I. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezeti és működési rendje; a Testület feladatkörének bővülése

1. A Szerzői Jogi Szakértő Testületet (a továbbiakban: a Szakértő Testület) az 1999. szeptember 1-ig hatályban volt régi szerzői jogi törvény (az 1969. évi III. törvény) hozta létre. Feladatait, szervezeti és működési rendjét az említett napon hatályba lépett új szerzői jogi törvény (az 1999. évi LXXVI. törvény; a továbbiakban: az Szjt.) részben újraszabályozta (ld. a 101-105. §-okat).

2. Az Szjt 101. §-ának (1) bekezdése szerint a Szakértő Testület a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSzH) mellett működik. A Testület tagjait az igazságügy-miniszter a nemzeti kulturális örökség miniszterével egyetértésben ötéves időtartamra nevezi ki. A legfeljebb kétszáz fős Testületnek, illetve a Testület tizenöt tagú elnökségének és elnökének a kinevezésére vonatkozóan a Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban: a Korm. r.) 2. és 3. §-a tartalmaz további rendelkezéseket.

3. E rendelkezésekkel összhangban, Dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony 2000. május 11-én kinevezte a Szakértő Testület 190 tagját, ezen belül annak tizenöt tagú elnökségét és - alulírott id. Dr. Ficsor Mihály személyében - annak elnökét.

4. Az elnökség a 2000. augusztus 29-i ülésén megállapította a Szakértő Testület Ügyrendjét, amelyet az MSzH jelen levő elnöke a Korm. r. 5. §-ának (1) bekezdése szerint jóváhagyott. Ugyanezen az ülésen elfogadta az elnökség az Szjt. 103. §-a alapján a Szakértő Testületen belül működő (és az Szjt. 102. §-ában említett ügyekben eljáró) Egyeztető Testület eljárási szabályzatát is. (Az eljárási szabályzatot Dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony, az Szjt 105. §-ában írt vélemények beszerzése után, 2001. január 17-én hagyta jóvá.)

5. Az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról szóló 2003. évi CII. törvény, amely 2004. május 1-én lép hatályba, a következő két tekintetben bővítette a Szakértő Testület - közelebbről pedig a Szakértő Testületen belül működő Egyeztető Testület - hatáskörét:

a) Bővült a Testületen belül működő Egyeztető Testület hatásköre, miután az említett törvény 85. §-a a következő rendelkezésekkel egészítette ki az Szjt.-t:

  1. "105/A. § (1) Ha a szabad felhasználás kedvezményezettje és a jogosult között nem jön létre megállapodás arról, hogy a szabad felhasználást a műszaki intézkedések megkerülésével szemben biztosított védelem (95. §) ellenére milyen feltételekkel teszik lehetővé (95/A. §), a felek bármelyike az egyeztető testülethez fordulhat [ez a Szakértő Testületen belül működő Egyeztető Testületet jelenti, amelynek a feladatait, valamint a szervezeti és a működési rendjét az Szjt. 102-105. §-a szabályozza].
  2. Az (1) bekezdésben meghatározott eljárást a kedvezményezettek érdekképviseleti szervezetei is megindíthatják. Ebben az esetben az egyeztető testület döntése alapján létrejött megállapodás hatálya - ellenkező kikötés hiányában - az érdek-képviseleti szervezetnek azokra a tagjaira terjed ki, akik egyben a szabad felhasználás kedvezményezettjei is.
  3. Az egyeztető testület megalakítására a 103. §-t kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az egyeztető testület tagjait a szerzői jogi szakértő testület elnöke jelöli ki, ha a felek az egyeztető testület tagjainak személyében - az eljárás megindításától számított nyolc napon belül - nem állapodnak meg.
  4. Az egyeztető testület eljárására a 104. § (1)-(2) bekezdéseit és a 105. § (2) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.
  5. A javasolt megállapodást a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadhatják. Hallgatólagos elfogadásnak kell tekinteni, ha a megállapodási javaslatot a fél a kézbesítéstől számított harminc napon belül nem kifogásolja az egyeztető testületnél.
  6. Ha az egyeztető testület a 105. §-ban foglalt szabályok megsértésével járt el, a sérelmet szenvedett fél az egyeztető testület javaslata alapján létrejött megállapodást annak létrejöttétől számított 30 napon belül a bíróság előtt keresettel megtámadhatja.
  7. Ha a megállapodás az (5) bekezdés alapján nem jött létre, a szabad felhasználás kedvezményezettje az (5) bekezdésben megállapított határidő lejártát követő 15 napon belül a bírósághoz fordulhat, és kérheti, hogy a bíróság kötelezze a jogosultat a szabad felhasználásnak a keresetben meghatározott feltételek szerinti lehetővé tételére.
  8. A (6) és a (7) bekezdésben meghatározott perindítás joga - az ott megjelölt határidőn belül - a kedvezményezettek érdek-képviseleti szervezeteit is megilleti azzal, hogy a jogerős érdemi határozat hatálya e szervezeteknek az e törvény értelmében kedvezményezett tagjaira terjed ki.
  9. Az e § alapján indított perekre a Fővárosi Bíróság kizárólagosan illetékes.
  10. Az e § alapján létrejött megállapodás vagy jogerős határozat alapján végrehajtandó műszaki intézkedésre a 95. §-t megfelelően alkalmazni kell, feltéve, hogy a műszaki intézkedés kielégíti a 95. § (3) bekezdésében foglalt feltételeket."

