Beszámoló

a Magyar Formatervezési Tanács 2012-ben végzett munkájáról

Küldetés

„A Magyar Formatervezési Tanács célja, hogy a formakultúra eszközeivel hozzájáruljon az életminőség javításához és a nemzetgazdaság versenyképességének növeléséhez. Közös erőfeszítések árán virágzó országot szeretnénk teremteni Európa közepén, amelynek polgárai esztétikus, egészséges környezetben élnek, becsülik és ápolják hagyományaikat, tudatosan vállalják kulturális identitásukat, és vallják, hogy a jóléthez a formatervezés is jelentős mértékben hozzájárul.”

A Magyar Formatervezési Tanács (MFT) és Irodája (MFTI) a 266/2001. (XII. 21.) számú kormányrendelet és saját ügyrendje alapján, hároméves munkaprogram és éves munkaterv keretei között végzi tevékenységét. Jelen beszámoló melléklete a 2012. április 26-án, a Szellemi Tulajdon Világnapjára közreadott nyomtatott kétnyelvű éves jelentés.

I. Erőforrások

A munkatervi feladatok általános pénzügyi hátterét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala költségvetése biztosította. Kiemelt éves feladatához a Magyar Formatervezési Díj pályázathoz díjfedezetet a Nemzetgazdasági Minisztérium bocsátott rendelkezésre, a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázat pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Nemzeti Innovációs Hivatal társfinanszírozásában valósult meg.
Az MFT működésével kapcsolatos feladatokat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szervezeti egységeként működő Iroda (MFTI) látja el, két főállású köztisztviselővel.
Az MFT célkitűzéseit segíti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által alapított, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kezelésében lévő, a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. keretei között működő Design Terminál.

II. Az éves munkaterv szerkezete és teljesítése

Az MFT hároméves munkaprogramjai tartalmazzák a kitűzött célok elérése felé vezető lépéseket és tükrözik az MFT prioritásait. A részletes feladatokat – a költségvetés ismeretében – az éves munkatervek tartalmazzák, melyek öt célcsoporthoz rendelve határozták meg a 2012-es feladatokat, amelyeket célcsoportonként, kötelező és folyamatos, tárgyévi egyedi, illetve stratégiai tagolással gondoztunk. Beszámolónk a legjelentősebb eredményekből tallóz.

Az évtized meghatározó stratégiái elsősorban az innováció, a kreatív ipar, a fenntarthatóság, a tudástranszfer, illetve az együttműködés fogalmai mentén formálódnak, a design területéhez kapcsolódó intézmények, szervezetek működését e koncepciók, trendek felismerése és tudatos formálása, stratégiák és ehhez kapcsolódó tevékenységek koordinációja alkothatja. A Magyar Formatervezési Tanács működésének kereteit is ezek a tényezők jelölték ki 2012-ben.

Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2012. január 31-én nevezte ki a Magyar Formatervezési Tanács új tagjait, ezzel megkezdődött a Tanács negyedik ciklusa. A tanácsadó, illetve az érdek- és véleményegyeztetésre szolgáló, megújult testület tagjai három évre kaptak mandátumot.

A Tanács következetesen építi kapcsolatrendszerét az államigazgatás, az ipar, a felsőoktatás képviselőivel, a szakmai szervezetekkel és a gazdasági szféra szereplőivel, cél a horizontális és vertikális kapcsolatok megteremtése és koordinációja.

Ennek szellemében az MFT 2012. évi tevékenységének kiemelt feladata volt a testület által kezelt Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj pályázat szakszerű lebonyolítása (ehhez kapcsolódott az Országgyűlés Innovációs és Fejlesztési Eseti Bizottságának kihelyezett ülése a díjpályázat eredményének otthont adó Iparművészeti Múzeumban). A Tanács munkájának alapvető pillére a nemzetközi kapcsolatok bővítése és folyamatos erősítése is, ami 2012-ben különös hangsúlyt kapott. A testület elnöke az Európai Design Vezetőtestület tagjaként az EU ipari bizottságának felkérése alapján a legmagasabb szinten képviselte nemzetközi színtéren a magyar design ügyét.

