Az Európai Bizottság új kezdeményezése: az Innovatív Unió

Az Európai Bizottság az EU egyik fontos szervezete. Kormányoktól függetlenül működik, s feladata az Európai Unió érdekképviselete. A Bizottság feladata az új európai jogszabályokra irányuló javaslatok készítése, ugyanakkor felelősséggel tartozik az uniós politika végrehajtásáért, a programok irányításáért, valamint feladata a pénzalapokkal való gazdálkodás is.

Egyik legutóbbi javaslata az az október 6-án elfogadott kezdeményezés, amely kiemelt szerepet kap az Európa 2020 Stratégián belül, s célja egy felelős gazdaságpolitikát folytató, a fenntartható fejlődést szem előtt tartó méltányos társadalmi közösség megvalósítása. Az innováció kiemelt jelentőséggel bír a fenti területeken, s Európában a fejlődés fontos motorja lesz az elkövetkező években.

Az Innovatív Unió célja, hogy segítse egy-egy innovatív termék piacra kerülésének esélyét. Ennek érdekében céljai közé tartozik többek között a magánszektor szereplőinek ösztönzése, a finanszírozás hiányából eredő hátrányok csökkentése, a kutatási rendszerek közötti kapcsolat javítása. Munkájuk során olyan egyre égetőbb kérdésekkel kívánnak foglalkozni, mint az éghajlatváltozás, az energia- és élelmiszerellátás biztonsága, az egészségügy, valamint az öregedő lakosság problémája.

Az Innovatív Unió 10 legfontosabb programpontja:

  • Európai innovációs partnerségek létrehozása. Az első, az aktív időskorral foglalkozó partneri együttműködést 2011-ig kívánják elindítani, később többek között az energiaügy, az "intelligens" városok és a mobilitás, a hatékony vízfelhasználás vagy a termelékeny mezőgazdaság kérdéseivel is foglalkozni kívánnak.
  • Az "Innovatív Unió eredménytáblája" címen egy olyan ellenőrző rendszer bevezetését tervezik, amely 25 mutató vizsgálatával az innováció sikerességét, a gazdaságban való részvételt méri.
  • Szakértők bevonásával kívánják előmozdítani annak a lehetőségét, hogy finanszírozáshoz juttassák az innovatív vállalkozásokat, úgy, hogy a korábbiaknál lényegesen hatékonyabban találhassanak egymásra a befektetőkkel.
  • A folyamatban lévő kutatásokat európai kutatási térségek kiépítésével kívánják előmozdítani. Ennek következményeként javul a kutatások közötti összhang, csökken a bürokrácia, s könnyebben hozzáférhetővé válnak a fejlesztések eredményei.
  • A Bizottság 2011-re egy Európai Design Vezetőtestület létrehozását tervezi, s bevezeti a Kiváló Európai Design Címkét.
  • 2011-ben nagyszabású kutatási programot indít be a közszféra és a társadalmi innováció területén, és kísérleti jelleggel felállítja az Európai Közszféra Innovációs Eredménytábláját.
  • Javaslatot terjeszt elő egy olyan külön keret létrehozására, amely lehetővé tenné közbeszerzési eljárás keretében innovatív termékek és szolgáltatások megvásárlását.
  • A jövő év folyamán jogalkotási javaslatot terjeszt elő, ami a szabványalkotás felgyorsítását és modernizálását célozza.
  • Szorgalmazza a szellemi javak modernizációját: a szabadalmak és engedélyek rendszerének újragondolását.
  • Felül kívánja vizsgálni a strukturális alapok és az állami támogatások rendszerét, s nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az innovációra.

Az Innovatív Unió programját október 12-én egy versenyképességi tanács vizsgálta meg, decemberben pedig az Európai Bizottság elé terjesztik. A célok megvalósításáról a tervek szerint egy évenként megrendezésre kerülő innovációs közgyűlés keretében számolnak be.