EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST ÍRT ALÁ A BÉT ÉS AZ SZTNH, AZ INNOVATÍV VÁLLALATOK HATÉKONY MEGSZÓLÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

SAJTÓKÖZLEMÉNY – Budapest, 2018. szeptember 20.

 

Együttműködésre lépett a Budapesti Értéktőzsde és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló eszközeikkel támogassák az innovatív magyar vállalatok megjelenését a Budapesti Értéktőzsdén. A megállapodást ünnepélyes keretek között, a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT50 konferencián írta alá dr. Łuszcz Viktor, az SZTNH elnöke és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.

A szellemi tulajdonjogok, így a szabadalmak, a design jogok, a védjegyek gazdasági monopoljogok. Lényegük, hogy az új technológiákat, a termékek formatervezését, a márkanevet a versenytársak ne másolhassák le illetéktelenül, és így az innovációból és a marketingből piaci alapú profitot lehessen képezni. A BÉT és az SZTNH kooperációja többek között azt kívánja elősegíteni, hogy a magyar innovatív gazdasági szereplők minél eredményesebben tudják hazánkban és exportpiacaikon bejegyeztetni és hasznosítani a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogaikat, ezzel versenyelőnyt szerezzenek, így növeljék eladásaikat és a vállalat értékét. A közös munka során a szervezetek tanácsadást, oktatást nyújtanak a tőzsdére lépni kívánó vállalatoknak, valamint kölcsönösen jelzik egymásnak a piaci szereplők kutatás-fejlesztési és innovációs területen felmerülő igényeit.

Az ötletből a szellemi tulajdonvédelem által lesz üzleti siker. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál lehet megtenni azokat a szabadalmi, design és védjegybejelentéseket, amikből hazai és nemzetközi monopoljogok keletkeznek. Ezek jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Standard & Poors 500 legnagyobb vállalata esetében a vagyonelemek között 84% az immateriális javak, főként a szellemi tulajdon aránya – ennyit ér a jól ismert márka és a technológia feletti monopoljog, amit a szabadalom ad. A BÉT és az SZTNH közös célja, hogy a hazai vállalkozások minél tudatosabban építsék piaci pozícióikat a szellemi tulajdon eszközrendszerén keresztül, ezzel is mutatva, hogy a kreativitás és az innováció milyen sokat növelhet egy vállalat értékén.” – mondta Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a megállapodás aláírása után.

A Budapesti Értéktőzsde stratégiájának fontos eleme, hogy támogassa és ösztönözze az innovatív vállalatokat, annak érdekében, hogy azok valamilyen formában megjelenjenek a Budapesti Értéktőzsdén. A rendelkezésre álló eszközeink hatását maximalizálja a most létrejött együttműködés. A BÉT, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának tapasztalatait, gyakorlatát ötvözve egy az eddigieknél hatékonyabb eszközrendszert tudunk alkalmazni a vállalatok megszólítása során” – tette hozzá Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

 

SAJTÓKAPCSOLAT

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Laber Zsuzsa, Sajtófőnök

1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 7.

Telefon: +36  (1) 474-5951
Mobil: +36 20 2977 151
E-mail: zsuzsanna [961] laber [169] hipo [961] gov [961] hu
www.sztnh.gov.hu

2018/09/20