A következő kiemelt nemzetközi programok fémjelzik a testület 2012. évi munkáját:

a) A XXI. század első évtizedének Magyar Formatervezési Díjazott alkotásait bemutató kiállítást egy hónapon keresztül tekinthette meg a nagyközönség az Európai Szabadalmi Hivatal hágai épületében.

b) A Világ Design Fővárosa Helsinki 2012 programsorozat részeként, a Helsinki Design Hét idején rendezték meg a „Everyday Discoveries” Nemzetközi Design Kiállítást, melyen hazánk képviseletére az MFT kapott felkérését. A nemzetközi kiállítás központi tárlatán a nemzetek hat megjelölt témában egy-egy tárggyal képviseltették magukat, míg a szatellit tárlaton önálló bemutatkozásra nyílt lehetőség. Ez utóbbi keretében a modulokból felépülő „Folyamatos jelen” című kiállítás minden modulja két szellemi alkotást mutatott meg, amelyek közül – a folytonosságra helyezve a hangsúlyt – az egyik a múlthoz, a másik a jelenhez kapcsolódott. A sikeres finn szereplés után a tárlat a bécsi Design Hét rendezvénysorozatra is meghívást kapott.

c) A Magyar Formatervezési Tanács az ICSID (International Council of Societies of Industrial Design) és a BEDA (Bureau of Europen Design Associations) tagjaként a nemzetközi befolyásunk erősítésére is fókuszál, e munka egyik elismerése, hogy 2012-ben a BEDA vezetőségébe választotta Szesztai Szonját, az MFTI munkatársát.

d) Az Európai Bizottság által útnak indított Európai Design Innovációs Kezdeményezéshez (Europen Design Innovation Initiative) kapcsolódóan meghirdetésre került pályázaton az MFT spanyol, angol, dán, svéd és osztrák designpromóciós, valamint közgazdasági oktatási szervezetekkel együttműködve részt vesz az „EuroDesign – A design értékének mérése” elnevezésű konzorcium keretében a design gazdasági hozzáadott értékét kimutató és követő módszertan mérés kidolgozásában. A két és fél éves projekt eredményeképp valós makrogazdasági adatokkal kíván szolgálni a design-törekvések GDP növelő hatásáról.

 

1. Tájékoztatás – a nagyközönségtől a szakmai körökig

Az MFT feladata a formatervezéssel kapcsolatos ismeretanyag bővítése és terjesztése. Ennek elsődleges eszköze az MFT saját honlapja (www.mft.org.hu), valamint évi hat hírlevele, amit a honlapon is publikáltunk. A tájékoztatást szolgálják még az MFT nyomtatott és digitális kiadványai, illetve adatbázisai is, ezek felsorolása a beszámoló végén olvasható.
Az MFT rendszeresen képviselteti magát a magyar design történetét, helyzetét feldolgozó, eredményeit népszerűsítő szakmai rendezvényeken. Az MFT a védnöke, az SZTNH pedig finanszírozója az immár hagyományosnak mondható Design Hét Budapest rendezvénysorozatnak, amely évről évre szélesebb közönséget ér el. (2012-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az immár egész Európában jegyzett nemzetközi eseményt).
A rendezvénysor minden évben egyre több együttműködő partnerrel és egyre nagyobb közönség előtt zajlik, 2012-ben közel 300 vállalkozás együttműködésében valósult meg a több mint 60.000 látogatót vonzó esemény. A Design Hét Budapest az elmúlt évek során kétségtelenül a magyar designszakma legfontosabb megjelenési felületévé vált, és ennek révén hazánk rákerült a kontinens és a nagyvilág designtérképre.

A programsor részeként – az MFT támogatásával – a FUGA Budapesti Építészeti Központ rendezésében került sor a Bozzay Dezső-emlékkiállításra. A jeles ipari formatervező születésének centenáriuma alkalmából megrendezett tárlat a hazai műszaki formatervezés egyik első, meghatározó alakjára emlékezett. A kiállítás felelevenítette leghíresebb alkotásait, az Olimpia Rádiókészüléket, a Körtelefont, illetve más népszerű rádió- és televíziókészüléket.

Néhány további kiemelt esemény hű tükröt nyújt az átfogott spektrumról.

A kiemelkedő munkák elismerésével a Magyar Formatervezési Tanács is hozzájárult a IV. Fal- és tértextil, a textildesign, a nemzetközi miniatűrtextil, a nemzetközi zászló és a szalag triennálék megrendezéséhez, ezek közös ünnepélyes megnyitójára a szombathelyi Képtárban került sor. A sorozat a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Vasi Volán, a Rózsa Anna Alapítvány és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága támogatásával valósult meg.

