Bírósági jóváhagyás az egységes hatályú európai szabadalmi rendszernek

2015. május 5-én hozott ítéleteivel az Európai Unió Bírósága elutasította az egységes szabadalmi oltalom létrehozásának területén megvalósítandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló 1257/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: alaprendelet), valamint az e rendszer fordítási követelményeit szabályozó 1260/2012/EU tanácsi rendelet (a továbbiakban: fordítási rendelet) megsemmisítése iránt a Spanyol Királyság által benyújtott kereseteket.

Ezzel lényegében az egységes hatályú európai szabadalmi rendszer előtt álló minden formális jogi akadály elhárult. A felperes számos jogalapra történő hivatkozással kérte a rendeletek megsemmisítését, az alábbiakban röviden ismertetjük az előadott jogi érveket és a Bíróság döntésének legfontosabb megállapításait.

I. A C-146/13. sz. ügyben a felperes elsőként az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében foglalt jogállamiság elvének megsértését jelölte meg keresete jogalapjaként, arra hivatkozva, hogy az európai szabadalmak megadására irányuló közigazgatási eljárás kívül esik az uniós bírósági felülvizsgálat körén, ezért sérti a hatékony bírói jogvédelem, ekként pedig a jogállamiság elvét. A Bíróság ítélete megállapítja, hogy az európai szabadalmak megadásáról az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) rendelkezik, e szabályokat pedig az alaprendeletnek nem célja az uniós jog részévé tenni; így az európai szabadalmak megadására irányuló közigazgatási eljárás jogszerűsége az uniós jog alapján nem vitatható.

A felperes arra is hivatkozott, hogy az alaprendelet nem rendelkezik érdemi tartalommal, mivel nem közvetlenül határozza meg azokat a cselekményeket, amelyekkel szemben az egységes hatályú európai szabadalom oltalmat biztosít, hanem az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodásra (ESZB-megállapodás) történő hivatkozással. Ez a felperesi álláspont szerint sérti az uniós jog autonómiáját és ellentétes az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 118. cikkében foglalt jogalkotási felhatalmazással. Az érvelést elutasító bírósági indokolás szerint ezzel szemben az EUMSZ hivatkozott rendelkezése nem követeli meg a szellemitulajdon-jogok teljes harmonizációját, az alaprendelet megalkotása pedig olyan intézkedésnek minősül, amely alkalmas a tagállamok között felmerülő különbségek megelőzésére és így a jogalkotási felhatalmazásnak megfelelően egységes jellegű szellemitulajdon-jogi oltalom létrehozására irányul.

Ezzel részben összefügg a kereset harmadik jogalapja. Az alaprendelet érdemi tartalom nélküli elfogadása a felperesi előadás szerint egyben azt is jelenti, hogy a Parlament és a Tanács visszaélt a hatáskörével, mivel a létrehozott szabályozás valójában nem alkalmas a szellemitulajdon-jogok egységes oltalmának biztosítására. A Bíróság az ítélet indokolásában rámutat, hogy állandó ítélkezési gyakorlata alapján jogalkotási hatáskörrel való visszaélés kizárólag akkor állapítható meg, ha nyilvánvaló, hogy az érintett jogszabályt az adott hatáskör eredeti rendeltetésétől eltérő cél érdekében fogadták el; a felperes erre vonatkozó bizonyítása azonban nem volt sikeres.

A további felperesi érvelés szerint az EUMSZ 291. cikkével, valamint a Meroni-ügyben lefektetett elvekkel is ellentétes az, hogy az alaprendelet az egységes hatályú európai szabadalmi oltalommal kapcsolatos egyes végrehajtási hatásköröket a tagállamokhoz és az ESZH-hoz telepít, ugyanis csak a Bizottság vagy a Tanács lehetnének ilyen hatáskörök címzettjei. (Az előbbi esetben a fenntartási díjaknak az Európai Szabadalmi Szervezet (ESZSZ) Igazgatótanácsának e célra létrehozott albizottsága által történő megállapításáról, az utóbbiban pedig az ESZH-ra bízott adminisztratív feladatokról van szó.) A Bíróság döntése rámutat, hogy az alaprendelet – uniós jogi természete mellett – az ESZE értelmében vett ún. különmegállapodásnak is minősül, az ESZE szabályai szerint pedig az ebben részt vevő tagállamoknak fedezniük kell a különmegállapodás következtében az ESZH oldalán felmerülő többletköltségeket. Az alaprendelet ugyanakkor nem értelmezhető úgy, hogy e költségeket a részes államoknak egyenlő arányban, egységesen kellene fedeznie, így nem beszélhetünk az EUMSZ 291. cikkének (2) bekezdése alapján egységes feltételek szerinti végrehajtásról. Ez azt jelenti, hogy az (1) bekezdés alapján az alaprendelet végrehajtásáról kizárólag a tagállamok gondoskodhatnak a nemzeti jogukban, nem pedig a Bizottság vagy a Tanács. Arra is emlékeztet a Bíróság, hogy az Unió nem szerződő fél az ESZE-ben, így a fenntartási díjaknak a tagállamok általi megállapítása, valamint az ESZH részére történő feladatmeghatározás nem valósíthat meg a Meroni-elv által tiltott hatáskördelegálást, mivel e döntéseket eleve a tagállamok, nem pedig az Unió szerveinek feladata meghozni az alaprendelet végrehajtása körében.

