Működési statisztika

Bár a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, mint a szellemitulajdon-védelemért felelős kormányhivatal számára jogszabály nem ír elő tevékenységére vonatkozó statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget, a Hivatal elkötelezett működése eredményességének számszaki kimutatása, illetve az egyes évek kimutatásainak összevetéséből megállapítható következtetések levonása iránt. A Hivatal ezen elkötelezettségének mélységét mutatja, hogy a tevékenységének összefoglalásáról szóló éves jelentést 2000 óta minden évben elkészíti, és azt honlapján teljes terjedelmében elérhetővé teszi.

A 2013. évtől kezdődően a hatósági, továbbá szellemitulajdon-védelmi tájékoztató tevékenységére és képzésekre vonatkozó statisztikai adatokat, illetve azok változásait tartalmazó fejezeteket a Hivatal jelen pontban külön is közzéteszi.