I. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezeti és működési rendje

1. A Szerzői Jogi Szakértő Testületet (a továbbiakban: a Testület vagy SZJSZT) az 1999. szeptember 1.-ig hatályban volt régi szerzői jogi törvény (az 1969. évi III. törvény) hozta létre. Feladatait, szervezeti és működési rendjét az említett napon hatályba lépett új szerzői jogi törvény (az 1999. évi LXXVI. törvény; a továbbiakban: az Szjt.) részben újraszabályozta (ld. az Szjt. 101.-105. §-át). A 2009. február 1.-én hatályba lépett 2008 évi CXII. törvény is kisebb módosításokat vezetett be a Testület működését illetően.

2. Az Szjt. 101. §-ának (1) bekezdése szerint a Testület a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) mellett működik. A testület tagjait az igazságügyért felelős miniszter a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben ötéves időtartamra nevezi ki. A legfeljebb kétszáz fős Testületnek, illetve a Testület tizenöt tagú elnökségének és elnökének a kinevezésére vonatkozóan a Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: a Korm. r.) 2. és 3. §-a tartalmaz további rendelkezéseket. A Testület előző kinevezésére 2005. május 11-én került sor s a kinevezés lejártával az igazságügyi és rendészeti miniszter részben új összetételű Testületet, illetve elnökséget nevezett ki, míg a Testület elnökeként megújította alulírott id. dr. Ficsor Mihály kinevezését.

3. Ez a beszámoló az előző kinevezés alapján működő Testület működésének utolsó évéről szól, de a már Testületnek az igazságügyi és rendészeti miniszter által kinevezett, részben új összetételű elnöksége tárgyalja meg.