Zalavári József DLA, egyetemi docens (BME, Gép- és Terméktervezés Tanszék), a Formatervezők Társaságának vezetője felkérésére a Magyar Formatervezési Tanács Irodájának két munkatársa nyár végén előadást tartott Zsennyén, a Nemzetközi Design Workshopon, ahol a hallgatóság megismerhette a Tanács működését, célkitűzéseit, valamint hazai és nemzetközi feladatait és eredményeit.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem meghívására a BME termékmenedzsment szakos hallgatói is megismerhették az MFT működését, az előadás keretében a siker mögött rejlő problémákról és megoldásokról tervezői-gyártói gyakorlati ismereteket kaphattak egy 2012-es Magyar Formatervezési Díjazott alkotás közreműködőitől.

Tárlatvezetés keretében a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj kiállításon a Visart Művészeti Akadémia hallgatói, a Moholy-Nagy László Formatervezési és Kozma Lajos Kézműves Ösztöndíj kiállítás keretében pedig a Corvinus Egyetem hallgatói kaphattak betekintést a hazai design legfrissebb eredményeibe.

 

2.   Oktatás, elméleti munka – felsőfokú intézmények tanárai és hallgatói
Az MFT elsőként 2008-ban kötött hároméves együttműködési keret-megállapodásokat a három legnagyobb hazai designszakembereket képző intézménnyel – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, a Nyugat-magyarországi Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel – az oktatók és hallgatók nemzetközi mobilitása céljából. Az együttműködés sikerrel zajlott, így az MFT 2011-ben újabb hároméves együttműködési programot indított a képző intézményekkel.
A Tanács 2012-ben is folytatta az együttműködést a design alkalmazására vonatkozó korszerű ismeretek terjesztésének területén a leendő gazdasági döntéshozók képzésében jelentős szerepet játszó intézményekkel. A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetével közösen, hatodik alkalommal is elindítottuk "A design vállalati irányítási kérdései" című kurzust. A hallgatók részt vettek az MFT szakmai programján, a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj beszámoló kiállításán. 
A Magyar Ergonómiai Társaság a jövő ergonómiai szemléletformálását megcélozva „E2O – Ergonómia tervpályázatot” hirdetett a magyarországi felsőoktatásban tanuló hallgatók számára olyan termékötleteket várva, melyek a mindennapi életet könnyebbé, kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik. A Magyar Formatervezési Tanács tagja szakértőként segítette a zsűri munkáját, a Tanács designszakkönyv-nyeremény felajánlásával a hallgatók szakmai fejlődését is támogatta.

 

3. Gazdaságélénkítés – vállalkozói, civil- és állami szféra
A design szerepének tudatosítását, illetve innovációt ösztönző jelentőségét hivatott bemutatni a Magyar Formatervezési Díjpályázat, mely évente monitorozza a hazai design kiemelkedő eredményeit. A díjátadást kísérő sajtófigyelem széles körben teszi ismertté a hazai designszakma leginnovatívabb szeletét reprezentáló alkotásokat, szervezeteket. (Jogszabályi háttér: 17/2005. (III. 26.) GKM rendelet).
A 2012-es pályázati felhívásra 318 pályamunka érkezett be – termék, vizuális kommunikáció, terv és diákmunka kategóriában –, mely ismét meghaladta a korábbi évek pályázati aktivitását. Az 2012-es seregszemle bizonyította, hogy a díj egyik legfontosabb feladata a hazai designban felhalmozott szellemi tőke felmutatása és a vállalkozói figyelem felkeltése.
A Magyar Formatervezési Díjat elnyerő hat díjazott és négy különdíjas pályamunka alkotásai nyitottak a jövőbeni technikai fejlesztések befogadására és képesek majd reagálni a várható változásokra. Néhány alkotásnál a jelenkori ismeretünkkel alig felmérhetően gazdag lehetőségek is körvonalazódnak.
A 33. Magyar Formatervezési Díjpályázat ünnepélyes díjátadó gáláját és a kiállítás megnyitó ünnepségét továbbra is kitüntetett figyelem övezte, közel fél ezren voltak jelen a tárlatnak otthont adó Iparművészeti Múzeumban. A díjazottak minden eddiginél több sajtómegjelenést értek el a sajtókommunikáció időszakában – szeptember–december között –, átlagosan napi egy megjelenést regisztráltunk, ami döntően online, de nyomtatott, televíziós és rádiós megjelenést is jelent. A kiállítást közel ötezer látogató tekintette meg.

