a tisztességtelen versennyel szemben. E cikk ugyan nem nevesíti az áruk földrajzi eredetével kapcsolatos megtévesztést, ez azonban az általános elvek értelmében a tisztességes kereskedelmi gyakorlattal ellentétben áll, s így tisztességtelen versenyt valósít meg. A földrajzi névhez kapcsolódó hírnév kihasználása pedig - amint arra fentebb már utalás történt - megtévesztés nélkül is a 10^bis cikk hatálya alá tartozó tisztességtelen versenycselekménynek minősül. Ilyen eset volt pl. amikor valaki a ,,champagne" szót parfümök megjelölésére kívánta használni.
A Madridi Megállapodás nem ad sokat a Párizsi Uniós Egyezmény szerinti oltalomhoz. Lényegében az oltalmat a hamis jelzések mellett kiterjeszti a megtévesztő jelzések használatára, továbbá egy speciális rendelkezést tartalmaz a borok származására használt regionális megjelölésekről.
Megtévesztők a Madridi Megállapodás értelmében a szó szerint valóságnak megfelelő, de megtévesztésre alkalmas megjelölések is. Így például, ha két különböző országban két azonos nevű földrajzi hely található, amelyek közül korábban csak az egyiket használták a kereskedelmi forgalomban bizonyos áruk származásának feltüntetésére, akkor ha a másik azonos nevű helyről származó termékeken úgy tüntetik fel ezt a nevet, mintha a termékek az előbbi helyről származnának, ez megtéveszti a fogyasztókat. A fogyasztók ugyanis azt hiszik, hogy a termék arról a földrajzi helyről származik, amelynek vonatkozásában a megjelölést hagyományosan használták.
A Lisszaboni Megállapodás az eredetmegjelölések számára igen erős oltalmat biztosít, amely független a megtévesztéstől. E Megállapodás 3. cikke értelmében oltalmat kell biztosítani bármely visszaéléssel vagy utánzással szemben, még akkor is, ha a termék valóságos eredetét is feltüntetik, vagy ha a jelzést fordításban vagy ,,fajta", ,,típusú", ,,-szerű", ,,utánzat" vagy hasonló kifejezés kíséretében használják. A Lisszaboni Megállapodás oltalmat biztosít az eredetmegjelölés fajtanévvé válása ellen is, valamint rendezi az eredetmegjelölés és a védjegy ütközésének esetét is.

A TRIPS és a WIPO megállapodások kapcsolata

Elöljáróban le kell szögezni, hogy az előadásban ismertetett WIPO megállapodások és a TRIPS közti összefüggéseknek a hivatalos értelmezése a szóban forgó megállapodásban részes államok hatáskörébe tartozik.
A TRIPS - amely időrendben a legfrissebb - elvileg nem írhatja felül a Párizsi Uniós Egyezmény rendelkezéseit, mivel a 2.2 cikk értelmében a PUE alapján fennálló kötelezettségek folyamatosan érvényesülnek. A PUE 19. cikke ugyanakkor kimondja, hogy a tagállamok az ipari tulajdon oltalmára külön egyezményeket hozhatnak létre, feltéve, hogy ezek nem ellentétesek a PUE-vel. Kérdés, hogy a TRIPS-nek a PUE-vel esetleg ellentétben álló rendelkezései mennyiben egyeztethetőek össze a PUE 19. cikkével?
A Madridi Megállapodás és a Lisszaboni Megállapodás nem tartalmaz a PUE 19. cikkéhez hasonló rendelkezést. Így felvetődik a kérdés, hogy a TRIPS előírásai irányadóak-e akkor is, ha azok nem erősebb, hanem gyengébb oltalmat biztosítanak.
A már meglévő nemzetközi egyezmények és a TRIPS - bizonyos szempontok szerinti - egybevetésének rövid összefoglalása a következő.

1. PUE, Madridi Megállapodás - TRIPS

E megállapodások tárgyi hatályát, tekintve a TRIPS a szélesebb körű. Ezért azok a származási jelzések, amelyek nem esnek a TRIPS szerinti földrajzi megjelölés fogalom alá, csak a Madridi Megállapodás és a PUE alapján részesülnek oltalomban.
Az oltalom terjedelme szempontjából viszont a TRIPS az ,,erősebb", mivel nemcsak a megtévesztő használat és a tisztességtelen versenycselekmények ellen, hanem a földrajzi megjelölés védjegykénti lajstromozása ellen is oltalmat biztosít, ha az áruk nem a megjelölés szerinti helyről származnak, és a védjegykénti használat a termékek valóságos eredetével kapcsolatban megtévesztést eredményezhet. Emellett a TRIPS 23. cikke alapján a borokra és a szeszes italokra vonatkozó földrajzi megjelölések lényegében a Lisszaboni Megállapodás 3. cikke szerinti erős oltalmat élveznek. Ezen túlmenően a TRIPS rendelkezéseket tartalmaz az ún. ,,homonim" (azonos hangzású, de valójában két különböző földrajzi helyet jelölő) nevek oltalmáról is.

2. Lisszaboni Megállapodás - TRIPS

Mindkét megállapodás értelmében az oltalom feltétele, hogy a megjelölés a származási országban oltalmat élvezzen, ugyanakkor - szemben a Lisszaboni Megállapodással - a TRIPS értelmében ehhez nem szükséges a nemzetközi lajstromozás. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a TRIPS 23. cikke szerinti ,,erős" oltalmat csak a borokra, szeszes italokra vonatkozó megjelölések élveznek (l. fent 1. alatt), az ilyen erős oltalom biztosítása más termékekkel kapcsolatban csak a Lisszaboni Megállapodás, azaz nemzetközi lajstromozás útján szerezhető. A két megállapodás által biztosított oltalmi kör tehát csak a borokkal és a szeszes italokkal kapcsolatban azonos.
Nagyon lényegesek azok a kivételek, amelyeket a 22. cikk szerinti általános, valamint a 23. cikkben meghatározott speciális oltalomhoz képest a 24. cikk tartalmaz. Ezek a kivételek a TRIPS elfogadását (1994. április 15.) több mint 10 évvel megelőzően, vagy ezt az időpontot megelőző jóhiszeműen megkezdett használatot, a földrajzi megjelölések és a védjegyek közti konfliktust, a fajtanévvé vált megjelölések és a személynevek használatának jogát érintik. A két utóbbi kivétel a Lisszaboni Megállapodásban nem szerepel, ezért felvetődik a kérdés, hogy vajon az annak alapján nemzetközi lajstromozás révén oltalmat szerzett eredetmegjelölésekre vonatkoztathatóak-e a TRIPS-ben foglalt kivételek. A többi esetben pedig a Lisszaboni Megállapodás - eltérő türelmi idők meghatározásával ugyan - szintén tartalmaz ilyen kivételeket, a TRIPS viszont úgy fogalmaz, hogy ,,e fejezet rendelkezései alapján egyetlen tagállam sem köteles..." - vagyis ismét kérdéses a kivételek alkalmazhatósága a nemzetközileg lajstromozott eredetmegjelölésekre.
Az előadó e kérdéseket nyitva hagyta. Összefoglalójából inkább az tűnt ki, hogy az utána következő előadásoknak kell választ adniuk arra, hogyan kerül a TRIPS alkalmazásra, s hogy vajon a borok földrajzi megjelöléseinek lajstromozására szükséges-e egy új, sokoldalú nemzetközi rendszer kialakítása, s ha igen, mennyiben játszhat majd ebben szerepet a WIPO Nemzetközi Irodája.

Sümeghy Pálné dr.