Lezárult a 2018. évi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázat

Az immár közel három évtizedes múltra visszatekintő, fiatal tehetségek alkotói munkáját és szakmai fejlődését segítő ösztöndíjpályázatot 2018-ban is meghirdette az ösztöndíjprogramot kezelő Magyar Formatervezési Tanács. A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a Nyír-Demonich Zrt. társfinanszírozásában kerül meghirdetésre.

A pályázatok értékelésére két bírálati fordulóban április 17.-én és 29-én került sor, elsőként a pályázati dokumentációk, majd második körben a legjobbnak ítélt pályázatokat benyújtó alkotók prezentációja alapján választotta ki a bizottság a 2018-as év 8 ösztöndíjasát. A beérkezett munkák bírálata során a téma innovációs tartalmát, társadalmi és gazdasági jelentőségét vették figyelembe, de hasonlóan fontos szempont volt a pályamű nemzetközi összehasonlításban is értékelhető újdonságtartalma.

Az ösztöndíjról szóló értesítő levelek április 23-án, a Zipernowsky Házban kerültek átadására, a 2017. évi ösztöndíjasok beszámoló kiállításmegnyitója keretében. 

 

2018. év Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíjasai:

 

Név

Finanszírozó

Téma

1.

Bálint Gábor

Emberi Erőforrások Minisztériuma

ATMO – interaktív társasjáték konzol

2.

Kiss Dorottya

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

 

Moduláris kiállító stand borászatok, italforgalmazók számára

3.

Kovács Ágnes

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Lakáskiegészítők növényi cserzésű bőrből

4.

Kovácsik Bence

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Ply

5.

Miklósi Ádám József

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

A Gloveye formatervezése

6.

Nagy Ádám

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Project KOOA – polimer cipőkollekció tervezése és gyártási előkészítése

7.

Szabó Dóra

Emberi Erőforrások Minisztériuma

FényFém textilkollekció

8.

Vándor Krisztina

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Szövött gyapjú lakástextil kollekció

 

2018/04/27