Az MFT által 2009-ben életre hívott Design Management Díj a design komplex,  a „termék felöltöztetése” fogalomkörén messze túlmutató szerepét hívatott kiemelni. A design stratégiai szerepének tudatosítását célul kitűző elismerés felmutatja, hogyan segítheti a design alkalmazása és szakszerű menedzselése egy szervezet célkitűzéseinek megvalósítását, eredményes működését; és célja, hogy méltassa ennek kiváló példáit. A díjat olyan intézmény, szervezet vagy vállalat nyerheti el, amely képes a designszempontokat szervesen beépíteni a mindennapi működésébe, s ez termékeiben, szolgáltatásaiban – az esztétikai, formai szempontok megtartása mellett –, teljesítményében is megmutatkozik.

A 2012. évi díjazott Fruit of Care Nonprofit Kft. működési alapelve azon a felismerésen alapszik, hogy a design jelentősen hozzájárulhat a fogyatékkal élő embereket alkalmazó műhelyekben készülő termékek sikeréhez. Ha e szervezetek átfogó designmenedzsment koncepcióra és professzionális designerek munkájára alapozzák tevékenységüket, akkor ez nemcsak a termékeik minőségét és piacképességét erősíti, hanem a bevételeiket is növeli.

2012-ben a bírálóbizottság a díjazott mellett további két jelöltet (Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumot a Sugar! Design Cukrászatot) elismerő oklevéllel és kiállítási lehetőséggel tüntetett ki. A díjpályázatokhoz kapcsolódóan a Magyar Formatervezési Tanács meghívására az Országgyűlés Innovációs és Fejlesztési Eseti Bizottsága kihelyezett ülést tartott a tárlatoknak otthont adó Iparművészeti Múzeumban. A helyszín- és témaválasztás – Az innováció arca – kreatív formakultúra Magyarországon – nem volt véletlen: a design innovációpolitikai jelentősége nemzeti és európai uniós szinten is jelentős, a dinamikusan fejlődő kreatív iparágak a gazdaság megerősödéséhez vezethetnek. A versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen a K+F+I alapú, technológiai innovációra épülő megújulás, s ma már csak a legkülönfélébb szakterületeket és közösségeket összekapcsoló innovatív projektek válnak igazán sikeressé gazdasági értelemben is – tudatosította a design innovációt ösztönző hatását az MFT elnökének előadása, valamint az alkotások is.

A 2011. évi Magyar Formatervezési Díjpályázat és a Design Management Díj felhíváshoz kapcsolódóan, a Magyar Formatervezési Díj legjobbjai holland meghívásra egy hónapon keresztül a holland királyi fővárosban, Hágában, az Európai Szabadalmi Hivatal épületében voltak láthatók. A magyar designerek innovatív gondolkodását és sokszínűségét tablókon és tárgyi valójukban tekinthette meg a design egyik európai fellegvárának szakértő közönsége. A bemutatkozás sikerét jelzi, hogy a tárlat 2012 kora nyarán Tillburgban is megjelenhetett.

 

