MEGNYÍLT A 2016-OS MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ FORMATERVEZÉSI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT KIÁLLÍTÁSA A KÉK-BEN

2017. március 31., Budapest ... Tegnap nyílt meg a 2016-os Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok munkáit bemutató kiállítás a Kortárs Építészeti Központban (KÉK). A 2017. április 30-ig megtekinthető tárlat megnyitójára a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) és a MOME+ (a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem inkubációs projektje) szervezésében megvalósult program keretében került sor. Az ifjú ösztöndíjasok prezentációkban ismertették munkájukat, míg a kerekasztalbeszélgetések során többek között olyan témákat vitattak meg a meghívott szakértők, mint az Ösztöndíjprogram inkubációs potenciálja, valamint a program eddigi eredményeit feltérképező kutatás megállapításai.

Megnyitó beszédében dr. Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke kiemelte: A Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjprogramot együttműködésen alapuló, inkubációs helyzetet biztosító ügynek tekintjük. A közös munka során olyan szempontokat tartunk szem előtt, mint az ösztöndíjasok számára, a projektfejlesztés során és eredményeképpen megnyíló gazdasági és kreatív lehetőségek, a szakmai életükben akár meghatározó jelentőségű  készségek, képességek fejlesztése.”

Majd hozzátette, hogy „folyamatosan nyomon követve, érzékenyen reagálva figyeljük a hazai design oktatásban tanulók és frissen végzettek igényeit, adottságait. Ezek alapján programunkat dinamikusan alakítva nyújtunk támogatást a pályán való elindulásban, a szakmai ismeretek elmélyítésében, a fiatalok terveinek valóra váltásában, a szakmai önállósodásban.”

A Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíjprogram majd harminc éve során száznál több fiatal, hazai designer kapott lehetőséget a szakmai fejlődésre, tehetsége kibontakoztatására. Az elmúlt évek során egyre jelentősebb ipari, gyártói részvétellel kiegészült, és gazdasági döntéshozói figyelemmel kísért program valós jövőbeni lehetőségeket kínál a díjazottak és projektjeik számára.

PROGRAMAJÁNLÓ

MOHOLY EXTRA: Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjprogram 2016.

Kortárs Építészeti Központ (KÉK), 1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.

Az ösztöndíjasok munkái 2017. április 30-ig tekinthetők meg a KÉK-ben.

Nyitva: minden nap 9:00-18:00 között.

 

A 2016-os Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok és projektjeik

 

Boldog Anita

Partnerajándék kollekció betonból – reprezentatív design ajándéktárgyak építőipari cégek részére

www.abconcretedesign.com

A legkevésbé figyelemre méltatott designtárgyak közé tartoznak a céges logóval ellátott ajándékok. Ezt a felfogást kérdőjelezi meg projektjével Boldog Anita, aki már évek óta maga is a saját márkával rendelkezik, cége betonnal foglalkozik, ajándéktárgyainak célcsoportját elsősorban építőipari vállalatok képviselői alkotják. Az általa tervezett tárgyak elsődleges alapanyaga a jó minőségű beton, megformálásuk inspirációs forrása pedig az ötvenes-hatvanas években népszerű, majd mostanában másodvirágzását élő brutalista építészeti irányzat. A pendrive-ok, névjegykártya- és golyóstoll-tartók geometrikus, architektonikus elemekből épülnek fel, és kicsinyített épületek tömegvázlataira hasonlítanak.

 

Fabricius-Nagy Emese

IORA moduláris táska kollekció

www.facebook.com/mesmanufactory

Az IORA alapötletét a gránátalma belső struktúrája, a gyümölcs helytakarékos, geometrikus formavilága adta. Fabricius-Nagy Emese a természeti előképből kiindulva építette fel hosszas kísérletezéssel, különböző anyagok és illesztési technikák kipróbálásával a könnyen és gyorsan gyártható, ugyanakkor személyre szabható táskakollekciót. Rendszere, amely leginkább talán a hetvenes évekbeli klasszikus futball-labda designjára emlékeztet, hatszögekből felépített síkfelületekből indul, amelyekből ötszögekkel kombinálva alakulnak ki a görbülő idomok. A tervező az elemek kialakításánál környezetkímélő műanyagot alkalmazott; az elemek összekapcsolását flexibilis kapcsolóelemek alkalmazásával oldotta meg, és a modulok összepattintása mellett döntött. A jövő olcsón elérhető terméke mellett már most megkezdődhet egy prémium kategória kialakítása, amelyhez akár nemesebb anyagok is felhasználhatók.

