PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Formatervezési Díj 2011 elnyerésére

A pályázat beadási határideje: 2011. május 3.

Irodánk, a hagyományokhoz híven, ismét közzéteszi a Magyar Formatervezési Díj pályázatot. Kérjük, olvassa el a pályázati felhívást.

A nyilvános pályázatot a NEMZETGAZDASÁGI MINISZTER a MAGYAR FORMATERVEZÉSI TANÁCS közreműködésével hirdeti meg.
A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.

PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK
Termék: Kereskedelmi forgalomban kapható, kis és nagy szériában gyártott termékek, illetve termékrendszerek.
Vizuális kommunikáció: Termékek, termékrendszerek, szolgáltatások megvalósult, komplex vizuális arculata, beleértve a csomagolási és információs rendszereket, valamint a számítógéppel készült, interaktív alkalmazásokat is.
Terv: Kereskedelmi forgalomban még nem kapható, megvalósításra érett termékötletek terve, makett vagy prototípus formájában, továbbá a vizuális kommunikáció területéhez tartozó tervek.
Diák: A hazai felsőfokú oktatási intézmények tervezőképzésében részt vevő diákok által, hallgatói jogviszony keretében megvalósult terméktervezés, illetve a vizuális kommunikáció területén készített alkotások.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
A pályázatot olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság nyújthatja be, akinek lakóhelye, vagy amelynek székhelye az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának területén van.
A pályázat benyújtásához kitöltött jelentkezési lap, adatlap, szöveges és képi dokumentáció szükséges. A dokumentációra vonatkozó megkötéseket a jelentkezési lap tartalmazza. Az adatlapot zárt borítékban, csatolva kérjük beadni. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat.

Pályázni lehet minden olyan alkotással, amely

  • három évnél nem régebbi,
  • más személy szerzői és iparjogvédelmi jogát nem sérti.

Érvénytelen a pályázat, amennyiben:

  • a pályázati feltételeknek nem felel meg,
  • hiányos a mellékelt dokumentáció,
  • határidőn túl érkezik be.

A pályázat beadási határideje: 2011. május 3. (postabélyegző szerint)
A pályázatot egy példányban, kizárólag postai, ajánlott küldeményként, vagy futárszolgálat útján kell eljuttatni a Magyar Formatervezési Tanács Irodájához, "Magyar Formatervezési Díj" jelöléssel ellátva, a következő címre:
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Magyar Formatervezési Tanács Irodája, 1374 Budapest 5, Pf. 552

A diákkategóriára vonatkozó egyéb, különös szabályok:
A hallgatói jogviszony keretében készült pályamunkák kizárólag diákkategóriában nyújthatók be. A hallgatói jogviszony igazolását, illetve ha a jogviszony már nem áll fenn, az oklevél másolatát a jelentkezési laphoz kérjük csatolni.
A diákkategóriában benyújtott pályázat jeligés. A jeligét a jelentkezési lapon és az adatlapon egyaránt fel kell tüntetni. Az adatlapot zárt borítékban, csatolva kérjük beadni.

A PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE
Az értékelés két fordulóban történik:
- I. forduló: A bírálóbizottság a beküldött dokumentáció alapján dönt arról, hogy mely pályaműveket hívja be a II. fordulóra.
- II. forduló: A bírálóbizottság a bekért tárgyak és a részletes dokumentáció alapján dönt a díjak és az oklevelek odaítéléséről. A pályaművek elbírálására a zsűrizésre kijelölt helyszínen kerül sor. A begyűjtés helyszínéről és időpontjáról a pályázók értesítést kapnak. A nem szállítható pályaművek elbírálása a beküldött dokumentáció, illetve helyszíni szemle alapján történik.
A bírálóbizottság döntéséről a pályázók írásban kapnak értesítést. A döntéssel szemben nincs helye jogorvoslatnak.