4.  A tervezői munka segítése – a formatervezők
A Mohly-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázatot három minisztérium alapította azzal a céllal, hogy segítse a fiatal formatervezők szakmai fejlődését, a design innovációs szerepének növelésével tovább erősítse a hazai gazdaság versenyképességét.
Az Emberi Erőforrás Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a Nemzeti Innovációs Hivatallal közösen finanszírozott program alkotói a tavasz folyamán számoltak be ösztöndíjas munkáikról az Iparművészeti Múzeum kupolatermében. A tárlat kiemelkedő látogatottságot ért el, az ösztöndíjasok innovatív, jövőbe mutató alkotásait több mint tízezer látogató tekintette meg. Az ösztöndíj jelenlegi rendszere hosszú évek felelős munkájának eredménye, mely tükrözi a formatervezés szakmai céljait, metodikáját, tartalmát, és összefogja a finanszírozó intézmények igényeit. Az MFT 2008-ban, az ösztöndíj alapításának huszadik évfordulóján megkezdte az ösztöndíjpályázat korszerűsítését, ennek legfontosabb eredményeként rövidebb futamidő és magasabb ösztöndíj mellett az alkotók gyártó cégekkel közösen kialakított programmal is pályázhatnak. Az elmúlt három ösztöndíjas tesztév visszajelzései azt mutatják, hogy a reformlépések jó irányba haladnak; mind a cégek, mind az ösztöndíjasok eredményesnek értékelték a közös munkát; az ösztöndíjasok értékes szakmai tudáshoz jutottak, míg a cégek lehetőséget kaptak termékpalettájuk megújítására.
A 2012-es év folyamán elsősorban a megváltozott piaci környezet miatt szükségessé vált az ösztöndíjmodell további átalakítása, néhány alapvető irányelv alkalmazása. Ennek szellemében az ösztöndíj összegének havi 100 ezer Ft-ról havi 150 ezer Ft-ra történő emelésével, a korábbi egy éves futamidő helyett rövidebb, a piaci környezethez jobban igazodó hat hónapos ösztöndíjprogrammal lehet a jövőben ösztöndíjat elnyerni. A cél – azaz hogy a vállalkozói réteg is támogassa az ösztöndíjat és a fiatal tervezők munkakapcsolatba kerüljenek a legújabb tudományos eredményekkel, technológiák alkalmazóival – megvalósult, a 2013. évi ösztöndíjprogram finanszírozásához a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellé a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. is csatlakozott.

Az MFT 2012-ben is kiemelt figyelmet szentelt a pályakezdők munkába állásának elősegítésére. A frissdiplomás tervezők karrierjének indulását, saját vállalkozás alapítását segíti a „Start Up Guide” ingyenesen letölthető elektronikus kiadvány, amit az MFT 2007-ben indított útjára.
A Magyar Formatervezési Tanács gondozásában, elektronikus formában megjelenő útmutató nélkülözhetetlen információkat tartalmaz az újonnan vállalkozást alapító vagy már működtető fiataloknak. A kifejezetten mikro- és kisvállalkozók számára összeállított üzleti működtetési és fejlesztési tanácsokkal szolgáló kiadvány legfrissebb változata jó néhány újdonságot kínál.
A tavasszal kiadott 7.0 változat minden fejezete frissített, aktualizált tartalommal jelent meg, szerepelnek benne a célcsoportot érintő jogszabályi és adózási változások, valamint a megváltozott cafeteria rendszer is.
A szerkesztők önálló fejezetet szenteltek a kockázati tőkét keresőknek, s külön egységben található egy forrástérkép kisvállalkozásoknak. Bővített fejezet foglalkozik a pályázaton való részvételt érintő és segítő tanácsokkal, s számos internettel kapcsolatos újdonság is helyet kapott. A kötetet naprakész táblázatok és fogalomtár egészíti ki, amely új címszavakkal is gyarapodott.
A kiadvány PDF formátumban ingyenesen letölthető az MFT honlapjáról, sőt olvasható a www.startupguide.hu-n, valamint a Napi Gazdaság honlapján (www.napi.hu/sug) is.

 

5. Nemzetközi kapcsolatok – szakmai szervezetek
A Magyar Formatervezési Tanács részt vesz a design szervezetek európai szövetsége (BEDA) és a design világszervezete (Icsid) szakmapolitikai munkájában, és rajtuk keresztül képviseli Magyarországot a nemzetközi szakmai közéletben, a magyar formatervezés nemzetközi ismertségét, reputációját gondozza.
A BEDA (Bureau of European Design Associations – Európai Designszövetségek Irodája) (www.beda.org) 1969-ben jött létre az Európa Tanács tagországaiban működő formatervezési szakmai szövetségek együttműködésével, azzal a céllal, hogy összefogja a designszakma európai képviselőit, növelje egy-egy innovatív termék vagy szolgáltatás piacra kerülésének esélyeit és ösztönözze a magánszektor szereplőit. A BEDA mára egész Európában jelenlévő, kiterjedt hálózattal rendelkezik.
Elkötelezettségének sikerét jelzi, hogy a design ügye ma már kiemelt szerepet élvez az Európa 2020 Stratégián belül. A Stratégia zászlaja alatt jött létre 2010-ben az Innovatív Unió, melynek célja egy felelős gazdaságpolitikát folytató, a fenntartható fejlődést szem előtt tartó méltányos társadalmi közösség megvalósítása.
Az Innovatív Unió egyik kiemelt feladatának teljesítésére, a design alkalmazásának erősítésére 2011-ben Antonio Tajani, az Európai Bizottság iparért és vállalkozáspolitikáért felelős alelnöke kezdeményezésére az Európai Bizottság életre hívta az Európai Design Innovációs Kezdeményezést, és stratégiájának kidolgozására annak vezetőtestületét. A BEDA elnöke és alelnöke, valamint további szakmai kiválóságok mellett egyetlen közép-európai résztvevőként a 15 fős grémium tagjává kérték fel az MFT elnökét, ezzel is tovább erősítve hazánk regionális szerepét. A testület másfél éves működése alatt hét találkozót és egy közös, design szakpolitikai műhelyt rendezett, több mint ötven kormányzati, ipari, oktatási, illetve designiparágakból és a közszférából érkező, a témában érintett szereplő közreműködésével.

