Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa

A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 2010. december 6-án az Országgyűlés által elfogadott módosítása szabályozza a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét feladatai ellátásában - szakmai tanácsadó, véleményező szervként - segítő testületet, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsát.

A Tanács a Hivatal elnökének felkérésére véleményezi a szellemi tulajdon védelmére irányuló átfogó intézkedések (programok, stratégiai elképzelések, hazai jogszabályok és uniós jogi aktusok, nemzetközi szerződések) tervezetét. A Tanács részt vesz a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos nemzeti stratégia kidolgozásában, valamint figyelemmel kíséri és előmozdítja annak végrehajtását.

A Tanács legfeljebb tizenkét tagú - iparjogvédelmi, szerzői jogi és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó tudományterületeken szakértelemmel rendelkező személyekből álló - testület. A Tanács Elnökét és tagjait a Hivatal elnöke nevezi ki hároméves időtartamra és személyre szólóan.

A Tanács a Hivatal elnöke által megállapított ügyrend szerint működik.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsára vonatkozó szabályokat a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény tartalmazza.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa titkársága 
1054 Budapest, Garibaldi utca 2.
Telefonszám: 474-5532 
Fax: 331-2596

Hírlevelek

A tanács tagjai

MSZTT Archívum

Utoljára módosítva: 2015. április 03.