Magyar formatervek inspirálják az Európa 2020 stratégiát

Az Európai Unió delegáltjai Budapesten tárgyalták meg, hogy a kultúra miként járulhat hozzá az Európa 2020 stratégia végrehajtásához. A tanácskozás rendhagyó körülmények között zajlott, ugyanis egy designkiállítás színesítette a programot: Magyar Formatervezési Díjjal elismert tárgyakat és terveket tekinthettek meg az EU-delegáltak. Így került – hacsak ideiglenesen is - várandós anyukáknak tervezett MP3-lejátszó, üvegvédő biléta és cserélhető peremű kerékpáragy a Magyar Tudományos Akadémiára.

Február 28. és március 1. között „A kultúra hozzájárulása az Európa 2020 stratégia végrehajtásához” címet viselő konferenciának adott otthont a Magyar Tudományos Akadémia. A tanácskozás a kultúra fontosságára kívánta irányítani a döntéshozók figyelmét.

Az EU-konferencia három fő témát járt körül. A kulturális és kreatív ágazatok gazdaságélénkítő hatása mellett a társadalmi kohézió erősítése, valamint az innováció és a kultúra közötti szinergiák kihasználása is a fő kérdések közé tartozott. A kétnapos egyeztetés időzítésének különleges jelentőséget ad, hogy jelenleg az EU 2014 és 2020 közötti költségvetésének előkészítése folyik.

A konferencia alatt tehetséges hazai designerek Magyar Formatervezési Díjjal elismert tárgyait és terveit csodálhattak meg az EU-delegáltak. Várandós anyukáknak tervezett MP3-lejátszó, üvegvédő biléta és cserélhető peremű kerékpáragy – többek között ezek, a tavalyi évben díjazott tárgyak inspirálták a résztvevőket. A kiállítás kísérőprogramjaként a Magyar Formatervezési Díj pályázat elmúlt évtizedének díjazott alkotásait bemutató poszter-sorozatot is megtekinthettek az érdeklődők.