Jedlik Ányos "villamdelejes forgonya"

 

Jedlik Ányos "villamdelejes forgonya"

Jedlik Ányos, a győri bencés gimnázium fiatal fizikatanára 1827-től kezdett elektromágnesekkel (szóhasználatában: "villamdelej", "villanydelej") kísérleteket végezni az iskola fizikaszertárában. 1829-ben azt vizsgálta, milyen erőhatások lépnek fel az árammal átjárt tekercsek között.

Olyan készüléket is készített, amelyben egy külső, nagyobb tekercs belsejében helyezett el egy másik, tűcsapágyon feltámasztott, kisebb, de vasmagos tekercset. Ha a tekercseket áram járta át, a belső tekercs az áramok irányától függően elfordult, és a keletkezett erők hatására meghatározott helyzetbe állt be. Mindez addig is ismert volt, Jedlik azonban tovább lépett. Felismerte, hogy ha megtartja a külső tekercs állandó gerjesztését, de a belső "villamdelej" sarkítását fordulatonként oda-vissza felcseréli, folyamatos forgómozgásra késztetheti a belső szolenoidot. Tudta, hogy a vasmagos "villamdelej" mágneses polaritását a benne folyó áram iránya határozza meg, ez pedig átkapcsolással könnyen megfordítható. Szüksége volt tehát egy olyan eszközre, amely forgás közben is folyamatosan biztosítja az áram folyását a belső tekercsben, mégpedig úgy, hogy félfordulatonként ellenkezőjére váltja az átfolyó áram irányát. Erre egy szellemes, nagyon egyszerű megoldást ötlött ki. A vasmagos belső szolenoid kivezetéseit osztott, gyűrű alakú, higannyal töltött vályúba lógatta, a higanyszegmenseket pedig állandó módon csatlakoztatta a külső áramforráshoz. Galvánelemmel táplálva a belső tekercs gyors, folyamatos forgómozgást végzett.

Ez volt a "villamdelejes önforgony", az elektromotor őse. Megtalálható benne a mai egyenáramú motor mindhárom alapvető eleme: a tekercselt állórész, a tekercselt forgórész és a kommutátor. Találmányát sajnos nem publikálta, ezért a világ más feltalálók későbbi, tőle független alkotásait ismerte meg.

Jedlik Ányos számos további kitűnő találmányt hozott létre hosszú, aktív élete során. Ezek közül a legjelentősebb a szódavíz, a dinamó, az optikai rácsok, a galvánelemek és a feszültségsokszorozó.

Győr városa díszsírhelyet adományozott Jedliknek. Legfontosabb eszközeire a Műszaki Múzeumban, írásos hagyatékára a Pannonhalmi Főkönyvtár Kézirattárában vigyáznak. Munkásságáról a német Siemens Múzeum is megemlékezik. Emlékét több köztéri szobor és emléktábla őrzi. Nevét innovációs díj, társaság, egyetemi kollégium, két középiskola és több utca viseli.

 

Kapcsolódó anyagok:

http://www.scitech.mtesz.hu/06jeszenszky/jesz2.htm
http://www.scitech.mtesz.hu/06jeszenszky/jesz6.htm
http://mek.oszk.hu/00500/00567/html/v_mons4.htm
http://www.feltalaloink.hu/tudosok/jedlikanyos/html/jedanyindex.htm
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/kulonsz/k011/43.html
http://www.jaisz.hu/100ev/652.htm
http://www.info.omikk.bme.hu/archivum/magyarok/htm/jedlikrov.htm


Az összeállítást készítette: Takács Tamás, Magyar Szabadalmi Hivatal