2018. január 1-től változnak a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatos egyes illetékek és illetékkedvezmények

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy 2018. január 1-től változnak egyes, a nemzetközi szabadalmi (PCT-) bejelentésekkel kapcsolatos bejelentési és kutatási illetékek, valamint az elektronikus bejelentések illetékkedvezményeinek magyar forintban meghatározott összegei.

Az illetékek forintban meghatározott összege változásának szabályait és rendjét a PCT Unió Közgyűlése által elfogadott, az egyes díjak egyenértékének meghatározására vonatkozó irányelvek (Directives of the PCT Assembly Relating to the Establishment of Equivalent Amounts of Certain Fees) rögzítik.

Ennek megfelelően a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) főigazgatója minden év októberében – az érintett hivatalokkal folytatott konzultációt követően – javaslatot tesz a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatos illetékeknek a svájci franktól eltérő devizákban meghatározott új összegeire a svájci frank, illetve egyéb pénznemek (esetünkben a magyar forint, illetve az euró) egymáshoz viszonyított, az adott év októberének első hétfőjén érvényes árfolyama alapján. A módosított összegek – ellenkező főigazgatói döntés hiányában – a soron következő év első napján lépnek hatályba.

2018. január 1-től a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatosan az alábbi illetékek fizetendők:

  • nemzetközi bejelentési díj                                                                     363.000 HUF

    • 30 oldalt meghaladóan, laponként                                              4.100 HUF
    • e-bejelentés esetén alkalmazandó illetékkedvezmények
      a PCT Végrehajtási Szabályzatához mellékelt Illetéktáblázat

      • 4. pont b) alpontja alapján                                  54.600 HUF
      • 4. pont c) alpontja alapján                                  81.900 HUF
      •  

  • kutatási díj az Európai Szabadalmi Hivatal
    és a Visegrádi Szabadalmi Intézet
    kutatóhatóságként történő megjelölése esetén                                    585.300 HUF

 

A fenti illetékek változását és az illetékek pontos összegét a WIPO 2017. november 16-án tette közzé hivatalos lapjában (PCT Gazette, Official Notices, Fees Payable Under the PCT, 168-176. oldal).

2017/11/29