XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - 2014. április 24-27.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak az idei évben is a Millenáris ad otthont, 2014. április 24. és 27 között.

Az ünnepélyes megnyitót 24-én, csütörtökön, 15 órai kezdettel tartják a Teátrum épületében, ahol Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, továbbá az idei díszvendég, Törökország kulturális és turisztikai minisztere, Ömer Celik mond köszöntőt.

Az idei fesztiválon több jeles napról, évfordulóról is megemlékeznek, többek között a Könyv és a Szerzői Jog Világnapjáról, amelyhez a Szellemi Tulajdon Világnapja társul. Ehhez kapcsolódóan április 25-én, pénteken a Szabó Magda teremben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közreműködésével szekcióülést szerveznek a modern könyvkiadással kapcsolatos szerzői jogok problémáiról "Szerzői jogi útkeresés a digitális kor (e-)booktatói között” címmel. Az érdeklődők elsősorban arról tájékozódhatnak, milyen kérdéseket vetnek föl az e-könyvek; hogyan harcolhatunk a kalózkiadás ellen; hogyan tud a szerzői jog alkalmazkodni az új trendekhez; illetve milyen kérdések merülnek föl az „árva művek” fölhasználásával kapcsolatban.

A fesztivál négy napja alatt számos program és könyves stand várja a látogatókat.

A fesztivál hivatalos oldala: www.konyvfesztival.com

2014/04/17