 

Fogarasi Demeter

Modern-kézműves bútorcsalád

www.demeterfogarasi.com

Fogarasi Demeter a bútorokra „a tereket benépesítő, életre keltő, megszemélyesíthető tárgyakként” tekint. Miután elkészítette a színes gombostűkkel tűzdelt párnára emlékeztető Pinsofa 1 bútorát, most olyan, a kézművesség gyökereiből táplálkozó, de modern technológiákat is felhasználó bútorcsalád fejlesztésébe fogott, amelynek elemei azonos alapkoncepció szerint jönnek létre, formájukban azonban kevéssé hasonlítanak egymásra. A módszer alapja, hogy már létező mindennapi tárgyakból alkot bútor-maketteket, amelyekből megfelelő arányú átméretezés után életnagyságú bútorokat készít. A tervező több fejlesztési irányt jelölt ki, s végül a csempézésnél használt fugakeresztekből felépülő székek kialakítása mellett döntött. A végleges tárgy egy kárpitozott szék és egy ülőke lett, ami a Pinsofa 1 bútor alkotási elveit követve, végül számos technikai kísérletet követően, körülbelül húszszoros nagyítással jött létre Az eljárás nyomán a megszokott kontextust felbontó szokatlan tárgyak és helyzetek jönnek létre, amelyekben a bútorok mint önálló karakterek jelennek meg.

 

Kovács Mónika

Fémtextil projekt

www.cargocollective.com/monikovacs, www.komonka.hu

Kovács Mónika a kortárs építészet és a textil lehetséges új kapcsolódási pontjait keresi: kollekciójában tradicionális kéziszövésű technikákkal kísérletezik, s ehhez formabontó módon különböző fémszálakat használ. A szövetstruktúrát sárgaréz-, vörösréz- és acélszálak beépítésével alakítja ki; a felületet a szálak roncsolásával formálja. Az épített környezetben az időjárás változásainak kitett fémek korróziója nyomán új mintarétegek, sokszínű, organikus mintázatok jönnek létre; a fém-, illetve textilszálakból kialakított kétoldalú szövetben a különböző anyagok összekapcsolásából pedig szimbiotikus szerkezet alakul ki. A matt, szürkére festett pamutfelvetés és a különböző vastagságú, és fényvisszaverő képességgel rendelkező fémszálak találkozása gazdag színhatást eredményez. Az anyag- és színkísérletek egyik ideális helyszínének a tervező egy termálfürdő épületét tekinti, ahol a pára idővel organikus mintázatokat hozhat létre a különleges textilen, s így nem csupán díszítőelemként funkcionálna, de a tér aktív alakítójaként, térelválasztó vagy falburkoló funkciója révén szerves egységet alkotna más belsőépítészeti elemekkel.

 

Németh Ninetta

Zero waste raincoat – "Zero waste" szabászati technikával készült esőkabát kollekció

www.nininemeth.com

A „zero waste” kifejezés a ruhagyártásban arra a technológiára utal, amelynek felhasználásával ideális esetben nem keletkezik szabászati hulladék. Németh Ninetta esőkabát kollekciójának tervezésében ezen elv játssza a főszerepet. Olyan darabokat kíván a lehető legtakarékosabban előállítani, amelyek kortól és nemtől függetlenül használhatók a mindennapokban. Miközben egy funkcionális és praktikus ruhadarab jön létre, a termék üzenete nem elsősorban az esztétikumában vagy használhatóságában rejlik, sokkal inkább magában az elkészítés folyamatában, a megvalósításban.

A 100%-ban újrahasznosított anyagból készülő esőkabát természetesen vízhatlan és kényelmes, emellett rendkívül strapabíró. A tervező, aki három-három méretben férfi- és női esőkabátot készített, melyek mindegyike egyetlen szabásmintából jött létre.

