Közöd? Van!

Szellemitulajdon-védelmi pályázat tanár szakos főiskolai/egyetemi hallgatóknak

A diákok legtöbbször csak akkor hallanak a szellemitulajdon-védelemről, ha az internetes letöltések kerülnek szóba informatika órán, pedig a szellemi tulajdon fogalomkörébe ennél jóval érdekesebb és pozitívabb tartalmú kérdések is tartoznak. Nem is gondolják például, hogy a mobiltelefonjuk dizájnja, technikai megoldásai, de még csengőhang dallama vagy éppen a kedvenc csokoládéjuk csomagolása is szellemi tulajdon. A szellemi tulajdon a fiatalokkal együtt él, kézbe fogják, használják, eszik, játszanak vele nap mint nap, de nem is tudnak róla, milyen sokféleképpen járul hozzá az életükhöz és milyen fontos a védelme.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala azért indította útnak tudatosságnövelő programját, hogy a diákok figyelmét is felhívja a velük élő szellemi tulajdon jelenlétére, jelentésére és jelentőségére. Ennek az üzenetnek az egyik legfontosabb hordozói a tanárok, akik a jövő generációját vezetik be az élethez nélkülözhetetlen tudásba.

A program első évében a már aktív pedagógusok részére indítottunk programot, 2015-ben a pedagógusok következő generációja, azaz a tanár szakos főiskolai/egyetemi hallgatók részére hirdetünk pályázatot.

A program 2015 októberében indul a Találd meg/ki/fel! című Facebook oldalon, ahol számtalan olyan érdekességet osztunk meg az érdeklődőkkel, amelyek  segítik  a pályázatra való felkészülést. Többek között szólunk a legfontosabb szellemitulajdon-védelmi fogalmakról, és azokról a témákról, amelyek a jelenleg hatályos kerettantervekben a tantárgyak részeként megjelennek. Emellett külön figyelmet szentelünk azoknak az információknak, amelyek a tanárok  mint szellemi alkotások létrehozói és szellemi tulajdon felhasználói − részére fontosak és hasznosak lehetnek.

Pályázni olyan játékkal vagy kreatív mini projekttel lehet, amely a szellemitulajdon-védelem egy kérdését dolgozza fel játékos, interaktív formában. A pályamunkák felhasználása kapcsolódhat akár egy tanórához, de egy délutáni foglalkozás vagy szakkör tevékenységéhez, esetleg osztályfőnöki óra keretén belül megvalósuló programhoz is. A pályázatokat többfős bírálóbizottság értékeli.

Díjazás:

  • 150.000 Ft pénzjutalom a legjobb pályaművet benyújtó pályázónak.
  • 1 db 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány a ProArt felajánlásában a legjobb szerzői jogi témát feldolgozó pályműnek.
  • 1 db 30.000 Ft értékű ajándékcsomag a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának felajánlásával.

A részleteket a pályázati kiírás és az adatlap tartalmazza, valamint a részvételi szabályzat. További tájékoztatást munkatársunk ad minden szíves érdeklődőnek a tanarszakospalyazat [169] hipo [961] gov [961] hu email címen.

A program ideje alatt kvízjáték is fut a pályázati oldalon, ahol egy Ipad3-at sorsolunk ki a jó megoldást beküldők között.