Önkéntes műnyilvántartás

Alapvetően a szerzői jogi védelem azt illeti, aki az egyéni-eredeti jellegű művet megalkotta – azaz a szerzőt.

A szerzőség bizonyítása azonban sok esetben nehézségbe ütközik, hiszen nem mindig van egy adott művön szerzőként egy konkrét személy neve feltüntetve. Erre az esetre nyújt megoldást a műnek az SZTNH által vezetett önkéntes műnyilvántartásba vétele, melyet az adott mű szerzői jogi jogosultja egy formanyomtatvány kitöltésével és 5000 forint igazságszolgáltatási díj megfizetésével lehet igénybe venni. A formanyomtatvány beadása az Ügyfélszolgálaton  személyesen (illetve meghatalmazott útján), vagy postai úton, illetve telefax útján intézhető.

Az önkéntes műnyilvántartásba vételről az SZTNH közokiratot állít ki, amely bár önmagában sem szerzői jogi, sem a szellemi alkotásra vonatkozó más jogi védelmet nem keletkeztet, ezzel később azonban bizonyítható, hogy a nyilvántartásba vett mű az akkori tartalommal létezett.

Az önkéntes műnyilvántartásba vételhez szükséges formanyomtatványt (és annak kellékeire vonatkozó előírásokat), részletes kitöltési útmutatóval megtalálja honlapunkon az önkéntes műnyilvántartás  részletes szabályairól szóló tájékoztató alatt.