Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2015. március 11-én, Budapesten, a két intézmény szempontjainak közös érvényre juttatása érdekében a kultúra, a jogalkotás, különösen a szerzői jog területén. A szerződést a két intézmény elnöke, Fekete György (MMA) és Bendzsel Miklós (SZTNH) látta el kézjegyével.
A kultúrához, a kulturális tartalmak alkotóinak védelméhez, így a szerzői joghoz kapcsolódó feladataik révén az egyes szakpolitikák készítésében és a stratégiaalkotásban, az összehangolt álláspontok kialakításában lát különösen hatékony lehetőséget a két intézmény. Közös célként fogalmazták meg a jogalkotás-előkészítésben való együttműködést annak érdekében, hogy a születendő szabályozás egyaránt megfeleljen a művészeti és szellemitulajdon-védelmi szempontoknak.
Mindezek a fentiek mellett kézzelfoghatóan megjeleníthetőek közös rendezvények, képzések és kiállítások során is. A két intézmény a hazai felhasználói közösség tájékoztatásához kiadványok megjelentetésével járul hozzá annak érdekében, hogy a kultúrát befogadó közönség csakúgy, mint a kultúrát közvetítő felhasználók tisztában legyenek a szellemi alkotást létrehozó művészek jogaival. Megismert és elismert lehessen mind szélesebb körben, hogy a szerzői jog nem akadály a felhasználó vagy a közönség számára, hanem az emberi alkotómunka megbecsülése és egyben további ösztönzése.
Az együttműködés fontos pillére, a művészeti akadémia és a szellemitulajdon védelméért felelős kormányhivatal közös érdeke, a legális tartalomfogyasztási lehetőségek mind szélesebb körű megismertetése. Ez kapcsolódhat egyrészt a már említett képzésekhez vagy kiállításokhoz, másrészt olyan eseményekhez is, amelyekben a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület is közreműködik.