1. A Magyarországon érvényes védjegyek és földrajzi árujelzők kutatása

Hogyan kutassunk védjegyeket és földrajzi árujelzőket?

 

Támogatott kutatás
A védjegy és a földrajzi árujelző kutatása speciális szakértelmet és gyakorlatot igénylő tevékenység, ezért célszerű személyesen felkeresni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szakkönyvtárát, ahol a kutatás szakreferenseink segítségével és útmutatásával végezhető el.

Önálló kutatás
Az interneten számos adatbázis áll rendelkezésre védjegyek kutatására, a keresett információ szabja meg, melyik az, melyek azok, amelyekben a kutatás a legeredményesebben elvégezhető.  A kutatás során célszerű használni az áruk és szolgáltatások nemzetközi osztályozására szolgáló Nizzai Osztályozást, illetőleg - ábrás védjegyek esetében - a védjegyek ábrás elemeinek nemzetközi osztályozására szolgáló Bécsi Osztályozást.  
Tekintve, hogy a kutatás eredménye függ az adatbázis tartalmától, az adatbázisban esetlegesen előforduló hibáktól és magától a kutatási stratégiától is, a tény, hogy a kutatás eredménye negatív, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is létezik a kereset dokumentum, védjegy.

 

1. A Magyarországon érvényes védjegyek és földrajzi árujelzők kutatása

Az e-kutatás adatbázis
Az SZTNH bárki által hozzáférhető adatbázisa, amely lehetővé teszi a hivatal által vezetett elektronikus nyilvántartás adataiban, továbbá a Magyarország területén hatályos nemzetközi és európai uniós iparjogvédelmi oltalmi formák adataiban történő részletes tájékozódást.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala valamennyi iparjogvédelmi oltalmi formára kiterjedő e-kutatási adatbázisa - mint az iparjogvédelmi információk legteljesebb hazai forrása - 2011. június 1-jén a Publikus Iparjogvédelmi Adatbázis Család (PIPACS) helyébe lépett. Ettől az időponttól kezdve a hivatal publikus adatvagyonának a korábbiakhoz képest szélesebb köréhez nyílik hozzáférés az e-kutatás adatbázishoz csatolt dokumentumok révén.

Az adatbázis valamennyi oltalmi formát magába foglaló keresést tesz lehetővé az Egyszerű keresés felületen - e szolgáltatás segítségével például feltérképezhetjük egy intézmény teljes iparjogvédelmi portfolióját.
Az Összetett keresésen belül kiválasztva a "Védjegyoltalom" vagy a "Földrajzi árujelzők oltalma" menüpontokat lehetőség nyílik komplex keresőkérdések összeállításával a releváns védjegyek illetőleg földrajzi árujelzők célzott leválogatására.

2. A külföldi védjegyek kutatása

A különböző adatbázisok használata során figyelemmel kell lenni az adatbázisok adattartalmára, és arra, hogy az alkalmazandó kutatási technikák esetenként jelentősen eltérőek lehetnek.