 

Sass-Hegedűs Ágnes

Porcelán tárgyak tervezése egyedi alkalmakra a Herendi Porcelánmanufkatúra Zrt. számára

www.agneshegedus.com

Az elmúlt évek során a Moholy-Nagy Ösztöndíj egyik sarokpontja a Herendi Porcelánmanufaktúrával kialakított kapcsolat volt, amelynek keretében a fiatal tervezők szabadon kísérletezve, ugyanakkor „éles” körülmények között, szakmai segítséggel próbálhatták ki terveiket. Sass-Hegedűs Ágnes már a manufaktúrával folytatott együttműködés során szerzett tapasztalatokkal felvértezve kezdett egy új Herendi lámpa kialakításába, amely jelentősen eltér a klasszikus vonalhoz illeszkedő vázalámpáktól. Inspirációt a tradíciókból és a természeti formákból merített; összefűzhető porcelántestekből olyan lakberendezési elemeket hozott létre, amelyek ékszerként díszíthetnek egy belső teret. A modulos felépítésű, ritmikusan ismétlődő formákból álló, függesztett lámpatest gyöngysorra hasonlít, s elsősorban hangulatvilágítást nyújt. A szerelék központját egy alumíniumból készült, alul-felül záródó LED-soros tengely alkotja; csaknem valamennyi elem megtalálható a boltokban, így a gyártáshoz újabb alkatrészek elkészítésére nincs szükség. A kiegészítő elemek egységesen illeszkednek minden porcelán alkotórészhez, így az egyes darabok könnyen sorolhatók, sőt lehetőség szerint továbbfejleszthetők, belőlük így újabb, különlegesebb kompozíciók is kialakíthatók. A variábilis lámpaegyüttesben a kézműves munka ugyanúgy szerepet kap, mint az ipari innováció, s így tükröződik benne tradíció és újítás Herendet jellemző egymásmellettisége is.

 

A Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázat

A majd harminc éves múltra visszatekintő ösztöndíjpályázatot a fiatal, önálló alkotói munkát folytató tervezők részére írják ki, évente egy alkalommal. A pályázat nyertesei fejenként havi bruttó 150.000 forint ösztöndíjban részesülnek, összesen 6 hónapon keresztül, melynek végén a nagyközönségnek kiállítás keretében, míg az ösztöndíjbizottságnak írásos és szóbeli beszámolóban mutatják be munkájuk eredményeit. A pályázatra jelentkezhetett minden, 35. életévét még be nem töltött fiatal, szakirányú diplomával rendelkező tervező-, illetve iparművész, aki Magyarország területén folytat alkotói tevékenységet.

A 2017-ben a Magyar Formatervezési Tanács nevében eljáró Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pénzügyi lebonyolítói közreműködésével meghirdetett ösztöndíjpályázat finanszírozásában részt vesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., és két frissen csatlakozó társfinanszírozó, a Nyír-Demonich Zrt és a Planet-Gép Kft. Különleges színfoltot jelentenek az izgalmas kihívást jelentő, gyártói együttműködésben kínált feladatok: a már említett Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-n túl, idén a Maform Kft., a Multinetwork Kft., valamint a Mobilsofa Kft. csatlakoztak önálló feladatkiírással.

 

A MOME+

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hosszú távon a magyar kreatív ipar és innovációs tevékenység vezető szereplőjeként határozza meg önmagát. Az ezt erősítő, többszintű aktivitások egyik eleme a MOME+ kísérleti inkubációs projekt. A MOME+ olyan programjavaslatokat dolgoz ki és indít útjára, amelyek az egyetem specialitásaira építve, kifejezetten a volt és jelenlegi diákok igényeire, adottságaira szabva nyújtanak segítséget a pályán való elindulásban, talpon maradásban és szakmai önállósodásban. A MOME+ fontos vállalása, hogy felkutatja és megerősíti a MOME graduális képzése, valamint kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenysége közötti közös felületeket, továbbá csatornákat hoz létre az egyetem által létrehozott eredmények társadalmi és piaci hasznosulásához.

 

További információ: mft.org.hu ⎜ facebook.com/magyarformatervezesidij

További információ a média számára:

Fábics Natália (SZTNH, MFT részéről)

Arven PR & Communications

+36 30/924 42 24

arvenpr [169] gmail [961] com

2017/03/31