Közös közlemény az összetéveszthetőség mint viszonylagos kizáró ok tárgyában

A Konvergencia Program keretében a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal és a részt vevő tagállami hivatalok újabb területen dolgoztak ki alapelveket a joggyakorlat harmonizálása érdekében. A CP5. számú konvergencia projekt célja, hogy értékelje, milyen hatást gyakorol az összetéveszthetőség mint viszonylagos kizáró ok megállapítására, ha az ellentartott megjelölések csupán megkülönböztető képességgel nem vagy csekély megkülönböztető képességgel rendelkező elemekben egyeznek meg. A projekt célkitűzése továbbá ezen a területen a részt vevő hivatalok által egységesen alkalmazandó elvek kidolgozása.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közös gyakorlat kialakítását végző munkacsoport tevékenységében aktívan részt vett, és a 2014. december 1-jét követően indult eljárásaiban vállalta a rögzített elvek alkalmazását, amelyek nagyrészt összhangban állnak az eddigiek során követett hivatali gyakorlattal.

A közös gyakorlatot tartalmazó közös közlemény és a rövid, áttekintő tájékoztató elérhető itt, valamint a Hivatal honlapjának Konvergencia aloldalán is.

- Tájékoztató
- Közös Közlemény

2014/10/02