Szerzői Jogi Szakértő Testület

A szerzői jogi viták többsége bonyolult, több körülmény együttes figyelembevételén alapuló megközelítést igénylő feladat, mely speciális szakértelmet igényel. 
 
A Szerzői Jogi Szakértő Testület (SZJSZT) a szerzői jogi jogvitás ügyekben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok megkeresésére ad állásfoglalást, de nem kizárt, hogy peren kívül, vagy a pert megelőzően kérjék fel szakvélemény adására. A viták megoldásában (vagy akár a hosszú és költséges peres vitarendezés elkerülése érdekében) segítség lehet ugyanis, ha a felek birtokában van egy olyan állásfoglalás, mely eligazítást ad a kérdés jogi megítéléséről, és adott esetben előre is vetíti annak lehetséges megoldását.
 
Megnyugtatóbb a helyzet, ha a vitában álló felek együtt jutnak arra az elhatározásra, hogy a vitatott szerzői jogi szakkérdésben az SZJSZT-hez fordulnak, és a Testület döntését (kvázi választott bírósági döntésként) magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik. Az sem kizárt természetesen, hogy csak az egyik fél fordul az SZJSZT -hez, de ennek az a veszélye, hogy a másik fél nem tekinti irányadónak a szakvéleményt. Ekkor még mindig perre lehet vinni az ügyet, melyben az SZJSZT már meglévő szakvéleménye kétségkívül katalizáló, sőt a döntést meghatározó erővel bírhat.
 
Szakvélemény kérése érdekében forduljon bizalommal az SZJSZT Titkárságához. Az SZJSZT oldalán megtalálható a Titkárság elérhetősége, továbbá itt lehet tájékozódni a szakvélemény díjáról, valamint a Testületre és a szakvéleményekre vonatkozó minden egyéb tudnivalóról.