Értékelési szempontok:
a pályaműveket a bírálóbizottság különösen az alábbi szempontok alapján bírálja:

  • formai minőség;
  • újszerűség, eredetiség;
  • versenyképesség;
  • a kivitelezés minősége (a diák- és tervkategória kivételével);
  • felhasználóbarát kialakítás;
  • környezetvédelmi, illetve környezetbarát szempontok érvényesülése.

A BÍRÁLÓBIZOTTSÁG TAGJAI

  • Dózsa-Farkas András  formatervező művész, Dózsa-Farkas Design Team, München, a bírálóbizottság elnöke
  • Orosz István Munkácsy-díjas grafikusművész, Érdemes művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tagja, egyetemi tanár, Nyugat-magyarországi Egyetem, a Magyar Formatervezési Tanács tagja, a bírálóbizottság elnökhelyettese
  • Borkovics Péter Ferenczy Noémi – díjas üvegtervező iparművész
  • Fodor Lóránt DLA formatervező, egyetemi docens, Gép- és Terméktervezés Tanszék, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Magyar Formatervezési Tanács tagja
  • Gaszt Attila ügyvezető, GIA Form Kft.
  • Harmati Hedvig textiltervező művész, tanszékvezető, egyetemi docens, Textiltervező Tanszék, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
  • Dr. Izsó Lajos tanszékvezető, egyetemi tanár, Ergonómia és Pszichológia Tanszék, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • Mikko Kalhama igazgató, Design Forum Finland, Finnország
  • Koós Pál formatervező művész, tanszékvezető, egyetemi docens, Formatervező Tanszék, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
  • Pataky Dóra Ferenczy Noémi–díjas belsőépítész

DÍJAZÁS
Kategóriánkét a legszínvonalasabbnak ítélt alkotások elnyerik a Magyar Formatervezési Díjat. A díjazott munkák alkotói oklevélben és pénzjutalomban részesülnek, amely a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szerinti mindenkori illetményalap tizenötszörösének megfelelő összeg. A bírálóbizottság által legjobbnak ítélt további pályamunkák meghívást nyernek a kiállításra és elismerő oklevélben részesülnek.

BEMUTATÁS
A bírálóbizottság által kiválasztott pályaművek kiállítás keretében kerülnek bemutatásra 2011 őszén.  A kiállítás költségét a kiírók fedezik.
A pályaműveknek a kiállítás helyszínére történő szállítása, majd a kiállítás utáni elszállítása a pályázó feladata és költsége, a kiállítás szervezőjével egyeztetett időben és módon.
A kiállításról magyar és angol nyelvű, színes katalógus készül, amely hazai és külföldi terjesztésre kerül. A díjazott és kiállított pályaművekről készült fotók és leírások a www.mft.org.hu honlapon lesznek megtekinthetők.

EREDMÉNYHIRDETÉS
A pályázat nyertesei a kiállítás megnyitóját megelőző ünnepségen vehetik át a díjakat. A Magyar Formatervezés Tanács a díjazott alkotásoknak széles körű publicitást biztosít. Az eredmény a díjátadás napjáig nem nyilvános.

OLTALOM
A kiállított termékeket, a jogszabályok alapján, kiállítási kedvezmény, illetve elsőbbség illeti meg. Bővebb információ: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Ügyfélszolgálat, telefon: (06 1) 474 55 61

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
A pályázati felhívás, a jelentkezési és adatlap, a Magyar Formatervezési Díjról szóló 17/2005.(III.26.) GKM rendelet, valamint a díj adományozási rendjének szabályzata megtalálható a www.mft.org.hu honlapon.

Pályázati felhívás (pdf)

Jelentkezési és adatlap (pdf)

A pályázattal kapcsolatban hívható telefonszám: Szesztai Szonja: (06 1) 474 58 59, e-mail cím: szonja [961] szesztai [169] hipo [961] gov [961] hu

 

Budapest, 2011. március 1.