Koszovói delegáció járt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

2014. október 13-án koszovói küldöttség érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába „A szellemi tulajdonjogi rendszer erősítése Koszovóban” projekt keretében. Az Európai Bizottság által finanszírozott kapacitásnövelő projektet a Dán Szabadalmi és Védjegyhivatal hajtja végre.

A koszovói küldöttség tagjai között voltak a koszovói vámhatóság, a rendőrség, a piacfelügyelet és az ügyészség képviselői éppúgy, mint a Koszovói Iparjogvédelmi Ügynökség vezető tisztségviselői.

A tanulmányút első napja a szellemitulajdon-jogok érvényesítéséhez kapcsolódó magyar és európai jogszabályok és nem jogszabályi kezdeményezések bemutatásának szentelődött. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szakértői áttekintést adtak az SZTNH szerepéről a szellemitulajdon-jogok érvényesítésében, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) tudatosságnövelő tevékenységéről, valamint a jogérvényesítésre vonatkozó európai uniós jogszabályokról és a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontja munkájáról.

A második napon a vendégek betekintést nyerhettek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal 1. számú Repülőtéri Igazgatóságának munkájába, helyszíni, gyakorlati tapasztalatszerzésként. Emellett előadásokat hallhattak a piacfelügyelet jogszabályi hátteréről összefüggésben a szellemitulajdon-jogokkal.

A harmadik napon a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője osztotta meg gyakorlati tapasztalatait a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemről, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányságnak a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemben betöltött szerepéről szóló vetített képes előadás követett. Ezután egy ügyvédjelölt mutatta be a kalózkodás ellenes magyar stratégiát a magánszektor nézőpontjából. Délután a Legfőbb Ügyészség és a Fővárosi Főügyészség mint jogérvényesítési hatóságok ügyészei mutatták be a tapasztalataikat a szerzői jogi jogsértések elleni küzdelemben.

A látogatás végén a koszovói küldöttség megelégedésének adott hangot a budapesti tanulmányútja szakmai tartalmával és szervezettségével kapcsolatban.

2014/10/21