Published on Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (https://www.sztnh.gov.hu)

Címlap > Mediációs kapacitását erősíti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

2024. június 16–20. között első alkalommal tartottak mediácós képzést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) munkatársai számára. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) ECP4 üzlet és innovációfejlesztési projektje keretében megvalósuló kezdeményezés célja, hogy növelje az alternatív vitarendezési (ADR) lehetőségek iránti tudatosságot, valamint támogassa a szellemi tulajdoni hivatalokat belső mediációs kapacitásuk kiépítésében – lehetőséget adva a munkatársaknak arra, hogy minősített mediátorokká váljanak.

Lábody Péter, az SZTNH elnökhelyettese hangsúlyozta: „Stratégiai célkitűzéseink közé tartozik, hogy 2028-ra lehetőséget teremtsünk a védjegyekkel és formatervezési mintákkal kapcsolatos felszólalási eljárásokban a mediáció alkalmazására. Ennek első lépéseként részt vettünk az EUIPO szervezésében megvalósult szakmai szemináriumokon, majd most, a kapacitásépítés részeként tíz kollégánk vett részt mediátori minősítést adó képzésen.”

A 40 órás, az International Mediation Institute (IMI) által akkreditált mediációs képzést nemzetközileg elismert szakértők, Constantin-Adi Gavrila és Elena Koltsaki vezették az ADR Center Srl-től, az innovatív SOLVE módszertan alapján.

Ezúton is köszönjük az EUIPO-val és az ADR Centerrel való sikeres együttműködést, amely hozzájárul ahhoz, hogy Hivatalunk hatékony eszközöket kínáljon a viták megelőzésére és rendezésére, előmozdítva a párbeszéd és az innováció kultúráját Magyarországon és Európa-szerte.

2025/07/11