A szellemi tulajdon világnapja – 2015

Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja, amely tisztelgés az emberi tudás, képzelőerő és a kreativitás előtt.
Az azóta eltelt években a világ iparjogvédelmi és szerzői jogi hatóságai – csakúgy, mint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – változatos programokkal, rendezvényekkel, akciókkal és kezdeményezésekkel valósították meg a közösen vállalt célkitűzést: az alkotóerő reflektorfénybe állítását, a szellemi tulajdon oltalmának népszerűsítését és fáradságos művelésének társadalmi figyelemmel való elismerését. Kezdetektől célul tűzte ki az ars és a techné összekapcsolását a magyar művészeti és technológiai kultúra örökségének ápolásában, közvetítésében és védelmében jeleskedő intézmények előtti tisztelgéssel, az ugyancsak 2000-ben alapított Millenniumi Díjával.
Az emberi alkotó tevékenység egyaránt hajtóereje a haladásnak a tudományban, az üzleti életben, a technológiában és a művészetekben, azaz az ember minden emberi törekvésében. E korlátlan erőforrás felismerése, fejlesztése és gazdasági tőkeként való hasznosítása kulcsfontosságú korunk világában ahhoz, hogy javíthassunk az emberi élet minőségén.
A világnap budapesti ünnepségén – amelyet ebben az évben a magyar szabadalmi rendszer létrejötte, az 1895. évi XXXVII. törvénycikk megalkotása 120. évfordulója alkalmából az Országház Felsőházi Termében rendeznek – kerül sor a 2015. évi Millenniumi Díjak átadására, 2015. április 23-án, 16 órai kezdettel.

A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke alapította a magyar millennium évében a szellemi tulajdon védelmében fontos szerepet játszó intézmények elismerésére.

Az eseményt köszönti Dr. Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Dr. Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke és Jesper Kongstad, az Európai Szabadalmi Szervezet igazgatótanácsának elnöke, a Dán Szabadalmi és Védjegyhivatal elnöke.

A Millenniumi Díj kitüntetettjei 2015-ben

Letölthető sajtóanyag és sajtófotók

A díjátadón készült kisfilm összeállítás az alábbi oldalon megtekinthető:
http://www.sztnh.gov.hu/hu/hirek/sajtoszoba/rolunk-a-mediaban/millenniumi-dij-2015
(A film időtartama: 10 perc 16 másodperc)

A világnapi ünnepségen készült felvétel az alábbi oldalon megtekinthető:
http://www.sztnh.gov.hu/hu/hirek/sajtoszoba/rolunk-a-mediaban/a-szellemi-tulajdon-15-vilagnapja
(A film időtartama: 1 óra 39 perc 15 másodperc)

 

 

2015/04/24