Elérhető az Egységes Szabadalmi Bíróság eljárási szabályzata

Az Egységes Szabadalmi Bíróság (ESZB) Előkészítő Bizottsága 2015. október 19-én véglegesítette az előreláthatólag 2017. január 1-jétől működésbe lépő, európai szabadalmakkal kapcsolatos jogviták eldöntésére felhatalmazott nemzetközi bíróság eljárási szabályzatának szövegét. Az eljárási szabályzat költségviselésre, valamint a bírósági illetékekre vonatkozó szabályai az ezekkel kapcsolatos tárgyalások eredményétől függően még változhatnak, az eljárási szabályzat formális elfogadására pedig az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló nemzetközi szerződés ideiglenes alkalmazásának megkezdését követően, az ESZB Igazgatási Bizottságának döntésével kerül majd sor.
 
Az eljárási szabályzat az ESZB működésének egyik alapvető fontosságú dokumentuma, amely az ESZB bírójelöltjei, a szabadalmi ügyekben eljáró jogi képviselők és az eljárásban résztvevő felek számára egyaránt komoly jelentőséggel bír. Az eljárási szabályzat tervezetének véglegesített változatát az Előkészítő Bizottság jogi munkacsoportja a szabadalmi jogi szakértőkből álló Szövegezési Bizottsággal együttműködésben alakította ki, figyelembe véve a nyilvános konzultáció és meghallgatás során beérkezett észrevételeket is.
 
Az eljárási szabályzat véglegesítésével kapcsolatos hír és az eljárási szabályzat véglegesített szövege az ESZB honlapján itt érhető el.
 
2015/10/28