Az Egyeztető Testület hatásköre eddig a sugárzott programok egyidejű és változtatás nélküli továbbközvetítésével kapcsolatos vitákra terjedt ki. Az Egyeztető Testület hatáskörének a fent idézett rendelkezések szerinti bővülése folytán némileg módosítani kellett, illetve ki kellett egészíteni az Egyeztető Testület eljárási szabályzatát. Ezt a Szakértő Testület elnöksége ugyanazon az ülésén végezte el, ahol ezt a beszámolót megtárgyalta és jóváhagyta. A módosított, illetve kiegészített eljárási szabályzatot az Szjt. 105. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint terjeszti fel véleményezésre, illetve jóváhagyásra a Szakértő Testület elnöke.

b) A 2003. évi CII. törvény 83. §-a szerint az Szjt. 102. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, és a jelenlegi szöveg számozása (1) bekezdésre változik:

"Ha a felhasználó és a jogosult között, illetve a felhasználók vagy érdekképviseleti szervezetük és a jogosultak közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, a felek közös megegyezés alapján az egyeztető testülethez fordulhatnak."

Az Szjt. 102. §-ának a szövege, amely így most a § (1) bekezdésévé válik, úgy rendelkezik, hogy "[h]a a nyilvánossághoz - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - történő egyidejű változatlan továbbközvetítéssel kapcsolatban a felhasználó és a jogosultak, illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, bármelyik fél a 103. § alapján létrehozott egyeztető testülethez fordulhat [kiemelés tőlünk]." Ugyancsak bármelyik fél kezdeményezheti az új 105/A. § szerinti fent említett eljárást is. Ettől eltér a 102. § új (2) bekezdése szerinti egyeztetés, amelyet a felek csak közösen kérhetnek. Erre az új rendelkezésre figyelemmel ugyancsak ki kellett egészíteni az Egyeztető Testület eljárási szabályzatát, ami a fenti a) pontban említett módosítással, illetve kiegészítéssel együtt megtörtént.

6. Az Szjt. új 105/A. §-a szerinti eljárás szükségessé teszi a Szakértő Testület tagságának az olyan kiegészítését, amely biztosítja az ilyen természetű ügyek megítéléséhez szükséges speciális szakértelmet is. Erre mód van a Korm. r. 2. §-ának (3) bekezdésében meghatározott 200 fős kereten belül, miután, mint ahogy arra a fenti 3. pont utal, 2000 májusában csak 190 szakértő kinevezésére került sor, s e mellett sajnos a Szakértő Testület két tagja időközben elhunyt. A Szakértő Testület elnöke felkérte az MSzH elnökét, hogy a Korm. r. 2. §-ának megfelelően javasolja a 200-as keret teljes kitöltésével 12 szakértő kinevezését. Ez a fent említett új feladathoz szükséges szakértők bevonása mellett alkalmat adhat néhány olyan további szakértő kinevezésére is, akiknek a testületi tagsága általában megkönnyítheti az egyes ügyekben eljáró tanácsok felállítását. A Szakértő Testület elnöksége is kiegészítésre szorul, miután a Testület két elhunyt tagjának egyike, dr. Pálos György, az elnökség tagja volt.