Az Európai Design Vezetőtestület 2012 őszén, Helsinkiben adta közre javaslatait a design európai innovációs politikában betöltött szerepének erősítésére. A design széles körű megközelítését alkalmazva a Vezetőtestület huszonegy szakpolitikai javaslatot dolgozott ki, amelyeket a designstratégián belül az alábbi hat területre osztott: európai design a globális színtéren, design az európai innovációs rendszerben, a vállalkozásokban, a közszférában, a kutatási rendszerben és az európai oktatási rendszerben. A beszámoló magyar nyelvű kivonata letölthető a Magyar Formatervezési Tanács honlapjáról.

Az Icsid (International Council of Societies of Industrial Design – Ipari Formatervezési Társaságok Nemzetközi Szövetsége) a formatervezés nemzetközi szervezete. Küldetése, hogy „a design eszközeivel segítse társadalmi, kulturális és gazdasági életminőségünk fejlődését". (www.icsid.org)

Az Ipari Formatervezési Társaságok Nemzetközi Szövetsége (ICSID) megalakulásának 50. évfordulója alkalmából, 2007. június 29-én hirdette meg először a design világnapját. Ezen a napon világszerte együtt ünnepelnek a designerek és designrajongók. A nemzetközi megmozdulás célja, hogy a formatervezést és annak életminőségünkre gyakorolt pozitív hatását hangsúlyozza. A 2012-es design világnapról a Magyar Formatervezési Tanács is – immár hatodik alkalommal – megemlékezett, több százan ünnepelték az MFT-vel a világnapot.
A jeles esemény alkalmából a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál meghívására az európai designélet kulcsfontosságú szereplője, Zuzanna Skalska trendkutató, tervezési stratéga tartott előadást a Design Terminál Erzsébet téri épületében.
A prezentáció fókuszában a nemzetközi designtrendek mellett – csatlakozva a 2012-es designfest tematikájához – a slow design állt, így az előadás a Design Hét Budapest fesztivál bevezető eseménye is volt egyben. A Tanács 2012-ben több külföldi szakmai szervezet programján is rész vett. Így jelen volt a BEDA taggyűlésén St. Étienne-ben, vezetőségi ülésein Amszterdamban, illetve szeptemberben – workshoppal összekötve – Londonban. A közgyűlés újabb nemzetközi elismerést is hozott, ezen az ülésen az MFT munkatársát, Szesztai Szonját két évre a vezetőségbe választották.
A 2012-es Világ Design Főváros rendezvénysorozat szervezőinek meghívására a Tanács részt vett az ”Everyday discoveries – International Design House Exhibition & Event” című nemzetközi kiállításon. A tárlatsorozat és az azt kísérő rendezvények Helsinkiben, 2012. őszén zajlottak.
A nemzetközi kiállítás, amely egy felújított ipari parkban kapott helyet, két fő részből állt, egy központi és egy országonként megjelenő szatellit kiállításból. A központi kiállításon minden nemzet képviseltette magát a megadott hat témában egy-egy tárggyal. A szatellit kiállításra az országok szabadon választott anyaggal készülhettek, amely a szervezők által megadott négy fő téma – játék, történet, emlék, aktivitás – közül egy vagy több témához csatlakozhatott.
A szatellit kiállítás egymás mellé komponált alkotásai olyan párként voltak értelmezendők, melynek tagjai a magyar szellemi tőke és kreatív potenciál folytonosságát szimbolizálnák, vagyis azt, hogy bizonyos kiemelkedő kreatív területeken (pl. kreatív gondolkodás, logikai játékok, kézműves hagyományok) a magyar nemzet hagyományosan figyelemre méltót alkotott, s amelyek nem pusztán egyszeri, egyedi teljesítmények voltak, hanem a nemzetkarakterológia részei, kiemelkedő innovációs tartalommal és a nemzetközi összehasonlításban is releváns eredménnyel.
A bemutatkozás sikerét mutatja, hogy a nemzetközi kiállítás szatellit tárlata a bécsi Collegium Hungaricum közreműködésével a Vienna Design Week keretében a bécsi Stilwerkben is sikerrel bemutatkozhatott.
A Tanács jelenléte lehetőséget teremtett a szakmai kapcsolatok erősítésére és további nemzetközi együttműködések elindítására. A Balassi Intézet keretében működő külföldi magyar intézetek programjához kapcsolódóan az MFT dúsítani kívánja a design-tárgyú kulturális, innovációs kínálatot a jövőben is.
Hisszük, hogy a lefektetett alapokra építve a Tanács negyedik hároméves munkaciklusa újabb jelentős és kézzelfogható eredményeket tud majd elérni. Ebben a munkában számítunk a Design Terminál meghatározó közreműködésére is.

