Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy 2023. január 1-től változnak egyes, a nemzetközi szabadalmi (PCT-) bejelentésekkel kapcsolatos bejelentési és kutatási illetékek, valamint az elektronikus bejelentések illetékkedvezményeinek magyar forintban meghatározott összegei.
Az illetékek forintban meghatározott összege változásának szabályait és rendjét a PCT Unió Közgyűlése által elfogadott, az egyes díjak egyenértékének meghatározására vonatkozó irányelvek (Directives of the PCT Assembly Relating to the Establishment of Equivalent Amounts of Certain Fees) rögzítik.
Ennek megfelelően a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) főigazgatója minden év októberében – az érintett hivatalokkal folytatott konzultációt követően – javaslatot tesz a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatos illetékeknek a svájci franktól eltérő devizákban meghatározott új összegeire a svájci frank, illetve egyéb pénznemek (esetünkben a magyar forint, illetve az euró) egymáshoz viszonyított, az adott év októberének első hétfőjén érvényes árfolyama alapján. A módosított összegek – ellenkező főigazgatói döntés hiányában – a soron következő év első napján lépnek hatályba.
2023. január 1-től a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatban az alábbi illetékek fizetendők:
A fenti illetékek változását és az illetékek pontos összegét a WIPO 2022. november 24-én tette közzé hivatalos lapjában [Official Notices (PCT Gazette) Fees Payable Under the PCT, 311-317. oldalak].