Végül, a kereset szerint sérül az uniós jog autonómiája azáltal, hogy a létrehozandó szupranacionális bíróság nem képezi az uniós intézményrendszer részét; továbbá, hogy az ESZB-megállapodáshoz a tagállamok csatlakoztak (pedig ez az Unió hatáskörébe tartozna, mivel a közös szabályokat érintő nemzetközi szerződésről van szó); végül azáltal is, hogy az alaprendelet alkalmazhatósága az ESZB-megállapodás hatálybalépésétől függ. Ez utóbbi a keresetben foglaltak szerint az uniós jog egységes alkalmazásának követelményével is ellentétes a tagállamok viszonylatában, hiszen ha egy tagállam nem ratifikálja az ESZB-megállapodást, úgy az alaprendelet sem lép hatályba a területén, vagyis a tagállamok maguk dönthetik el, hogy az uniós jog alkalmazandó legyen-e a területükön, vagy sem. Mivel a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a tagállamok által megkötött nemzetközi szerződések jogszerűségét vizsgálja, e jogalap első két része tekintetében nem hozott döntést. Az alaprendelet és az ESZB-megállapodás hatálybalépésének egymáshoz kötöttsége tekintetében a Bíróság utal ítélkezési gyakorlatára, amely szerint kivételesen a rendeletek közvetlen alkalmazhatóságához is szükség lehet tagállami átültető intézkedésekre, ha maga a rendelet írja ezt elő a tagállamoknak. Az alaprendelet a jelen ügyben éppen ilyen módon hagyta a tagállamokra, hogy hozzák meg az alkalmazhatóságához szükséges intézkedéseket, elsősorban hozzák létre az egységes szabadalmi rendszer működéséhez szükséges bíróságot. Mindez tehát nem tekinthető az uniós jog sérelmének. Az uniós jog egységes alkalmazása kapcsán a Bíróság kifejti, hogy valójában nem az alaprendelet hatálybalépése függ az ESZB-megállapodás hatálybalépésétől, hanem csak az európai szabadalmak egységes hatályát megállapító rendelkezések alkalmazhatósága [lásd az alaprendelet 18. cikkének (2) bekezdését], így ezért sem lehet szó az uniós jog egységének sérelméről.

II. A C-147/13. sz. ügyben a felperes első és legfontosabb érve, hogy a fordítási rendelet szabályai egyenlőtlen bánásmódot jelentenek azok számára, akiknek a nyelve nem az ESZH valamelyik hivatalos nyelve, ez pedig nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetést eredményez. Az ítélet részletesen elemzi a nyelvi rezsim céljának jogszerűségét és közérdekűségét, valamint az Unió hivatalos nyelveit érintő eltérő elbánás arányosságát (az adott célra való alkalmasságát) és szükségességét, és végül arra a megállapításra jut, hogy – különös tekintettel a fordítási költségek kompenzációjára, az átmeneti időszakban alkalmazandó nyelvi szabályokra és a szabadalmas által jogvita esetén készítendő fordításra – a rendszer nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést.

Az alaprendeletnél előadottakhoz hasonlóan a felperes a fordítási rendelet esetén is a Meroni-ítélet elveivel ellentétesnek tartotta, hogy a fordítási rendelet az ESZH-ra bízza a fordítási költségek megtérítésére létrehozott kompenzációs rendszer kezelését, mivel álláspontja szerint ezzel a Tanács tiltott hatáskör-átruházást valósított meg. A Bíróság indokolása ebben az ügyben is rámutat, hogy az alaprendelet az ESZE szerinti különmegállapodásnak minősül, így az abból és a fordítási rendeletből eredően az ESZH-ra bízott feladatok eredendően sem a Tanács hatáskörébe tartoztak, tehát nem lehet hatáskör-átruházásról beszélni.

A kereset szerint a fordítási rendelet azon előírása, hogy jogvita esetén a szabadalmasnak kell a szabadalmi leírásról fordítást készítenie, valójában nem nyelvhasználati, hanem perrendtartási garanciális szabály, így jogalapjának az EUMSZ 118. cikke szerinti megválasztása téves, azaz nem az egységes szellemitulajdon-védelmi jogcím létrehozását szolgálja. Az ítélet indokolása ezt az érvelést sommásan elutasítja, tekintettel arra, hogy a fordítási rendelet érintett szabálya közvetlenül a nyelvhasználati rendet érinti.

A felperes a fordítási rendelettel kapcsolatban is előadta, hogy az egységes hatályú szabadalmak szövegének csak az eljárás nyelvén történő közzététele, valamint a részletes nyelvhasználati szabályok és a fordításkompenzáció felső korlátjának a hiánya a jogbiztonság sérelmét eredményezi. Az ítélet indokolása megismétli az első jogalap kapcsán elmondottakat, valamint hangsúlyozza egyrészt, hogy az alaprendelet és a fordítási rendelet együttes értelmezésével sem a részletes nyelvi szabályok tekintetében; másrészt a fordítási kompenzációnak az ESZSZ Igazgatótanácsának albizottsága általi megállapításával sem valósul meg a jogbiztonság sérelme.

Végül, az alaprendelet kapcsán előadottakkal azonos felperesi érvek szerint sérti az uniós jog autonómiáját, hogy a fordítási rendelet alkalmazhatóvá válása az ESZB-megállapodás hatálybalépéséhez igazodik. A Bíróság ehelyütt is hivatkozik ítélkezési gyakorlatára, amely szerint egy rendelet közvetlen alkalmazhatóságához is szükség lehet tagállami átültető intézkedésekre, ha ezt maga a rendelet előírja a tagállamoknak. A fordítási és az alaprendelet éppen ilyen kodifikációs megoldással hagyta a tagállamokra, hogy hozzák meg az egységes szabadalmi rendszer működéséhez szükséges intézkedéseket, ezért a kereseti kérelem nem megalapozott.

Mindezek alapján a Bíróság a kereseteket teljes egészében elutasította.

Az ítéletek az alábbi hivatkozásokon érhetők el:

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:62013CJ0146

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:62013CJ0147