 

III. Az MFT működéséhez kapcsolódó feladatok

Az MFT Irodájának feladata – az éves munkaterv teljesítése mellett – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala egységeként a testület működésével kapcsolatos pénzügyi, adminisztrációs, iratkezelési, statisztikai feladatok ellátása. Az Iroda archiválja a testület üléseinek jegyzőkönyveit, valamint a Magyar Formatervezési Díj, a Design Management Díj és a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj pályázatok anyagát.

Budapest, 2012. május 15.

 

1. sz. melléklet – Adatok

Sajtó megjelenések száma:

Magyar Formatervezési Díj 2012: - nyomtatott sajtó magyar nyelven:19
- online média: 80
- RTV: 11

Design Management Díj 2012: - nyomtatott sajtó magyar nyelven: 2
- online média: 3

Design Hét Budapest 2012: - nyomtatott sajtó magyar nyelven: 96
- nyomtatott sajtó idegen nyelven: 7
- online média magyar nyelven: 368
- online média idegen nyelven: 92
- RTV: 60

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj: - nyomtatott sajtó magyar nyelven: 2
- online: 30
- RTV: 1

Helsinki Everyday discoveries International Design House Exhibition & Event" kiállítás:
- nyomtatott sajtó magyar nyelven: 4
- online média magyar nyelven: 23
- online média idegen nyelven: 24

Hága – „Magyar Formatervezési Díj 20002011 kiállítás:
- nyomtatott sajtó magyar nyelven: 1
- online média: 2

Összesen:
- nyomtatott sajtó: 124
- online média: 622
- RTV: 12

Előadások száma belföldön: 6
Országgyűlés Innovációs és Fejlesztési Eseti Bizottságának ülése– Dr. Bendzsel Miklós
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Majcher Barbara
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – Majcher Barbara
Zsennye – Majcher Barbara, Szesztai Szonja
Visart Akadémia – Szesztai Szonja
Moholy-tárlatvezetés a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak – Majcher Barbara

Kiállítások száma: 5
Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjasok kiállítása
Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj 2012. évi kiállítása
Hága – „Magyar Formatervezési Díj 20002011” kiállítása
Helsinki – „Everyday discoveries International Design House Exhibition & Event" kiállítás
Bécs – „Folyamatos Jelen” szatellit kiállítás

 

Egyéb szakmai rendezvények száma: 2

Design Terminál: Zuzanna Skalska előadása a Design Világnapja alkalmából
Iparművészeti Múzeum – Innovációs és Fejlesztési Eseti Bizottság kihelyezett ülése

Kiadványok, weboldalak száma: 7
Éves jelentés 2011 (magyar és angol nyelven)
A Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjasok katalógusa (magyar és angol nyelven)
A Magyar Formatervezési Díj 2000–2011 katalógusa
A Magyar Formatervezési Díj 2012 katalógusa (magyar és angol nyelven)
A Design Management Díj leporellója (magyar és angol nyelven)
Start-up Guide 7.0 elektronikus kiadvány
Helsinki–Bécs Everyday discoveries honlapja: www.hdc-satellite.hu

