Nagy érdeklődés övezte az első Szabadalmi Szakmai Ügyfélfórumot

Nagy érdeklődés övezte az első Szabadalmi Szakmai Ügyfélfórumot

Április 23-án került sor a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Szabadalmi Szakmai Ügyfélfórumára, amelyen öt témakörben, a témafelvezető előadásokat követően a több, mint hetven főt számláló hallgatóság aktív részvételével aktuális joggyakorlati kérdésekről zajlott eszmecsere.

Gyetvainé Virág Dóra az írásos véleménnyel kiegészített újdonságkutatás törvényi szabályozásának változásait mutatta be, kiemelve, hogy a kérelem benyújtására nyitva álló határidő hosszabb lett, és lehetőség van gyorsított eljárásra is. Dr. Mikló Katalin a tanácsi ügyek felgyorsításának lehetőségeit ismertette. A nyilatkozatok és bizonyítékok kellő időben való előterjesztése, illetve a megsemmisítési jogalap és megsemmisítési ok viszonyának kérdése fő helyet kapott az előadásban. Schwarczkopf József a szoftver alapú találmányok szabadalmaztatási lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva a műszaki jelleg fontosságát e találmányok esetében is. Dr. Pethő Árpád előadásában a nemzeti szabadalom megadása utáni önkéntes korlátozási eljárás bevezetésére tett javaslatot. Kürtössy Jenő tájékoztatása szerint az SZTNH az OHIM-mal már kiépített videokonferencia kapcsolathoz hasonlót az EPO-val is szeretne létrehozni, melynek előkészítő munkálatai folyamatban vannak.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők a rendezvény őszi folytatása mellett döntöttek. A párbeszéd folytatására várhatóan a Szabadalmi Ügyintézés Módszertani Útmutatója kontradiktórius ügyekkel is foglalkozó fejezetének átdolgozása után kerül sor, a tervezet konzultációs jellegű megvitatása keretében. A felülvizsgálat kiterjed a nyilatkozatok és bizonyítékok kellő időben való előterjesztésének, illetve a megsemmisítés alapjául szolgáló ok értelmezésének kérdéseire is, ezáltal segítve a tájékozódást az SZTNH jogalkalmazási gyakorlata tekintetében.

Az SZTNH álláspontja szerint a nemzeti szabadalom önkéntes korlátozására irányuló eljárás magyarországi bevezetésére nincs nemzetközi vagy uniós jogi kötelezettség. A kérdés kapcsán ugyanakkor az SZTNH – elsősorban a jelentős szabadalmi aktivitást mutató nemzeti bejelentők körében – írásbeli konzultációt tervez annak érdekében, hogy az új eljárás bevezetésére vonatkozó igények, valamint az utólagos önkéntes korlátozás lehetőségének nemzetgazdasági hatásai felmérhetők legyenek, ezáltal megalapozva a jogpolitikai döntés meghozatalát.

Amennyiben a szabadalmi hatósági joggyakorlatot érintő olyan kérdése vagy javaslata van, aminek nyilvános megvitatását indokoltnak látja, kérjük, ossza meg velünk e-mail-ben a jeno [961] kurtossy [169] hipo [961] gov [961] hu címen.

 

Az ülés napirendje és az elhangzott előadások:

Az írásos véleménnyel kiegészített újdonságkutatás törvényi szabályozásának változásai
Előadó: Gyetvainé Virág Dóra

Tanácsi ügyek felgyorsításának lehetőségei
Előadó: Dr. Mikló Katalin

A szoftver alapú találmányok szabadalmaztatása
Előadó: Schwarczkopf József

Szükség van-e az Szt és az ESZE további harmonizálására?
Előadó: Dr. Pethő Árpád

A videokonferencia műszaki feltételeinek megteremtése az SzTNH-nál
Előadó: Kürtössy Jenő