Adatbázisok az MFT honlapján:
Magyar Formatervezési Díj archív és naprakész információ
Design Management Díj archív és naprakész információ
Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj archív és naprakész információ
DESIGNINTÉZMÉNYEK MAGYARORSZÁGON: Ezen az oldalon a design hazai képzőhelyeit, szakmai szervezeteit és intézményeit, valamint a közgyűjteményeket és galériákat gyűjtöttük össze.
DESIGNINTÉZMÉNYEK KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN: Az adatbázis a közép-európai régióban működő, építészettel, formatervezéssel, környezettervezéssel és tervezőgrafikával kapcsolatos egyetemek, intézmények, kiállítóhelyek és szaklapok adatait tartalmazza, országok szerint csoportosítva.

Ezen felül számos, a formatervezéssel foglalkozó hazai és nemzetközi szervezet, intézmény weboldalának címe is megtalálható.

 

2. sz. melléklet – Eseménynaptár

2012. január 26.                Az Európai Design vezetőtestület (European Design Innovation Initiative Leadrship Board) IV. ülés, Brüsszel

2012. január 30 – február 22.      „Magyar Formatervezési Díj 2000-2011” kiállítás, Európai Szabadalmi Hivatal, Hága, Hollandia

2012. január 31.                           A Magyar Formatervezési Tanács (MFT) alakuló ülése

2012. március 7-10.                     BEDA éves közgyűlés, St. Étienne, Franciaország

2012. április 19.                            Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjasok éves beszámolója

2012. április 25 – június 29.        Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjasok 2011. évi beszámoló kiállítása, Iparművészeti Múzeum

2012. április 26.                           A szellemi tulajdon világnapja

2012. május 2.                       Tárlatvezetés Moholy-Nagy László és Kozma Lajos kiállításon a Budapest Corvinus Egyetem hallgatóinak

2012. június 1-2.                          BEDA vezetőségi ülés, Amszterdam, Hollandia

2012. június 4-14.                  Magyar Formatervezési Díj 2000-2011 kiállítás, Tillburg, Hollandia

2012. június 20.                            Az Európai Design vezetőtestület (European Design Innovation Initiative Leadrship Board) V. ülés, Brüsszel

2012. június 22.                           Magyar Formatervezési Tanács második ülése

2012. június 29.                           4. Textil Triennálé díjátadása, Szombathely

2012. június 29.                            A Design Világnapja – Zuzanna Skalska előadása, Design Terminál

2012. augusztus 29.                    A Magyar Formatervezési Tanács tevékenységét bemutató előadás, Design Workshop Zsennye

2012. szeptember 6-16.                Everyday discoveries - International Design House Exhibition & Event" című nemzetközi kiállítás, Világ Design fővárosa, Helsinki, Finnország

2012. szeptember 17-18.             Európai Design Vezetőtestület beszámolójának közzététele, Helsinki, Finnország

2012. szeptember 20-21.             BEDA vezetőségi ülés, BEDA workshop, London, Egyesült Királyság

2012. szeptember 28 - október 6.  „Folyamatos Jelen” című szatellit kiállítás, Vienna Design Week, Bécs, Ausztria

2012. szeptember 28 - október 7. Design Hét Budapest rendezvénysorozat

2012. október 1-23.                     „100 éve született Bozzay Dezső” emlékkiállítás, FUGA

2012. október 4.                       Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj gála és kiállítás megnyitó, Iparművészeti Múzeum

2012. október 5-december 2.     Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj kiállítás, Iparművészeti Múzeum

2012. október 10.                         „Formatervezés, az innováció arca” előadás, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

2012. október 15.                         A Magyar Formatervezési Tanács harmadik ülése

2012. október 18.                         Tárlatvezetés a Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj kiállításon a Visart Művészeti Akadémia hallgatóinak.

2012. november 27.                       „Az innováció arca – kreatív formakultúra Magyarországon” előadás, az Országgyűlés Innovációs és Fejlesztési Eseti Bizottságának kihelyezett ülésén, Iparművészeti Múzeum

2012. december 5.                    A Magyar Formatervezési Tanács negyedik ülése